A világbajnoki pontversenyben vezető, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.
Mintegy 55,2 milliárd forinttal támogatja a Miniszterelnökség a hazai tejtermelőket. Mivel a Vidékfejlesztési programban megjelent szerkezetátalakítási felhívásra jelentős túligénylés mutatkozott, így a program irányító hatóságaként működő tárca megemelte a kifizethető keret összegét.
Egy tudományos kutatás szerint a teljes lakosság csupán egy százaléka lehet gluténérzékeny, más elemzések szerint szinte senkinek nem ajánlott a glutén fogyasztása, mert számos súlyos betegség okozója lehet.
Három részletben, 35 milliárd forintért fejlesztik a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak 1986 óta otthont adó Hungaroringet, hogy a pálya 2026 után is része legyen a világbajnoki sorozat versenynaptárának.
Az 50 és 100 méteres mellúszásban is világbajnok és világcsúcstartó Adam Peaty már azon dolgozik, hogyan tudna tovább javítani az idején. A brit sztár elképedt a Duna Arénától és a magyar szurkolóktól is.
Egy amerikainak olyan karib-tengeri luxushajón nyaralni, mint nálunk elmenni Horvátországba, vagy meglátogatni valamelyik hazai wellness szállodát. Nem kell dúsgazdagnak lenni ahhoz, hogy egyszer azért kipróbálja az ember.
Szélsőséges iszlamistaként szerepelt a hatósági nyilvántartásokban a Hamburgban végrehajtott késes támadás gyanúsítottja – jelentették be szombaton a németországi nagyváros biztonsági vezetőinek sajtótájékoztatóján.
Három részletben, 35 milliárd forintért fejlesztik a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak 1986 óta otthont adó Hungaroringet, hogy a pálya 2026 után is része legyen a világbajnoki sorozat versenynaptárának.
A 200 méteres pillangóúszásban világbajnok Chad Le Clos 100 méteren nem jutott a döntőbe a budapesti világbajnokságon. Már várja, hogy körbenézzen a magyar fővárosban.
Az első fél évben a személyautók átlagos casco-díja 77 600 forint volt, mindössze 2,1 százalékkal haladta meg a 2016 hasonló időszakában mért 76 000 forintos szintnél - közölte a Netrisk.hu az MTI-vel.
A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatta ki Szabó Gábor ismert baloldali aktivistát, a Városliget felújítása ellen tiltakozó civil csoport egyik vezetőjét. A férfi a gyanú szerint július elején a Hősök terénél áttört egy kordont, elsodorta az őt feltartóztatni akaró biztonsági őrt, majd megállás nélkül továbbhajtott.
A 32. Forma-1-es Magyar Nagydíj mogyoródi paddockjában és a célegyenesben található Gold Tribün mögötti területen is látványos és jól érzékelhető, hogy új tulajdonos "vette át a hatalmat és az irányítást" Bernie Ecclestone-tól.
Fegyveresek támadtak William Ruto kenyai alelnök házára szombaton az északnyugati-kenyai Eldoret térségében, tíz nappal a szorosnak ígérkező általános választások előtt.
Csalódást okozott francia üzleti körökben, de nemzetközi hullámokat is vetett Emmanuel Macron francia elnök döntése egy patinás hajógyár, a 155 éves saint-nazaire-i STX France államosításáról. A lépés – amellyel Párizs lényegében a hasonló profilú olasz Fincantieri céget akarja megakadályozni abban, hogy átvegye az irányítást a francia gyár felett
Sokszor halljuk, hogy nagyon megdrágultak az új lakások, de különösen mélyen kell a vásárlóknak a pénztárcájukba nyúlni az olyan projektek esetében, melyek a prémium szegmensbe tartoznak a lokációjuk és a kialakításuk miatt. Az árak...
Tegnap bemutatta a Tesla az új modelljét, és rögtön át is adtak 30-at a Model 3-ból Az első tesztek alapján az autó nagy dobás lesz, felkötheti a felkötnivalót a BMW, a Mercedes és az Audi, a Teslának már most van olyan elektromos volumenmodellje...
A nők 57 százaléka hal meg ma Magyarországon szívproblémák miatt, 43 százalékuknál pedig még csak mellkasi fájdalom sem utal arra, hogy nagy a baj. Értük száll most harcba a Magyar Kardiológusok Társasága, illetve az általuk is alapított...