Az MSZP több politikusa is felsorakozott az MSZP miniszterelnök-jelöltje mögé, de maradtak a háttérben olyanok, akik a Botka László féle stratégia és választási esélyek elrontását dolgoznak - így fogalmazott a Klubrádiónak Ujhelyi István, az MSZP alelnöke.
A szétesés határán áll a Magyar Szocialista Párt (MSZP), de Botka László miniszterelnök-jelölt mégis igyekszik fenntartani az egységes szervezet látszatát. Ezt a célt szolgálhatta az a 168 órában megjelent interjúja is, amelyben a pártja és a demokratikus oldal kollaboránsait, "jószándékú balekjeit" támadja és bírálja.
Ladó Andreát és Borbáth Áront is 35 ezer lej, 2,6 millió forintnyi lej* pénzbírságra büntették. Borbáth volt az, aki a hajánál fogva a földre rántotta Ladót, akit aztán egy biztonsági őr a karját hátracsavarva vezetett ki a helyszínről. (Via Index)*Pontosítás: az Index végig jól írta, én olvastam félre és váltottam újra forintra. Elnézést.
Az első negyedévben csökkent a háztartások fogyasztása az Európai Unióban, annak ellenére, hogy jövedelmük lassuló ütemben ugyan, de nőtt - mutatják az Eurostat adatai.
Egy Los Angeles-i aukciósház 30 ezer dollárért (7,8 millió forintért) elárverezte Donald Trump amerikai elnök korábban készült rajzát, amelyen New York erősen leegyszerűsített panorámája látható.
Diplomáciai úton tiltakozott Varsó Christian Kern nyilatkozata miatt, amelyben az osztrák kancellár Magyarország és Lengyelország uniós támogatásának csökkentését szorgalmazta egyebek között a menekültelosztási kvóta kapcsán - derül ki a lengyel külügyi tárca honlapján pénteken nyilvánosságra hozott közleményből.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet „erkölcsrendészetében” dolgozott az iraki Moszulban a dzsihadisták elűzése után elfogott négy német nő – értesült a Der Spiegel német biztonsági forrásokból.
Egy Los Angeles-i aukciósház 30 ezer dollárért (7,8 millió forintért) elárverezte Donald Trump amerikai elnök korábban készült rajzát, amelyen New York erősen leegyszerűsített panorámája látható.
Több száz erzsébetvárosi lakó tiltakozott csütörtök éjjel a bulinegyedként ismert városrész éjszakai nyugalmáért és a csendért. Az Élhető Erzsébetváros mozgalom azt szeretné elérni, hogy az önkormányzat élesítse újra a 2013-ban megszüntetett csendrendeletet. A helyi vendéglátókat tömörítő Budapest Éjjel is rendet szeretne az éjszakai utcákon. Részl
Nem kizárt, hogy a 2017-es lipcsei vívó világbajnokság nem is a sportteljesítmények miatt marad emlékezetes. Olyan vita alakult ki a német városban uralkodó migránshelyzetről, ami bőven túlmutat önmagán. A német sajtó terel, a magyar baloldal hazugságról beszél. Mindezt azért, mert Boczkó Gábor kimerte mondani azt, amit sokan szívesebben eltussolná
Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki, amely az ország partjaitól keletre csapódott a tengerbe, feltehetően a kizárólagos gazdasági övezetben – közölte pénteken Abe Sindzó japán kormányfő.
Dolgok, amikért érdemes élni címmel október 6-án mutatnak be egy darabot a Centrál Színházban, amelynek egyedüli szereplője Pokorny Lia (45). Illetve ez mégsem teljesen igaz, a színésznő ugyanis elárulta: a közönséget is belevonja majd a játékba.
Molnár Zsolt párbeszédet kezdeményezett Botka Lászlóval, hogy tisztázzák az elmúlt napokban a nyilvánosság előtt folytatott konfliktusukat – tudtuk meg Molnártól, aki lapunknak arról is beszélt, hogy szándékát már jelezte a kormányfő-jelöltnek és a pártelnöknek, Molnár Gyulának is.
„Ne játszd meg magad!” vagy „Látod, milyen rendes a nővéred!” – ne mondjunk szülőként ilyen és hasonló mondatokat a csemeténknek, mert rossz hatással lesz rá, és sohasem felejti el őket.
Több videót és fotót is nyilvánosságra hozott a magyar vívó szövetség, azzal kapcsolatban, hogy mit láttak, mit éltek át a vívó vb idején Lipcsében. Néhány napja a magyar sportolók "kritikus" biztonsági helyzetre panaszkodtak, és arra, hogy naponta randalíroztak a bevándorlók. A német város rendőrsége és német újságírók ezt cáfolták, szerintük Lipc
Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. A forint euróban és dollárban idei legerősebb árfolyama közvetlen közelében van, a svájci frankkal szemben pedig új idei rekordot ért el.
Döbbenetes esemény történt a Barcelona edzésén. A csapat két játékosa, Neymar és az újonnan igazolt Nelson Semedo között nézeteltérés akadt, amit nehezen tudtak csillapítani. Következményei várhatóak...
A F1 hazai futamának alkalmából a Mercedes-Benz Hungária ismét megrendezte a már hagyománnyá vált jótékonysági eseményét; közel 4 millió forint gyűlt össze.
Másfélszeresére nőtt a mobilbanki alkalmazást használók köre az elmúlt egy évben – ismertette a GfK piackutató felmérését a cég szakértője. Ertl András szerint a felhasználók meglepő módon nem pusztán egyenlegüket követik nyomon, de sok tranzakciót is ezen a felületen bonyolítanak le.
Tizennégy évvel tovább élnek az egyetemet, főiskolát végzett magyarok, mint akik félbehagyták tanulmányaikat vagy egyáltalán nem tanultak tovább. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, közismertebb nevén az OECD jelentése tette ezt a súlyos megállapítást.
Egyetlen magyar volt érdekelt döntőben pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon: Bernek Péter 200 méter háton 1:55.58 perces országos csúccsal a hatodik helyen végzett.
A szokásostól eltérő időben, koreai idő szerint éjjel lőtt ki egy interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea, amely 3000 km magasságba is emelkedett, mintegy 45 percet repült, mielőtt Japán exkluzív gazdasági övezetébe...
Hordozható számítógépeket és vészjelző karórákat kap ötezer nyugdíjas ősszel. Az ingyenes eszközök segítségével könnyebben és gyorsabban kérhetnek segítséget, így akár egyetlen gombnyomással hívhatják a mentőket vagy a rendőröket, ha bajba kerülnek - hangzott el az M1 Híradóban.
Budapest helyett Pozsonyban szállt le szerdán a Ryanair két járata. Az egyik Madridból, a másik Velencéből indult. A légitársaság nem gondoskodott az utasok hazaszállításáról – panaszolták többen az Indexnek, illetve néhányan a Ryanair Facebook-oldalán jelezték a problémát. A bajba jutott utasok a saját költségükön, autóbusszal vagy taxival jutotta