Nem, a Lexus nem gyárt űrhajót, még. Viszont a Valerian és az ezer bolygó városában egy általuk rajzolt űrhajó is szerepel. A sci-fi már a hazai mozikban is fut.
Íme a legnépszerűbb városok: Budapest, Szeged, Debrecen, Győr, Pécs, Miskolc átlagos ingatlanárai, árváltozásai és egy térkép a fővárosi egyetemek és a metróállomások környékének átlagos négyzetméterárairól.
Donald Trump amerikai elnök élesen bírálta igazságügyi miniszterét, Jeff Sessionst, amiért a miniszter kivonta magát abból a vizsgálatból, amely az amerikai választási folyamatba történt orosz beavatkozási kísérlet részleteit igyekszik feltárni
A várakozásoknak megfelelően a csütörtöki ülésén nem változtatott az alapkamaton az Európai Központi Bank döntéshozó testülete, de nem ez volt a lényeg.
A mintegy 700 milliárd forintos júniusi és mintegy 911 milliárd forintos első hat havi hiányszám első hallásra ijesztőnek tűnhet, de semmilyen váratlan dolgot nem tartalmaz - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornának
Külföldi segítséget kérnek a Grenfell-torony áldozatainak azonosításán dolgozó brit szakértők: olyan amerikai szakemberekhez fordultak, akik a 2001-es New York-i terrortámadás után az ikertornyok maradványait vizsgálták
Simán, kettős vereséggel búcsúzott ismét már július közepén a leggazdagabb magyar klub. Hiába a milliárdok, képtelen a főtábla közelébe kerülni Kubatov csapata.
A Játéksziget bolthálózatot üzemeltető Formatex felmérése szerint óvodás és kisiskolás gyermekek különóráira a családok nagy része havonta 5-10 000 forint körüli összeget költ.
Kiürültek Venezuela-szerte az utcák csütörtökön a 2002 óta tartott első általános sztrájk kezdetekor, sok helyen úttorlaszokat állítottak fel a polgári engedetlenség jegyében
A Ferencváros kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Európa Ligától, miután a selejtező második fordulójának csütörtöki visszavágóján 3-1-re kikapott a dán Midtjylland vendégeként
Hamarosan visszatérnek állomáshelyükre azok a külföldi katonák, akik a Saber Guardian nemzetközi gyakorlaton vesznek részt a térségben, így újra katonai konvojokra kell számítani az utakon - mondta Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az M1 aktuális csatornán csütörtök este.