Az importlista élén is állt az E36 316i. Tetőablak, klíma, villanyablakok központi zár, minden van, amire a vevő vágyhat. Ezek működnek is, csak a rozsdával legyünk jóban.
Mi volt az a lánykiházasítási biztosítás? Milyen lehetett száz éve az élet Budapest ma már nem túl jó hírű részeiben, és milyen sötét titkokat rejt az idilli Svábhegy? Hol és hogyan gyártották a légszeszt? Minderre választ kaphat az érdeklődő azokon a tematikus városi sétákon, amelyeknek a szervezésével egyre több cég foglalkozik.
A tavalyi várakozásoknak megfelelően a zsarolóvírusok és biztonsági sérülékenységek jelentik idén a legnagyobb fenyegetést az interneten az Eset biztonságtechnikai cég szerint.
A várakozásoknak megfelelő ütemben tudják bevonni a régi 2000 és 5000 forintos bankjegyeket, így nem lesz változás, marad a hó végi határidő a cserére. Mint azt a Magyar Idők a jegybanktól megtudta, ezzel együtt is több tízmilliós tételben van még a lakosságnál már bevont vagy bevonásra ítélt címlet, még a zöld, Bartók Béla portréjával díszített ez
A korábban vártnál jóval lendületesebben hódíthatják meg az elektromos autók a világ útjait, az elterjedésükre vonatkozó előrejelzések egymás után sorra módosulnak felfelé. A prognózisok más területeken ritkán látható, drámai...
Könnyen tragédia is történhetett volna pár nappal ezelőtt, amikor lézersugárral vakították el Budapest felett egy utasszállító repülőgép pilótáját, ezért a másodpilótának kellett átvennie a gép irányítását. Leszállás közben az alacsonyan szálló gépek gyakori célpontjai a lézerrel szórakozóknak, ám ez életveszélyes lehet. Magyarországon havonta 3-4
Október elején kiengedik a börtönből O.J. Simpsont. Az amerikaifutball egykori csillaga, filmsztár csoportos fegyveres rablásért és testi sértésért került rácsok mögé, 2008-ban több mint harminc év szabadságvesztésre ítélték.
Pertársaság alapítására készülnek, és pénteken tüntetést tartanak a csődbe ment Green Holidays utasai. Sokan közülük az Indulhatunk.hu irodájában fizették be az útjukat, így tudtukon kívül szerződtek a bajba került céggel. Az InfoRádió által megkérdezett Endrényi Zsolt például már januárban lefoglalta családja törökországi útját, most azonban még a
2017. július 1-jétől bevezetésre került egy új szövetkezeti típus, a közérdekű nyugdíjas szövetkezet. Elképzelhető, hogy az iskolaszövetkezeti foglalkoztatáshoz hasonlóan a közérdekű nyugdíjas szövetkezetben történő foglalkoztatás is népszerű és elterjedt lesz, hiszen ebben a foglalkoztatásban is – hasonlóan az iskolaszövetkezethez – lényegesen kevesebb közterhet kell fizetni mind az…
A Videoton 1-1-es döntetlent játszott az észt Nömme Kaljuval a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának visszavágóján csütörtökön. A székesfehérváriak 4-1-es összesítéssel jutottak tovább.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa elviekben 1,6 milliárd eurós (1,8 milliárd dolláros) készenléti hitelt hagyott jóvá csütörtökön a pénzügyi világválság által súlyosan érintett Görögországnak, csatlakozva az európai intézmények által nyújtott támogatásokhoz.
Megelégelte a kormányzat, hogy a magyar vásárlók silány minőségű élelmiszert kapnak a pénzükért. A hazai termékek megítélését, így a gazdák megélhetését is rontja, ha valaki olyan árut vásárol, amely nem felel meg az elvárásoknak – erről beszélt a Magyar Időknek adott interjújában Fazekas Sándor agrárminiszter.
Több tízmillió darab, milliárdokat érő kivonásra váró papírpénz van a lakosság kezében - írja pénteki számában a Magyar Idők a jegybanktól kapott tájékoztatásra hivatkozva.
Bár az átlagos albérlet árak már 150-160 ezer forint körül vannak Budapesten, jövő héten a felvételi ponthatárok kihirdetése után újabb roham várható a még szabad kiadó lakásokért. A nagy kereslet miatt egyébként a tulajdonosok már válogatnak, hogy kinek adják ki a lakást, sokszor még a közösségi oldalakon is leellenőrzik a bérlőjelöltet.
Pénteken zárulnak a férfi vízilabdatorna csoportküzdelmei, és kiderül, hogy hányadik helyen jut tovább a magyar válogatott a világbajnokságon. A nyíltvízi úszóknak is lehet szorítani.
Utolsó utáni támadásba lendült az ellenzék a chávezista rezsim ellen Venezuelában. Az ország teljesen kettészakadt: az elnök ragaszkodik hatalmához, az ellenzék pedig saját kormány alakítását tervezi.
Sonkodi Balázs korábbi államtitkárt a továbbiakban tanácsadóként foglalkoztatja a Miniszterelnökség. A kancelláriának ad tanácsot a Mazsihisz egykori ügyvezetője is.
Több tízmillió darab, milliárdokat érő kivonásra váró papírpénz van a lakosság kezében - írja pénteki számában a Magyar Idők a jegybanktól kapott tájékoztatásra hivatkozva.
Balatoni tájak, virágzástól szüretig címmel nyílt kiállítás Nyerges Pál festőművész képeiből Alsóörsön, a páratlan kilátást nyújtó, a XV–XVI. század fordulóján épült Török-házban. Nyerges Pál (1914–1987) budapesti születésű festőművész művészeti tanulmányait a Műegyetem építészeti karán és különböző szabadiskolákban folytatta, valamint részt vett
Tartalékos felállásban a Ferencvárosnak tegnap szemernyi esélye sem volt, hogy legalább a fordítás közelébe kerüljön, simán, 3-1-re kikapott a dán FC Midtjylland vendégeként és 7-3-as összesítéssel kiesett a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában. A Fradi harmadik magyar csapatként vérzett el a nemzetközi porondon, hiszen a Vasas
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a munka, szociális és családügyi központ (ÚPSVR) adataira hivatkozva bejelentette: Szlovákiában éves összehasonlításban és havi szinten is csökkent a munkanélküliségi ráta, június végére 6,9 százalékosra, az eddigi legalacsonyabb értékre esett vissza - írja az MTI.