A heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt első- és másodfokú riasztásokat is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat több keleti járásra péntek délután. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok lehetnek, amelyeket viharos szél, jégeső, illetve intenzív esőzés kísérhet.
Az árupiacokon tapasztalható gyenge aktivitás erősen rányomta bélyegét az itt aktív befektetők eredményességére. A közeljövő a várakozások szerint kevés változást ígér.
Egyre több sportoló próbál szerencsét a politika színpadán, legutóbb a nemrég visszavonult olimpiai bajnok vízilabdázó, Steinmetz Ádám jelentette be, hogy a Jobbik színeiben indul a parlamenti választásokon a Somogy megyei Marcali választókerületében.
Százötven fontos (51 ezer forintos) bírságot szabott ki a helyi önkormányzat egy ötéves kislányra, aki egy londoni zenei fesztivál közönségének limonádét árult – írta a BBC News pénteken.
Nem nehéz megjósolni, hogy ha az Egyesült Államokat a számára stratégiailag fontos perifériákon próbára teszik, vagy tesztelik tűrőképességét, akkor az ott fog megtörténni, ahol az amerikai erő és befolyás gyengébb, semmint erősebb.
A csütörtöki bizonytalankodás után pénteken esnek az amerikai tőzsdék, mindhárom vezető részvényindex a negatív tartományban jár.Megcsapták az olajat 2017.07.21 20:42Több mint 2%-ot esett az olaj árfolyama a pénteki kereskedésben...
Leszállítottak egy Toulouse-ba induló EasyJet-járatról és magára hagytak egy kísérő nélkül utazó gyereket a londoni Gatwick repülőtéren. A légitársaság elnézést kért és vizsgálatot indított - számolt be az esetről pénteken a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.
Több ezren lehetnek azok a Green Holidays károsultak, akik nem közvetlenül a tönkrement utazási irodától vásároltak, ezért egyelőre nem jutnak a pénzükhöz.
Lengyelország legalizálta a marihuána fogyasztását gyógyászati célra. Az engedélyező törvényt Andrzej Duda elnök már aláírta – adta hírül pénteken a PAP lengyel hírügynökség.
Nagyon úgy tűnik, a Monaco semmi pénzért nem adja el Kylian Mbappét. A francia csodatiniért fél Európa bejelentkezett, ám a hercegségbeli csapat most visszavág - komoly következményei lehetnek az ügynek...
Lemondott Sean Spicer, az amerikai elnöki hivatal, a Fehér Ház szóvivője pénteken. Bejelentették: eddigi helyettese, Sarah Huckabee Sanders lesz az új szóvivő.
A Fehér Ház ezzel kapcsolatos hivatalos bejelentését és az indoklást még nem tették közzé. Bejelentették: eddigi helyettese, Sarah Huckabee Sanders lesz az új szóvivő.
Csúnya esés volt ma az európai tőzsdéken, a piac nem akarja elhinni, hogy nincs egyhamar vége a jegybanki könnyítéseknek. A gyorsjelentések egy része is gyengécske lett. Az OTP szépen magához tért délután.
Lengyelország legalizálta a marihuána fogyasztását gyógyászati célra. Az engedélyező törvényt Andrzej Duda elnök már aláírta - adta hírül pénteken a PAP lengyel hírügynökség.
Ma 22.00 órától csaknem kétre lezárják a Budai alsó rakpart Halász utcai felhajtó és Üstökös utcai felhajtó közötti szakaszát – tájékoztatott a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.
Fejbe rúgta saját társa Sara Saldana Lopez szinkronúszót a csapat szabadgyakorlat péntek délelőtti döntőjében. A jövő kedden 17. születésnapját ünneplő sportoló a produkciót még végigcsinálta, azt követően ájult el és szorult orvosi ellátásra – jelentette az m4sport.hu helyszíni tudósítója.
Péntek este 10 órától csaknem két hétre lezárják a Budai alsó rakpart Halász utcai felhajtó és Üstökös utcai felhajtó közötti szakaszát – közölte a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. péntek délután az MTI-vel.
Egy brit fiút azzal vádolnak, hogy 12 éves korában kétszer is megerőszakolta négyéves húgát bújócska közben. Az immár 13 éves fiú tagadja a kétrendbeli nemi erőszak és szexuális bántalmazás vádját.
Zalakaros nemcsak nemzetközileg elismert üdülőhely, hanem többszöri csaknem teljes megsemmisülése és újjáépülése miatt a magyar élni akarás egyik lélekerősítő példája - jelentette ki Kövér László pénteken a Zala megyei városban
Kalispell - Az előtte-utána képek mindig népszerűek a közösségi oldalakon - ezek általában egy fogyás történetét ábrázolják. Azonban Jolene Jones (26) egészen újat alkotott ebben a műfajban, hiszen testépítőből "testszeretővé" változott - erről osztotta meg gondolatait követőivel.
Lemondott Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője pénteken. A Fehér Ház ezzel kapcsolatos hivatalos bejelentését és az indoklást még nem tették közzé, de amerikai sajtójelentések szerint Sean Spicer lemondásának oka az, hogy Donald Trump a Wall Street egyik pénzügyi szakemberét, Anthony Scaramuccit tervezi kinevezni kommunikációs igazgatónak
A nyár egyik slágertémája Cristiano Ronaldo Madridból való távozása. A portugál szerződésével kapcsolatban sokan, sokfélét nyilatkoztak, most Zinedine Zidane szólalt meg. Tiszta vizet öntött a pohárba?
Amerikai kutatók kifejlesztettek egy mesterséges intelligenciát, amely az ételről készült fotó tanulmányozásával megmondja, milyen alapanyagokat használtak fel készítéséhez.
Magyarország csodálatos, Budapest csodálatos, a Balaton csodálatos, a világbajnokság fantasztikus! Röviden ez a FINA elnökének véleménye a világbajnokság felénél.