Nemcsak Magyarországon, a röszkei határátkelőhelynél, hanem Európa több országában is több kilométeres kocsisorok alakultak ki a hazautazó vendégmunkások, illetve a nyaralni indulók miatt - hangzott el az M1 híradójában.
Az EU továbbfejlesztésével meg kell teremteni az "európai egyesült demokráciák politikai unióját" - hangoztatta vasárnap Berlinben Martin Schulz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje.
Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét egyik fontos eseménye, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztat az államháztartás június végi helyzetéről, emellett kereseti adatok is megjelennek.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta közzétegye a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
Olasz Anna 14,7 másodperces hátránnyal nyolcadikként ért célba, míg Sömenek Onon Kata 27. lett a nyíltvízi úszók női 10 kilométeres versenyében a vizes világbajnokság döntőjében, Balatonfüreden.
Nem csak Magyarországon, a röszkei határátkelőhelynél, hanem Európa több országában is több kilométeres kocsisorok alakultak ki a hazautazó vendégmunkások, illetve a nyaralni indulók miatt - hangzott el az M1 aktuális vasárnap kora délutáni híradójában.
A Margitszigeten a Palatinus mellett nyitotta meg új strandbüféjét az ország egyik legismertebb szakácsa, Bíró Lajos. A Pénzcentrum csapata is megkóstolta a profi séf strandkajáit. Itt vannak a tapasztalataink. A nyári szezon a strandok...
Szemét gyulladt meg a Csongrád megyei Felgyő külterületén a regionális hulladékkezelő központban vasárnap - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
A tavalyi brit népszavazás és az idei holland és francia választási eredmények megváltoztatták az Európai Unióval kapcsolatos megítélésemet és megéri harcolni a még erősebb EU-ért - többek között ezeket jelentette ki egy szombati...
Nem csak Magyarországon, a röszkei határátkelőhelynél, hanem Európa több országában is több kilométeres kocsisorok alakultak ki a hazautazó vendégmunkások, illetve a nyaralni indulók miatt – hangzott el az M1 aktuális vasárnap kora délutáni híradójában.
Csaknem hat hónappal hivatalba lépése után 36 százalékon áll Donald Trump amerikai elnök népszerűsége, ami csökkenést jelent a korábbi hónapokhoz képest – derül ki a The Washington Post és az ABC News hírtelevízió által megrendelt, vasárnap ismertetett felmérésből.
Harci repülőgépek kísértek a stuttgarti repülőtérre az éjjel egy Svájcba tartó dél-koreai repülőgépet, mert megszakadt vele a rádiókapcsolat – tudatták vasárnap a német hatóságok.
Mintegy harminc kilométer hosszan, több helyen meggyulladt a vasúti töltés mellett lévő tarló, száraz fű és gaz Komárom és Kisbér között - közölte a katasztrófavédelem.
Az EU továbbfejlesztésével meg kell teremteni az "európai egyesült demokráciák politikai unióját" - hangoztatta vasárnap Berlinben Martin Schulz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje.
A tagállamoknak és a Bizottságnak lépéseket kellene tennie azért, hogy tartós, kiváló minőségű, javítható és fejleszthető termékekhez jussunk hozzá, olvasható egy múlt héten elfogadott állásfoglalásban - tájékoztatott az Európai Parlament.
A kisbusz után itt a dobozos teherautó is a megújult Ford Transit Custom kínálatából. Az új ábrázat mellé még az is kiderült, hogy hamarosan hibrid hajtással is elérhető lesz.
A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes háromszoros világbajnok pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, ezzel egy pontra csökkentette a hátrányát a vb-pontversenyben vezető, most hetedikként célba érő Sebastian Vettellel, a Ferrari négyszeres vb-győztesével szemben.
A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton a pole pozícióból indulva megnyerte a Brit Nagydíjat. A Ferrari két versenyzője, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel az utolsó körökben komoly gumiproblémákkal szembesült. Tovább »
Dezodorfoltok a ruhán, melegkiütések a bőrön, vízhólyagok a lábon – tipikus nyári problémák, amelyek sokaknak okoznak ilyenkor gondot. Tippjeink segítenek a megoldásban.
A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes háromszoros világbajnok pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, ezzel egy pontra csökkentette a hátrányát a vb-pontversenyben vezető, most hetedikként célba érő Sebastian Vettellel, a Ferrari négyszeres vb-győztesével szemben.