A magyar versenyzők két arany- és egy bronzérmet nyertek vasárnap délelőtt a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon, az 500 méteres és férfi K-4 1000 méteres döntők során, amelyeket szakadó esőben bonyolítottak le.
Továbbra is erős a forgalom a röszkei autópálya-határátkelőnél: a személyautóknak a kilépő oldalon három órát kell várakozniuk, az autóbuszok mindkét irányba kétórás sorra számíthatnak - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.
Sara Geurts nagyon ritka genetikai betegségben szenved, ami miatt a bőre olyan, akár egy 70 évesé, pedig még csak 26 éves. Ennek ellenére bátran felvállalja testét, modellként dolgozik.
Gyermekelőadásokkal, szakmai beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal, színházi előadásokkal és filmvetítésekkel gazdagítja a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) július 18. és 22. között.
Bár úgy tűnhet, az Európai Bizottság a korábbiaknál sűrűbben indít kötelezettségszegési eljárásokat Magyarország ellen, Gyévai Zoltán szerint emögött nem lehetnek politikai megfontolások.
A Fidesz szerint értelmetlenné és haszontalanná vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben, miután Czeglédy Csaba és társai esetében meghosszabbították az előzetes letartóztatást.
Közel másfélszer annyi kártyás műveletet hajtanak végre a nyári hónapokban a CIB Bank ügyfelei, mint az év többi részében. Az utazási irodákban, autókölcsönzőkben és a légitársaságoknál mintegy 40 százalékkal nő a forgalom.
Emmanuel Macron francia elnök lát esélyt arra, hogy az Egyesült Államok mégis részese maradjon a párizsi klímaegyezménynek, miután úgy érzi, sikerült ráirányítania a témára Donald Trump amerikai elnök figyelmét - derül ki abból a vasárnap megjelent interjúból, amelyet Macron a Journal du Dimanche című lapnak adott.
Az élettársaknak is érdemes hivatalossá tenniük kapcsolatukat valamilyen módon, hiszen például a családi adókedvezmény vagy az özvegyi nyugdíj csak akkor érhető el számukra, ha igazolni tudják élettársi viszonyukat – mondta Toldi Judit közjegyző az M1 szombati műsorában.
Emmanuel Macron francia elnök lát esélyt arra, hogy az Egyesült Államok mégis részese maradjon a párizsi klímaegyezménynek, miután úgy érzi, sikerült ráirányítania a témára Donald Trump amerikai elnök figyelmét - derül ki abból a vasárnap megjelent interjúból, amelyet Macron a Journal du Dimanche című lapnak adott.
Egyre népszerűbb a bankkártyás vásárlás és a kártya használatában is egyre tudatosabbak a fogyasztók - mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Egy állásinterjú során nem csak az a fontos, hogy mit mesélünk magunkról, hanem sokat számíthat az is, milyen kérdéseket teszünk fel. A rossz kérdések miatt felkészületlennek tűnhetünk, míg az átgondolt, jól megfogalmazott kérdések...
Jelentősen drágult az utóbbi egy évben a sertéshús, ezért egyre többször hallani, hogy semmit sem ért az áfacsökkentés, mert nem képes leszorítani a termékek árát. Ez azonban az adatok és a közgazdasági ismereteink szerint sem igaz....
Emmanuel Macron francia elnök lát esélyt arra, hogy az Egyesült Államok mégis részese maradjon a párizsi klímaegyezménynek, miután úgy érzi, sikerült ráirányítania a témára Donald Trump amerikai elnök figyelmét - derül ki abból a vasárnap megjelent interjúból, amelyet Macron a Journal du Dimanche című lapnak adott.
Emmanuel Macron francia elnök lát esélyt arra, hogy az Egyesült Államok mégis részese maradjon a párizsi klímaegyezménynek, miután úgy érzi, sikerült ráirányítania a témára Donald Trump amerikai elnök figyelmét – derül ki abból a vasárnap megjelent interjúból, amelyet Macron a Journal du Dimanche című lapnak adott.