A Fidesz ismét felszólítja az MSZP-t és a DK-t: számoljanak el a diákoktól és az államtól ellopott pénzzel a Czeglédy-ügyben, ahelyett, hogy a fiatalokat átvágó, adócsaló ügyvéd mögé állnak
Megszavazta csütörtökön a lengyel parlament alsóháza (szejm) a legfelsőbb bíróságról (SN) szóló törvényjavaslatot, amelyet korábban az ellenzék és az Európai Unió is élesen bírált. A tervezetre a 460 fős szejm jelen lévő...
Kiberbiztonsági munkacsoport létrehozásáról folytat tárgyalásokat Oroszország és az Egyesült Államok - közölte csütörtökön Andrej Krutszkih, Vlagyimir Putyin orosz elnök nemzetközi kiberbiztonsági együttműködési kérdésekért felelős különmegbízottja.
Izrael washingtoni nagykövetségének szóvivője azzal vádolta meg Soros Györgyöt a The New York Times című amerikai napilapban, hogy folyamatos ellenszenvet táplál Izraellel szemben
Frissen nyilvánosságra hozott brit levéltári dokumentumok tanúsága szerint London már az 1960-as években szabadon engedte volna Rudolf Hesst, de a Szovjetunió nem járult hozzá a brit kezdeményezéshez.
Továbbra sincs gyanúsított a veronai buszbaleset ügyében, a rendőrség szeptember 21-ig hosszabbította meg a nyomozást - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányságnak az MTI megkeresésére csütörtökön küldött válaszából
Kibővül a Digitális Jólét Program, a kormány által elfogadott határozat értelmében januártól az internethasználat áfája 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik.
A várakozásokat megcáfolva példátlan és súlyos figyelmeztetést kapott Lengyelország az Európai Bizottságtól: ha nem állítják le a tervezett igazságügyi reformot, felfüggeszthetik Varsó uniós szavazati jogát.
A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés.
Egy irodai dolgozó az aktív éveinek átlagosan negyedét az irodában tölti, így egyáltalán nem mindegy, hogy az irodai környezet mennyire van összhangban a személyes igényekkel. Egy modern, jól felszerelt irodaházban amellett, hogy kellemesebben...
A külügyminiszter szerint az Európai Bizottság mostani akciója, amivel beleszólt a lengyel igazságügyi reformba, az európai szabályokkal és az európai alapértékekkel is ellentétes.
Továbbra is szükség van a nagyon laza monetáris politikára az eurózónában, így az eszközvásárlási program visszafogásának még menetrendje sincs - lényegében ezeket az üzeneteket közvetítette a mai kamatdöntési sajtótájékoztatón...
Izrael washingtoni nagykövetségének szóvivője azzal vádolta meg Soros Györgyöt a The New York Times című amerikai napilapban, hogy folyamatos ellenszenvet táplál Izraellel szemben.
A Fidesz ismét felszólítja az MSZP-t és a DK-t: számoljanak el a diákoktól és az államtól ellopott pénzzel a Czeglédy-ügyben, ahelyett, hogy a fiatalokat átvágó, adócsaló ügyvéd mögé állnak.
Az Európai Bizottság "hajtóvadászatot indított" néhány olyan közép-európai országgal szemben, amelyek őszintén és világosan beszélnek az európai kihívásokról és képesek voltak hatékony válaszokat adni azokra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek
Gelley Kristóf és Mátyás Zoltán a Magyar Fiatalokért Díj pályaművének győztese - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a 28
Míg a cseh nagyvállalatok háromnegyede fontosnak tartja az euró gyors bevezetését, addig a közepes és kisvállalkozók majdnem kétharmada elutasítja a közös pénzt – derült ki abból a felmérésből, amelyet a CSOB bank készített a Mladá Fronta Dnes című napilap számára.
A kisebbségi jogok érvényesítésért folytatott több évtizedes küzdelmük tapasztalatairól számoltak be a külhoni magyar pártok vezető politikusai Tusványoson.
Érdemi vizsgálat nélkül elutasította Szigetvári Viktornak, az Együtt elnökének a miniszterelnök határon túliaknak írt és választási regisztrációra biztató levele miatt benyújtott kifogását csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Mind az Európai Unió egészében, mind az euróövezetben emelkedett a GDP-arányos államadósság az első negyedévben negyedéves összehasonlításban - derül ki az Európa Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által csütörtökön közölt adatokból.
Idén ünnepeli indulásának 30. évfordulóját a kultikus sorozat: a Szomszédok. Ma már az sem titok, mennyit kerestek egykor a főszereplők. 1987. május 7-én indult útjára az ország egyik legnépszerűbb sorozata: a Szomszédok. A...
A Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS) készített panorámafelvételekkel bővült szerdán a Google térképszolgáltatásának utcanézeti alkalmazása, a Street View, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy saját maguk fedezzék fel az űrállomás mind a 15 modulját, és megismerjék az asztronauták mindennapjait.
Megszavazta csütörtökön a lengyel parlament alsóháza (szejm) a legfelsőbb bíróságról (SN) szóló törvényjavaslatot, amelyet korábban az ellenzék és az Európai Unió is élesen bírált. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sürgős találkozót javasolt Andrzej Duda lengyel elnökkel