Meglehetősen kevéssé toleránsak a magyarok különböző kisebbségekkel, vallási csoportokkal, népcsoportokkal szemben. A FINA vizes VB alkalmából olyan társadalmi kísérletet végeztek a szakemberek a Telekom megbízásából, amelynek során különböző, sőt egymás iránt bizalmatlan embereknek kellett közös sportteljesítményt nyújtaniuk, átlépni saját korláta
Egy ideje már szorosan követjük Bill Gates és Jeff Bezos párharcát, hogy kiderüljön: Bezosnak sikerül-e Gateset letaszítani a trónról. Mindeközben pedig az igazság úgy tűnik az, hogy nem is ők a leggazdagabb emberek a világon, hanem...
Tényleg megbasztunk mindenkit Csákváron? Elvegyültem az ország legfélelmetesebb értelmiségi szurkolótáborában, hogy kiderüljön, tragédia-e, hogy az MTK kiesett az élvonalból.
- A Lánchíd és a Margit híd közötti Duna-szakaszon rendezik meg idén az augusztus 20-ai tűzijátékot. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium bejelentése szerint megújítják az ünnepség struktúráját és koncepcióját.
A nyár eddigi legforróbb napjai jönnek a héten, amikor majdnem végig 35 fok fölötti lesz a hőség, a hét második felében pedig napokig 40 fokot vagy annál is melegebbet mérhetünk. A Balaton vize 30 fokra melegszik.
Annak ellenére, hogy több mint 200 újságíró és 40 operatőr várta Cristiano Ronaldót vallomása után, a portugál nem volt hajlandó nyilatkozni és elviharzott a bíróságról.
A nyár eddigi legforróbb napjai jönnek a héten, amikor majdnem végig 35 fok fölötti lesz a hőség, a hét második felében pedig napokig 40 fokot vagy annál is melegebbet mérhetünk. A Balaton vize 30 fokra melegszik.
A munkaerőhiány demográfiai okokra is visszavezethető, mert folyamatosan csökken a munkaképes korú népesség és az utóbbi években megnőtt a munkavállalás céljából átmenetileg külföldre költözők aránya, ezzel párhuzamosan pedig nő a gazdaság, így bővül a kereslet is - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) al
Keddtől péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az év eddigi legerősebb hőhullámáról írt hétfő délután. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint értesítették a me
Kormányközeli kezekbe került újabb három megyei nyomtatott napilap – értesült a Hír TV. A Kisalföldet, a Délmagyarországot és a második legnagyobb bulvárlapot birtokló Lapcom kiadót pedig hamarosan Andy Vajna veheti meg.
A CIG Pannónia Életbiztosító közölte, hogy részesedése a Pannónia CIG Alapkezelő Zrt.-ben az eddigi 50%-ról 16%-ra csökken. Mivel az alapkezelő jelentős osztalékot fizetett eddig a biztosítónak, a részesedés csökkenése értékelésünk...
Keddtől péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az év eddigi legerősebb hőhullámáról írt hétfő délután.
Az elmúlt öt év legjobb eredményét érte el a lízingpiac: az idei első félévben 279,4 milliárd forintra, 19 százalékkal nőtt az új finanszírozott összeg az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Magyar Lízingszövetség (ML).
Úgynevezett fáklyázással semmisítik meg a múlt hétfőn Tuzsér és Komoró között árokba borult tartálykocsiban maradt veszélyes anyagot kedden a baleset helyszínén - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hétfőn
Az elmúlt nap eseményei fokozzák az Európai Unió aggodalmát a demokrácia venezuelai sorsát illetően - közölte Mina Andreeva, az uniós bizottság egyik szóvivője hétfőn, egy nappal a dél-amerikai országban Nicolás Maduro elnök kezdeményezésére megtartott alkotmányozó nemzetgyűlési választások után
A terveknek megfelelően befejeződött az őszi búza aratása az országban - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
Emelkedik az eurózóna inflációja és csökken a munkanélküliség, így az EKB nem kerülheti el most már a pénznyomtatást beszüntetését és a kamatemelést. Érthető, hogy erősödik az euró a dollárhoz és a svájci frankhoz képest egyaránt. Utóbbi negatív kamata miatt a svájci jegybank évente 2 milliárd frankot kaszál.
Elutasította a londoni felsőbíróság hétfőn egy volt iraki tábornok arra vonatkozó keresetét, hogy polgári peres eljárást indíthasson Tony Blair egykori brit kormányfő ellen az iraki háború miatt
Szinte egymás után jelennek meg a legnagyobb közösségi oldalakon azok a képek, amelyek soha nem látott, már-már szaharai mértékű hőséget prognosztizálnak hazánk területére. A pusztai technikai gubancból keletkezett fotókat válogatás nélkül osztják tovább a felhasználók, miközben szinte semmi nem igaz belőle.
Az eladás tényéről a Russmedia sajtóközleményében lehet olvasni. Az Eugen A. Russ, a Russmedia ügyvezetője által jegyzett közlemény alapvetően a cég digitális fókuszáról szól, ám a százmillió eurós beruházáshoz eladja magyar érdekeltségét. A vevő a Media Development Management Kft., amely az ausztriai CPS Investment Services AG leányvállalata, ami
Megújítják az augusztus 20.-i ünnepi tűzijáték struktúráját és koncepcióját - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Kara Ákos kiemelte: az utóbbi évek leglátványosabb tűzijátékára készülnek.
Közel egy hónapos ‘kihagyás’ után most szerdától, vagyis augusztus másodikától változnak az üzemanyagárak - ezúttal sajnos felfelé. Szerencsére jelentős áremelésre nem kell számítanunk, a benzin kiskereskedelmi literára bruttó 2, a gázolajé pedig bruttó 3 forinttal emelkedik. Ez azt jelenti, hogy augusztus 2-től a benzin országos átlagára 340 forint lesz, a gázolaj literára pedig 341 forintra…
A Fidesz szerint Magyarország és Lengyelország is a "Soros-terv" útjában áll, nem akar migránsokat betelepíteni és elutasítja a kötelező kvótát, ezért mindkét ország ellen erőteljes nyomásgyakorlás, kötelezettségszegési eljárások, üzengetések, hazug kampányok indultak, aminek része az igazságszolgáltatás ellen indított hadjárat is
Rég nem látott csend van a világ részvénypiacain, sok magyar portfóliómenedzser szerint pedig ideje felhasználni a nyugalmat arra, hogy realizáljuk az elmúlt hónapok szolid emelkedésén szerzett nyereséget és levegyük a zsetonjainkat...
A következő napokban várhatóan országszerte emelkedni fog a parlagfű pollenkoncentrációja a levegőben: helyenként, elsősorban az Alföldön és a Dunántúl déli részén már a tüneteket okozó közepes szintet is elérheti - írták a tisztiorvosi Facebook-oldalon hétfő délután.
A kézilabdázó Szöllősi-Zácsik Szandra közös megegyezéssel szerződést bontott a Ferencvárossal. A 27 éves válogatott balátlövő távozásáról hétfőn számolt be a bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes zöld-fehér egyesület honlapja. A Nemzeti Sport értesülése szerint a Budaörs szerződtetné Zácsikot. A klub az MTI megkeresésére annyit közölt, hogy a játékosnak jelenleg nincs aláírt szerződése.
Märcz Tamás szerint a közvélemény és a szakma szempontjából is várakozáson felül teljesített a magyar férfi vízilabda-válogatott azzal, hogy a második helyen végzett a vasárnap véget ért 17