Egymilliárd forintos keretösszeggel ma megjelent a "Kkv-szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén" című kiemelt pályázati felhívás - jelentette be az MTI-nek adott nyilatkozatában...
Ismét megjelent a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis (ASP); a vírust alig 20 kilométerre a magyar határtól, Beregújfalunál mutatták ki - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel. Magyarországon egyelőre nem jelent meg a vírus, amely a környező országokban már nagy károkat okoz.
A pontatlanság, a rossz helyzetkihasználás miatt veszítette el a Kanada elleni vb-negyeddöntőt a női vízilabda-válogatott. Bíró Attila szövetségi kapitány szerint semmi sem úgy alakult, ahogy eltervezték, Takács Orsolya szerint elbizonytalanította őket a kanadai védekezés.
A hétfői vihar következményeként legtöbbször leszakadt ágakhoz, kidőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden az MTI-nek.
Ismét megjelent a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis (ASP); a vírust alig 20 kilométerre a magyar határtól, Beregújfalunál mutatták ki - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel
Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Kkv-szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében – közölte az MTI-vel Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
A várt 114,9 pontra süllyedés helyett 116 pontra, új történelmi csúcsra, ugrott júliusban a német Ifo-index, mivel mind a jelenlegi helyzetmegítélés, mind a jövőbeli várakozásokra vonatkozó alindex a Reuters konszenzusánál jobban alakult....
A hétfői vihar következményeként legtöbbször leszakadt ágakhoz, kidőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden az MTI-nek.
Hosszú Katinka újabb világbajnoki aranyérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a Duna Arénában. A különleges körítés a magyar úszónő amerikai férjének, Shane Tusupnak az érzelmeit is megérintette, túlcsordította. A Facebookon egy csodálatos bejegyzést közölt, amelyben istennőjének nevezte Hosszú Katinkát.
Valószínűleg minden HR-es és munkaerő kiválasztással foglalkozó szakember álma, hogy több száz önéletrajz átböngészése helyett szinte azonnal megtalálják az adott pozícióra tökéletes jelöltet. Az allas.hu, a munkaadói és munkavállalói oldalról felmerült igények alapján fejlesztett, újgenerációs állásportál tökéletes megoldást nyújt erre a problémára, hiszen a rendszer előre megszűri az adott…
A hétfői vihar következményeként legtöbbször leszakadt ágakhoz, kidőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden az MTI-nek
Az afganisztáni tálibok az eddigi fegyvereiknél jobbakat kaphattak Afganisztánban, feltehetőleg az orosz kormánytól - jelentette hétfőn a CNN amerikai hírtévé a birtokába jutott két videofelvételre alapozva.
Ismét megjelent a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis (ASP); a vírust alig 20 kilométerre a magyar határtól, Beregújfalunál mutatták ki - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Alaptalanok azok a vádak, hogy a magyar kormány be akarná zárni a CEU-t - mondta Németh Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában. Az országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hozzátette, egy ügyes politikai másolással sikerülhet megoldani az egyetem kérdését.
Már az oviban is yacht volt a jelünk? Hétvégente Monacóba járunk ejtőzni? A kék farmert hírből sem ismerjük? Ha mindhárom kérdésre igen a válasz, akkor négykerekű társnak pompás kabriót tudunk ajánlani a Bentley Continental GT különleges kiadásának formájában.
Ismét megjelent a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis (ASP); a vírust alig 20 kilométerre a magyar határtól, Beregújfalunál mutatták ki - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel. Magyarországon egyelőre nem jelent meg a vírus, amely a környező országokban már nagy károkat okoz.
Új típusú, a hatótávolságot jelentősen növelő, a töltési időt mérséklő akkumulátort és az ezekkel ellátott elektromos autókat fejleszt a Toyota, amelyek 2022-ben kerülhetnek kereskedelmi forgalomba. Japán legnagyobb autógyártójának...