2017. július 28. péntek

júl. 28
12:09
Figyelmeztetés: ezekkel a veszélyes állatokkal találkozhat európai nyaralásán, legyen óvatos! (Blikk)
Amikor az ember egzotikus helyekre utazik, számíthat rá, hogy találkozhat veszélyes állatokkal, melyeket jobb elkerülni. Csakhogy veszélyes állatok itt, a közelben is vannak. Nálunk és közép-Európa többi részén is. Egy-egy kirábuláskor, ismeretlen terepen jobb, ha óvatosak vagyunk. Nézzék meg infovideónkat:
júl. 28
12:09
Kihagynád az esküvőt? Csúnya vége lehet, ha ezzel nem vagy tisztában (Pénzcentrum)
Ha élettársi kapcsolatban él jó, ha tisztában van azzal, hogy a törvény szerint az élettársak nem számítanak közeli hozzátartozónak, nem örökölnek a törvény alapján egymás után, és teljesen más vagyonjogi szabályok vonatkoznak...
júl. 28
12:09
Szijjártó: Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten (ATV)
Visszautasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakcióvezetőjének bírálatát.
júl. 28
12:10
Magyar Nagydíj - Ricciardo nyerte az első szabadedzést (Alternatív Energia)
A gyakorlást 40 perc után piros zászlóval félbe kellett szakítani, mert az egyik versenyautó a gumifalba csapódott.
júl. 28
12:11
Túlfogyasztás miatt fizethet Rozália, pedig feltöltős gázórája van (Blikk)
Kiskundorozsma - Túlfogyasztást számláztak ki Nagy Rozáliának, pedig feltöltős gázórája van.
júl. 28
12:15
A McLaren reméli, Honda-motorokra vált a Toro Rosso (F1világ)
Német sajtóértesülések szerint a McLaren Forma-1-es csapatánál abban reménykednek, hogy a Toro Rossónak sikerül megállapodnia a Hondával, így ők 2018-ban Renault-motorokra válthatnak. Tovább »
júl. 28
12:15
Felújítanál vagy építkeznél? Nincs túl sok jó hírünk (Portfolio)
Tovább fokozódott a lakásépítési kedv Magyarországon, a KSH legfrissebb adatai alapján. 2017 első félévében 40 százalékkal emelkedett a lakóingatlanra kiadott építési engedélyek száma, 46 százalékkal több lakás épült az előző...
júl. 28
12:15
A szakemberhiány már a lakásfelújításokat is gátolja (hirado.hu)
A csok és az új bankhitelek ugyan pörgetik az építőipart, ugyanakkor a lakásfelújítások az első félévben a vártnál gyengébben teljesítettek a hosszúra nyúlt tél, illetve amiatt, hogy a renoválásokhoz sem lehetett találni elegendő szakembert.
júl. 28
12:15
Párizs hot spotokat állít fel Líbiában (USAracing)
Sokat elárul Emmanuel Macron hosszú távú nagyhatalmi ambícióiról, hogy a fiatal politikus egyre markánsabban ragadja magához a vezetést az Európát sújtó migrációs válság megoldásával kapcsolatban. A francia elnök a hét elején a polgárháború sújtotta – és a menekültválság szempontjából kulcsfontosságúnak számító – Líbia két legfontosabb vezetőjét fo
júl. 28
12:15
Milák, Cseh, Takács, Hosszú és Kapás is remekelt (HírTV)
Junior-világcsúccsal jutott a 100 méteres pillangóúszás elődöntőjébe Milák Kristóf a vb előfutamában.
júl. 28
12:21
Menekült gyerekek veszélyben - Sürgősen cselekedni kell (Kripto Akadémia)
Az emberkereskedelem európai áldozatainak mintegy negyede kiskorú! Szexuális bűncselekmények, munkaerőpiaci kizsákmányolás áldozatai!
