A BMW azt állítja, hogy az autói megfelelnek a követelményeknek, és nem manipulálta autóit A kartellgyanúval kapcsolatban az a vállalat álláspontja, hogy az AdBlue tartályokkal kapcsolatban voltak egyeztetések, de csak azért, hogy egy európai...
Az Air France úgy döntött, hogy tartani akarja a tempót a gyorsuló ütemben digitalizálódó világban. A bolygó egyik legnagyobb légitársasága új szolgáltatásával ugyanis lehetővé tette azt, hogy az utasok ezentúl Facebook Messengeren is hozzájuthassanak beszállókártyájukhoz.
Egyelőre nem segített a munkaerőhiányon sem a magán-, sem az állami szektorban a bérrendezés, ezért egyre több vállalat úgynevezett toborzási bónusszal próbál munkaerőt szerezni, a MÁV-nál például 35 ezer forint jár annak a dolgozónak, akinek sikerül új munkavállalót beszerveznie a vasúttársasághoz – írta a Magyar Idők hétfőn.
Még pénteken rendesen megütötték a befektetők a tőzsdéket Európában, ma pedig tovább folytatódik az esés, a DAX például az autóipari vállalatok vezetésével 0,4 százalékot gyengült, ami továbbra is a kartellbotrány miatt kialakult...
A versenytársak felől érkező fokozódó nyomás miatt csökkenti a jegyárakat a Ryanair. A következő hónapokban akár kilenc százalékkal is olcsóbban lehet majd jegyet vásárolni. A mai negyedéves gyorsjelentésben kiugró eredményekről...
Folyamatosan nő a magyar háztartások internetellátottsága: 2010-ben még csak 58 százalékuknak volt internet-hozzáférése, 2016-ban pedig már 79 százalékuknak, de az országon belül jelentősek a különbségek az egyes régiók között - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
Külső szemlélő számára félelmetes mutatványt hajtott végre Nyíregyházán egy szúnyoggyérítést végző repülőgép. A pilóta azonban minden gond nélkül végrehajtotta a rábízott feladatot a nehéz terepen, a lakott terület felett, és lepermetezett mindent, amit csak kellett:
Új videosorozatot indított Hosszú Katinka, a háromszoros olimpiai bajnok úszónő a világbajnokság minden napjáról rövidfilm készül, amelyből kiderül, hogyan készül a versenyekre.
A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,0, naptárhatástól megtisztítva 5,5 százalékkal nőtt májusban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közel két év van hátra az azonnali banki átutalás beindításáig, de a szükséges módosítások súlya miatt a bankrendszernek már most el kell kezdenie a felkészülést. Piaci körképünkből kiderül, nagy különbségek vannak: egyes hitelintézeteknél csak apróbb módosítások kellenek, máshol a központi rendszer cseréjével felérő fejlesztéseket igényel az áttér
A magyaros konyha jellemzője, hogy jó sok hagymát használunk, de igaz ez egy könnyű lecsóra, vagy fogyókúrás salátára is. Mutatunk pár módszert, amivel gyorsan és könnyen apríthatod fel a hagymákat.
Azt, hogy egy jól kezelt pszichés betegséggel ma már akár teljes értékű életet lehet élni, gyakran kétkedve fogadják a családtagok. Pedig kutatási adatok mutatják, hogy a mentális zavarok többségével produktív, kielégítő élet élhető!
A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,0, naptárhatástól megtisztítva 5,5 százalékkal nőtt májusban az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Két jordániai meghalt, egy izraeli pedig életveszélyesen megsebesült abban a fegyveres incidensben, amely vasárnap történt Izrael ammáni nagykövetségének egy lakóépületében - közölte a jordániai királyság közbiztonsági igazgatósága.
Magyar 4x100-as gyorsváltó korábban még soha nem jutott döntőbe sem olimpián, sem világbajnokságon. Most hatalmas bravúrral a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter és Bohus Richárd összeállítású férfi 4x100 méteres gyorsváltó bronzérmet szerzett.
A második negyedévben újabb 2 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer béradatot feldolgozó elemzéséből. Ugyanakkor a kiegészítő bérelemek aránya a BDO szerint idén már a középvezetők szintjén is csökkent.
A nyugdíjasok szaktudása és tapasztalata érték, ezért is fontos, hogy munkához segítsék azokat, akik nyugdíj mellett szeretnének dolgozni - hangsúlyozta a nyugdíjas-szövetkezetekkel kapcsolatban a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Mához három hétre, azaz augusztus 14-től lehet benyújtani azt az előminősítő lapot, amelynek sikeres elfogadása után pályázni lehet a gyors növekedésű, ún. gazella cégeknek szóló 33,57 milliárd forintos keretösszegű uniós felhívásra....
Ezen a nyáron nem győzünk válogatni a jobbnál jobb programok közül. Az említésre méltó események közül ezúttal a Független Színház Magyarország programra hívjuk fel a figyelmet, amely a Stúdió K Színházban július 27–28-án Roma hősök címmel tart nemzetközi roma storytelling fesztivált.
Kiderült a szomorú titok, mi vezethetett John Heard halálához: nem tudta feldolgozni, hogy elvesztette gyerekét, akinek életében nem volt jelen apaként.