Nyolc és fél év börtönre ítélte egy olasz bíróság azt a tunéziai embercsempészt, aki 750 embert akart Líbiából Olaszországba szállítani egy hajón 2015-ben.
A pletykák szerint a barátainak már elmondta, hova szeretne igazolni a következő szezon után. Ha összejön, akkor a feje tetejére állhat minden az F1-ben.
Néhány év alatt mintegy 50-70 százalékkal emelkedett az új lakások ára, és a folyamat még mindig nem ért véget az általunk megkérdezett, a piacot jól ismerő szakértők szerint. Az emelkedő építési költségek, valamint a 2020-tól...
Enyhe kifejezéssel is kisebb káosz uralkodott tegnap az EFOTT-on. Legalábbis ezt állítják azok a résztvevők, akiknek a tapasztalatairól a Blikk készített összeállítást.
Ma kezdődik és augusztus 20-áig tart a nyári ítélkezési szünet az ország bíróságain. A törvénykezési szünet alatt a bíróságok – főszabály szerint – nem tartanak tárgyalásokat.
A növény minden része – gyökere, szára, levele, és virága is gyógyhatású. A nagy csalán az egyik legjobb vértisztító és kiváló fájdalomcsillapító gyógynövényünk. Felhasználási módjainak se szeri, se száma...
Lewis Hamilton kezdheti az élről a vasárnapi Brit Nagydíjat, miután az időmérőn legyőzte Kimi Räikkönent és Sebastian Vettelt a pole pozícióért folyó csatában.
Olaszország most már egyértelműen le akarja zárni a Földközi-tengeren húzódó, Líbiából induló migrációs útvonalat - mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Míg a magyar átlag 2-3 millió forintból próbálja megúszni a lagzi költségeit, addig Kasza Tibor és kedvese az esküvőjére akár 10 millió forintot is elkölthet. Friss!Cikkünk megjelenése után arról értesültünk, hogy Kasza...
Néha hajlamosak vagyunk sablonosan táplálkozni, pedig a szervezetünknek sokféle ételre van szüksége. Az alábbiakban megtudhatjuk, hogy csillagjegyünk szerint melyek azok az élelmiszerek, amelyek leginkább harmonizálnak szervezetünkkel!
Nem maradhat ki az idei nyári ruhatáradból a nőiességet hangsúlyozó mini. Akár még anyukád szoknyáját is előkaphatod a szekrényből. Mutatjuk, mi lett ismét nagy divat.
Emlékszel még azokra a lágy málna-, eper-, ribizlihabokra, amikkel a nagyi lepett meg nyári délutánokon? Megmutatjuk, hogyan csinálta. De persze a nagyi-faktor utánozhatatlan marad...
A magyar kormány mindig külön gondolt és gondol a kárpátaljai magyarokra, tudva, hogy milyen nagy gondokkal kell szembenézniük – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton.
A 4. helyről kezdheti majd meg a vasárnapi Brit Nagydíjat a Red Bull ifjú titánja, Max Verstappen, a holland versenyző azonban ennek ellenére nincs megelégedve. Tovább »
A testmozgás az immunitás szempontjából vegyes üzenetet hordoz. A rendszeres, mérsékelt intenzitású fizikai aktivitásról kimutatták, hogy véd egyes betegségek ellen, különösen a felső légutakat érintő (pl. megfázás) megbetegedésektől, ugyanakkor a túl sok testmozgás ellenkező hatást válthat ki, és csökkenti az immunitást.
A fogyasztói árakra is jótékony hatással lehet a szállásadók és az online szállásközvetítő platformok (Booking.com, Expedia stb.) közötti kapcsolat újragondolása.
A magyar kormány mindig külön gondolt és gondol a kárpátaljai magyarokra, tudva, hogy milyen nagy gondokkal kell szembenézniük, de tudniuk kell, hogy a kormány mindig tekintettel van az érdekeikre - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton a kárpátaljai Tiszapéterfalván, a IV. Turul Expo kiállítást megnyitó beszédében.
Vizsgálatot indítottak a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) stewardjai a Brit Nagydíj időmérő edzésén rajtelsőséget szerző Lewis Hamilton ellen. Tovább »
Kiválóan indult Valtteri Bottas hétvégéje, az első két szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult, de az időmérőn már nem volt meg az autó tapadása. Tovább »
A helyi közönség nagy örömére a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az első rajtkockából.
Borítékolható volt, hogy mind Kína, mind a Nyugat átpolitizálja a Nobel-békedíjas Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) halálát. Az emberi jogi aktivista tüske a diktatórikus Peking szemében, éppen ezért a demokratikus és liberális Európa és Amerika igyekszik még mélyebbre nyomni ezt a tüskét.
A nemzetközi sajtó szombaton a budapesti vizes világbajnoksággal kapcsolatban elsősorban az előző esti nyitóünnepséggel foglalkozik, a tárgyilagos hangvételű tudósításokat gazdag fotóanyag illusztrálja, amely a ceremónia legfontosabb pillanatait emeli ki.
Néhány év alatt mintegy 50-70 százalékkal emelkedett az új lakások ára, és a folyamat még mindig nem ért véget az általunk megkérdezett, a piacot jól ismerő szakértők szerint. Az emelkedő építési költségek, valamint a 2020-tól...