júl. 28
12:21
Hosszú nagyon odatette magát, Kapás Bogi döntőt úszik (Sport365)
A vizes világbajnokság péntek délelőtti úszóprogramjának szenzációját ugyan Milák Kristóf junior-világcsúcsa jelentette, következtek még magyarok az ő úszását követően - nem is rossz eredményekkel.
júl. 28
12:21
Már csak Trump aláírására várnak a szankciók (TőzsdeFórum)
Az amerikai szenátus megszavazta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciós törvényt.
júl. 28
12:21
Átveszi a Diófa ingatlanalap kezelését a Konzum (AQUA)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett bejelentés értelmében a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. átveszi a 11, 9 milliárd forintos nettó eszközértékű Diófa Ingatlan Befektetési Alap kezelését.
júl. 28
12:21
Szentendrei úti ámokfutó: ezért robbant fel a dühtől az internet (Ripost)
Felháborította a közvéleményt, hogy mindössze 7,3 millió forintnyi óvadékért nyomkövetővel ugyan, de házi őrizetbe mehetett a Szentendrei ámokfutó.
júl. 28
12:21
Hamilton és a jövő: A Mercedesen kívül két csapat jöhetne szóba (m4sport.hu)
El sem tudja képzelni, hogy máshol ilyen jól érezze magát, mégis elgondolkodott, milyen lenne…
júl. 28
12:21
A való életben is bikinis istennő Doutzen Kroes (Glamour)
Nemcsak a képeken tökéletes a sztármodell
júl. 28
12:23
Hármas karambol az M5-ösön – Lezárták a sztrádát (Kripto Akadémia)
Három autó ütközött össze a Budapest felé vezető oldalon.
júl. 28
12:24
Drasztikus változás a budapesti tömegközlekedésben (Infostart)
Míg 2013-ban még 365 ellenőr dolgozott a fővárosi BKK-járatokon, 2017-ben már 103-mal kevesebb, vagyis csaknem 30 százalékkal csökkent az állomány. Ezen belül 2015 után zuhant nagyot a létszám, akkor még ugyanis 340 fő dolgozott ellenőrként az idei 262 helyett.
júl. 28
12:25
Súlyos baleset Ceglédnél (Kripto Akadémia)
Két személygépkocsi ütközött össze a 4-es és a 401-es út kereszteződésében.
júl. 28
12:27
Másfél millióra csökkentenék a nagykutyák fizetését. Szavazzon! (ATV)
Júliusban derült ki, hogy a Kúria hitelesítette Vágó Gábornak, az LMP egykori képviselőjének azt a népszavazási kérdését, amely azt célozza meg, hogy az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági cégeknél dolgozók ne kereshessenek többet az államfőnél. Ezzel kapcsolatban arra vagyunk most kíváncsiak: Ön támogatná, hogy az állami cégek vezetői ha
júl. 28
12:27
A víz továbbra is összeköti az embereket az M4 Sport képernyőjén (hirado.hu)
A sikeres világbajnokságnak és a színvonalas rendezésnek köszönhetően egyre többen kapcsolódnak be a vizes világbajnokság magyar érdekeltségű versenyszámainak élő közvetítésébe.
júl. 28
12:27
Betiltották a tüntetéseket hétvégére, közben Amerika elküldi a diplomaták rokonait Venezuelából (444.hu)
Fotó: FEDERICO PARRA/AFPAz Egyesült Államok elrendelte, hogy venezuelai diplomatáinak családtagjai a hétvégére hagyják el Caracast, mert szerintük a főváros nem biztonságos a vasárnapi alkotmányozó parlamenti választások, a felfokozott hangulat és az esetleges zavargások, tömegtüntetések miatt. Közben a tüntetéseket péntektől keddig elvileg betilto
júl. 28
12:27
Feltöltőkártyás gázóra mért túlfogyasztást Nagy Rozáliáéknál (444.hu)
Kiskundorozsmán elképesztő módszerrel szedne pénzt az államosított gázszolgáltató.
