Tizenhárom fokot esik a hőmérséklet egyik napról a másikra. Hétfőn még 34 fokos párás hőségben izzadt az ország, ma meg alig emelkedik 20 fok fölé a hőmérséklet.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálatot folytat a BKK-nál és a T-Systemsnél - írja az Index. A NAIH az Index kérdésére közölte, hogy bejelentés alapján vizsgálatot folytatnak a BKK és a T-Systems által...
A Jaguar háza táján a rengeteg új modell mellett kissé feledésbe merült a luxuskategóriás XJ – habár ez inkább technológiai téren szembetűnő, hiszen az angolok zászlóshajója továbbra is igencsak látványos jelenségnek számít. Az új generáció ugyan még nem érkezett meg, de a gyáriak készültek egy friss különkiadással, mely sokatmondóan az XJR575 nevet kapta meg.
Felkerült az első száz helyezett közé a világ legnagyobb forgalmú vállalatairól összeállított Fortune Global 500 listán a kínai Huawei mobil távközlési berendezés gyártó konszern - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.
Jamie Dimon és Lloyd Blankfein, a JP Morgan és a Goldman Sachs vezetői mintegy 314 millió dollárt kerestek tavaly Donald Trump választási győzelmén - írja a Financial Times. Persze nemcsak ők, hanem az európai bankok vezérei is jól kerestek...
Van egy rettenetes nyomortanya Budapesten, néhány méterre a TEK és a Készenléti rendőrség bázisától, a Nemzetvédelmi Egyetem mellett. A Hős utcában szinte elképzelhetetlen állapotok uralkodnak.
Legyen szó akármelyik szériáról, a 7-es BMW fogalomnak számít az autóiparban, ami nem csoda, hiszen a luxusmodell a BMW zászlóshajója, és amikor egy új 7-es megjelenik, biztosak lehetünk benne, hogy a járműtechnika aktuális állásának csúcsát képviseli.
A bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) gázvezeték megvalósulása is veszélybe kerülhet, miután a magyar és román hatóságok megállapodása gyakorlatilag kizárná a projektből az osztrák partnereket - értesült az ICIS (Independent Chemical...
A Suzuki Swift vadonatúj generációja nemrég mutatkozott be, ám a japánok a már generációk óta kiváló és élvezetes Sport változatról akkor még nem rántották le a leplet. Most azonban egy fotóval karöltve hivatalosan is bejelentették, hogy az őszi Frankfurti Autószalonon végre láthatjuk majd az újdonságot, ami nem csak gyorsabb, de látványosabb is lesz, mint elődei.
Az eurózónából való kilépés terve annyira homályos és gyenge volt, hogy még beszélni sem érte meg róla, így kénytelenek voltunk egyensúlyozni az embereknek tett ígéretek és a hitelezők elvárásai között; az utca embere persze minderre...
Angol sajtóhírek szerint a Premier League-be visszajutó Newcastle United szeretné a csapatában tudni Gulácsi Pétert, az RB Leipzig magyar válogatott kapusát.
Megjelent az első egységes csomagolású cigaretta a dohányboltokban Magyarországon – közölte Demjén Tibor, a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Dohányzás Fókuszpont vezetője a távirati irodával. Az új márka csomagolásán a tavaly augusztus 20-án hatályba lépett rendelet szerint már nincsenek védjegyek, grafikai szimbólumok és képi megjelenítések
Az érintettek közül 42-en szállítmányozási cégek vezetői és alkalmazottai, 60-an pedig közlekedési rendőrök. A beszámoló szerint a gyanúsított fuvarozók megvesztegették a hatóságot, amely a pénz ellenében szemet hunyt teherautók és betonkeverők többletsúlya felett, majd kiengedte őket a forgalomba. Az Ihlas török hírügynökség értesülése alapján a g
2-2,5 évet vesz majd igénybe az Alagút és a Lánchíd közötti rész felújítása – jelezte az InfoRádió Aréna című műsorában Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója.
A várakozások szerint év végéig húsz bank növelheti meg alkalmazotti létszámát a Brexit miatt Frankfurtban, vagy költöztetheti át ide akár európai székhelyét is. A Citigroup a friss hírek szerint áthelyezi Londonból kereskedési tevékenysége...
A vizes sportok világszervezete (FINA) legrangosabb kitüntetését kapta meg hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök a szövetség elnökétől, Julio Cesar Maglionétól az Országházban.
A Jobbik felkérésére indul az országgyűlési választáson az olimpiai bajnok vízilabdázó, Steinmetz Ádám. A sportoló kijelentette az ATV Start című műsorában, hogy olimpiai bajnokként felelősséget kell éreznie az országért. Úgy érzi, fel kell emelnie a szavát olyan kérdésekben, amelyek az országot érintik.
Tucatnyi felkérést kapott limonádé árulására az az ötéves brit kislány, akire százötven fontos (51 ezer forintos) bírságot szabott ki a helyi önkormányzat, amiért egy londoni zenei fesztivál közönségének engedély nélkül adott el üdítőitalt - írta a BBC News.
Szijjártó Péter hétfőn egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva beszélt erről, Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter nyilatkozatával kapcsolatosan, amely szerint le kell zárni a földközi-tengeri menekültútvonalat, és az osztrák-olasz határszakaszon lévő Brenner-hágónál megtettek minden előkészületet, hogy meg tudják védeni az itteni határszakaszt