Bár a felelős miniszter elismerte, hogy a kontraktusok nem titkosak, ám az orosz–magyar szerződés titkossági klauzuláira hivatkozva megtagadta a nyilvánosságra hozást.
A tavalyi 3,2%-ot követően idén 3,5%-kal, jövőre pedig 3,6%-kal növekedhet a világgazdaság - olvasható a Nemzetközi Valutalap (IMF) júliusi World Economic Outlook kiadványában. Bár az összesített 2017-es és 2018-as előrejelzések megegyeznek...
A fiatalok előnyben részesítik az elektronikus banki szolgáltatásokat, nagyobb arányban használják az internetbankot és a banki mobilalkalmazást az idősebbek - derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból.
Sikeresen hazaért, de már a következő kalandot tervezi a Keszy-Harmath házaspár. Nyolcvan nap alatt több mint tízezer kilométert tettek meg, száz órát repültek kisgépükkel. Azt is megtudtuk, mennyibe került az expedíció.
Erős konkurenciája lehet Szlovákiában a kormánypárti Hídnak, miután a Szabadság és Szolidaritás nevet viselő ellenzéki párt úgy döntött, hogy Dél-Szlovákiában is harcba száll a szavazatokért, ezért anyanyelvükön szólítják meg a magyar nemzetiségű szavazókat.
Egy baj volt az ügyes próbálkozással: bárki könnyedén levehette, hogy nem valódi emberek, hanem robotok posztolnak négy másodpercenként az "álcivilek" ellen.
Brüsszel válaszlépések meghozatalát fontolgatja az Egyesült Államokkal szemben, ha Washington olyan új szankciókat vezet be Oroszország ellen, amelyek súlyosan érinthetnek európai vállalatokat – közölte a Financial Times című brit üzleti napilap.
A járművek üzemanyag-fogyasztásának mérséklődésével együtt visszaesik a globális olajkereslet emelkedésének üteme és a növekedést egyre inkább a petrolkémiai ipar generálja.
Már csak egy hétig lehet a régi 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel fizetni, mert ezeket a címleteket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kivonja a forgalomból.
Donatella még csak 16 éves, de már most sejthető, hogy hamarosan minden pasit képes lesz az ujja köré csavarni. Van érzéke hozzá, hogyan pakolja ki azt, amilyen van.
A hazai vállalatok döntő többsége a következő félév során kezdheti meg a felkészülést az online számlabekötésre - legalábbis erre számítanak az EY szakértői. Az új rendszert egyébként már tesztelhetik a vállalatok a NAV oldalán....
Jamie Dimon és Lloyd Blankfein, a JP Morgan és a Goldman Sachs vezetői mintegy 314 millió dollárt kerestek tavaly Donald Trump választási győzelmén - írja a Financial Times. A bankvezérek vagyona a részvény- és opciós eszközeik felértékelődésének...
Hiába élteti a régmúlt időket a Subaru Imprezák csúcsváltozatainak utódjaként a WRX, a Fiastyúk jegyében fogant japán márka sportossága inkább csak történelem. Vagy mégsem? Ennek ellenkezőjét bizonyította most egy egészen szélsőségesen felkészített WRX STI, amely mindössze 6 perc 57,5 másodperc alatt letudta a Nürburgring-Nordschleife technikás körét.
Tizenhárom fokot esik a hőmérséklet egyik napról a másikra. Hétfőn még 34 fokos párás hőségben izzadt az ország, ma meg alig emelkedik 20 fok fölé a hőmérséklet.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálatot folytat a BKK-nál és a T-Systemsnél - írja az Index. A NAIH az Index kérdésére közölte, hogy bejelentés alapján vizsgálatot folytatnak a BKK és a T-Systems által...
A Jaguar háza táján a rengeteg új modell mellett kissé feledésbe merült a luxuskategóriás XJ – habár ez inkább technológiai téren szembetűnő, hiszen az angolok zászlóshajója továbbra is igencsak látványos jelenségnek számít. Az új generáció ugyan még nem érkezett meg, de a gyáriak készültek egy friss különkiadással, mely sokatmondóan az XJR575 nevet kapta meg.
Felkerült az első száz helyezett közé a világ legnagyobb forgalmú vállalatairól összeállított Fortune Global 500 listán a kínai Huawei mobil távközlési berendezés gyártó konszern - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.
Jamie Dimon és Lloyd Blankfein, a JP Morgan és a Goldman Sachs vezetői mintegy 314 millió dollárt kerestek tavaly Donald Trump választási győzelmén - írja a Financial Times. Persze nemcsak ők, hanem az európai bankok vezérei is jól kerestek...
Van egy rettenetes nyomortanya Budapesten, néhány méterre a TEK és a Készenléti rendőrség bázisától, a Nemzetvédelmi Egyetem mellett. A Hős utcában szinte elképzelhetetlen állapotok uralkodnak.
Legyen szó akármelyik szériáról, a 7-es BMW fogalomnak számít az autóiparban, ami nem csoda, hiszen a luxusmodell a BMW zászlóshajója, és amikor egy új 7-es megjelenik, biztosak lehetünk benne, hogy a járműtechnika aktuális állásának csúcsát képviseli.
A bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) gázvezeték megvalósulása is veszélybe kerülhet, miután a magyar és román hatóságok megállapodása gyakorlatilag kizárná a projektből az osztrák partnereket - értesült az ICIS (Independent Chemical...
A Suzuki Swift vadonatúj generációja nemrég mutatkozott be, ám a japánok a már generációk óta kiváló és élvezetes Sport változatról akkor még nem rántották le a leplet. Most azonban egy fotóval karöltve hivatalosan is bejelentették, hogy az őszi Frankfurti Autószalonon végre láthatjuk majd az újdonságot, ami nem csak gyorsabb, de látványosabb is lesz, mint elődei.