júl. 28
12:27
Szabadon választhatóvá válnak a közműmunkák kivitelezői (HírTV)
Ennek segítésére létrejön a villany- és vízszerelők központi nyilvántartása.
júl. 28
12:27
Sztárok, akik röhejesen keveset kaptak kasszasiker filmekért (Femcafe)
Nem hittük el, hogy ennyiért elvállalták.
júl. 28
12:30
Mészáros Lőrincék ma is bevásároltak - repkednek a milliárdok (Privátbankár)
A Konzum Befektetési Alapkezelő pár hónap alatt az egyik legnagyobb alapkezelővé vált: most egy ingatlanalap kezelését vették át, egyebek mellett az egyik bank központja is az övék lett.
júl. 28
12:30
Momentum: üzleti titok a fesztivál elszámolása (hirado.hu)
Továbbra sem árulja el a Momentum, miből szerveztek fesztivált Bodajkon – írja a Figyelő. A hetilap tudósítója részt vett a fesztiválon, ahol a párt szóvivőjétől megkérdezte, hogy a 35-40 millió forintos költségvetésű Nyitás Fesztivált miből finanszírozták, azonban a szervezők csak 10 millió forintig jutottak az elszámolásban.
júl. 28
12:30
Megkezdődhet az emelt összegű háziorvosi rezsitámogatás kifizetése (HR Portál)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága csütörtökön azt közölte, megkezdődhet az emelt összegű háziorvosi rezsitámogatás kifizetése - írja az MTI.
júl. 28
12:33
Tartósak az új bankjegyek (ProfitLine)
Tartósak és korszerűek az utóbbi években bevezetett bankjegyek, az új 2000 és 5000 forintos papírpénzeket is a legkorszerűbb műszaki jellemzőkkel látták el - mondta Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készpénzlogisztikai igazgatója pénteken az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
júl. 28
12:33
Kincses Gyula: Az egészségügyet nem csak pénzzel kell megmenteni (ATV)
Folyton arról hallunk híreket, hogy halott van a vécében, vagy, hogy penészes a parizer, arról viszont kevesebbet, hogy hogyan lehet kilábalni ebből – mondta Kincses Gyula az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva.
júl. 28
12:33
Vizes vb 2017: Piszkosul elszántak pólósaink, nem adnák a vb-aranyat (Agroinform)
Pólósaink egyáltalán nem örülnek, hogy nem a szerbekkel játszunk. Nem tudunk így visszavágni - mondják.
júl. 28
12:36
Moszkva válaszlépéseket jelentett be az USA szankcióira (Menedzsment Fórum)
Az orosz külügyminisztérium szerint az új amerikai büntetőintézkedések ellentétesek a nemzetközi joggal.
júl. 28
12:39
Kiss J. László: a magyar intézkedések átrendezték a német belpolitikai viszonyokat (Infostart)
A magyar menekültpolitika és a nyugat-balkáni útvonal lezárása átrendezte a német belpolitikai viszonyokat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Kiss J. László szerint a kereszténydemokraták háttérbe szorították az ellentéteiket a migrációval összefüggésben, míg a szociáldemokraták a brüsszeli álláspontot k
júl. 28
12:39
Kitartóan nő az OTP Nyugdíjpénztár (TőzsdeFórum)
Az OTP Nyugdíjpénztárhoz 2017 első felében 17 százalékkal többen csatlakoztak, mint a tavalyi év azonos időszakában.
júl. 28
12:39
És akkor Mészárosé lehet a fél Balaton (HírTV)
Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért érdekeltsége a GVH áldását kérte, hogy rátehesse a kezét 12 kempingre.
júl. 28
12:45
Villany- ás vízszerelés: fontos változások jönnek (Portfolio)
Szabadon választhatóvá válnak az áram- és víziközmű-csatlakozási munkák kivitelezői. Szeptembertől a gázcsatlakozásokhoz hasonlóan az áram- és víziközmű-szektorban is lehetővé válik a családoknak és a kisvállalkozásoknak, hogy...
júl. 28
12:45
Kitartóan nő az OTP Nyugdíjpénztár (TőzsdeFórum)
Az OTP Nyugdíjpénztárhoz 2017 első felében 17 százalékkal többen csatlakoztak, mint a tavalyi év azonos időszakában.
júl. 28
12:45
Megmutatjuk, hogyan lehet látványos a mobil kijelzője (hirado.hu)
Akinek megtetszett a prémiumtelefonok kikapcsolt állapotban is világító Always On kijelzője, új mobil vásárlása nélkül élvezheti a szolgáltatást.
júl. 28
12:45
Újabb titkokat olvastak ki a medveállatkák genomjából (hirado.hu)
Az új genetikai vizsgálat segíthet eldönteni azt a kérdést is, hogy valójában milyen állatok is a medveállatkák.
júl. 28
12:45
Durva a helyzet a Hungaroring felé vezető utakon: a rendőrség beavatkozott (Infostart)
A Hungaroring versenypálya bejáratai és a parkolók felé vezető utakat egyirányúsította a rendőrség.
júl. 28
12:45
Több mint 800 ezren nézték pólósaink döntőbe jutását (m4sport.hu)
Egyre több nézőt és szurkolót köt össze a víz a képernyők előtt.
júl. 28
12:45
A Konzum átveszi a Diófa kezelését (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett bejelentés értelmében a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. átveszi a 11, 9 milliárd forintos nettó eszközértékű Diófa Ingatlan Befektetési Alap kezelését.
júl. 28
12:47
Iráni elnök: a rakétakísérlet tudományos célokat szolgált (vg.hu)
Irán csütörtöki rakétakísérlete kizárólag tudományos célokat szolgált, semmilyen katonai célja nem volt – jelentette ki pénteken Haszan Róháni iráni elnök.
júl. 28
12:48
Palmer: Kubica nem jelent fenyegetést (F1világ)
Habár egyre többet beszélnek arról, hogy Robert Kubica is esélyes lehet arra, hogy 2018-tól átvegye Jolyon Palmer helyét a Renault-nál, a brit pilóta úgy érzi, nincs veszélyben a versenyzői ülése. Tovább »
júl. 28
12:49
Reagált Moszkva az amerikai szankciókra (vg.hu)
Az Oroszországot sújtó újabb amerikai büntetőintézkedések ellentétesek a nemzetközi joggal – reagált pénteken az orosz külügyminisztérium arra, hogy az újabb szankciókat immár az amerikai törvényhozás mindkét háza elfogadta.
júl. 28
12:51
"Istenem, örök atyám, szent kezedbe adom lelkem" - Schubert Éva búcsúztatója - videó (Blikk)
Csütörtökön kísérték utolsó útjára Schubert Éva (†86) Kossuth-díjas színművésznőt, a Farkasréti temetőben. Videónk a helyszínről fent látható.
júl. 28
12:51
Villany- és vízszerelés: fontos változások jönnek (Portfolio)
Szabadon választhatóvá válnak az áram- és víziközmű-csatlakozási munkák kivitelezői. Szeptembertől a gázcsatlakozásokhoz hasonlóan az áram- és víziközmű-szektorban is lehetővé válik a családoknak és a kisvállalkozásoknak, hogy...
júl. 28
12:51
Az igazi béke több mint puszta fegyvernyugvás (autopro)
A békés együttélés, a világbéke gondolata és keresése időről időre fellángol az emberiség történetében. Napjainkban, amikor számos fronton vallási háború zajlik, amikor a keresztény Európa jövője kérdésessé vált, amikor egymást érik a terrorcselekmények, hatalmas szükségünk van arra, hogy alaposabban megismerjük saját, keresztény gyökereinket, és a
júl. 28
12:51
Molnár Flóra: A legjobbammal bekerültem volna (m4sport.hu)
Molnár Flóra még a futam után se tudta igazán megmondani milyen érzései vannak.

Keresés