Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Párizsban jelezte, hogy "valami történhet" a párizsi klímaegyezményt illetően, amelyből korábban az Egyesült Államok kilépési szándékát jelezte.
Pénzügyi érdekek miatt állhatott ki a kormány kampánya mellett Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija – véli Karsai László holokausztkutató.
A bialowiezai ősrengetegben végzett fakivágások összhangban vannak az uniós joggal, Varsó kész az Európai Unió Bírósága előtt is megvédeni álláspontját - reagált a lengyel környezetvédelmi tárca szóvivője arra, hogy az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, a luxemburgi bíróság elé viszi az ügyet
A 12 éves Enikő és a 15 éves Bence szeretnék, ha többet láthatnánk a híres nagypapájukat, de nem panaszkodnak, kiélveznek minden időt, amit együtt töltenek.
A horkolást a felső légút falainak és egyes részeinek rezonálása okozza. Ez leggyakrabban a lágyszájpad, illetve a nyelvcsap rezgéséhez köthető, de lazább garatívek, esetleg nagyobb mandulák is hozzájárulhatnak a horkoláshoz. A rezgés létrejöttéhez szűkület, gyorsult légáramlás és laza szövetek szükségesek.
Afrika felől érkező hőhullám okoz rendkívüli kánikulát Spanyolországban, amely a spanyol meteorológiai szolgálat (AEMET) előrejelzése szerint csütörtökön tetőzik.
Nehéz időszakon megy keresztül Rio Ferdinand. A korábbi 81-szeres angol válogatott védő édesanyja elveszítette küzdelmét a rák ellen, mindössze két évvel azután, hogy felesége hasonló betegségben hunyt el.
A fővárosban piros-fehér-zöldbe öltöztek a taxik, sőt van olyan toronyház ahol óriási felirattal szurkolnak a magyar versenyzőknek. A szurkolók mellett, érkeznek a küldföldi sportolók is. A hotelek pedig nem győzik teljesíteni a különleges kéréseket.
Okostelefonnal ismerkedik és a közösségi médiában él a Z generáció, vagyis a mai fiatalok. Itt a szünidő, és a gyerekeknek még több idejük van arra, hogy a telefonjukat nyomkodják.
Három gól, két tizenegyes, egy kapufa. Lassan összeáll a Videoton támadójátéka... Mozgalmas meccset játszott a Vidi Tallinnban, az észt Nomme Kalju ellen az Európa-liga-selejtező mérkőzésen, ahol megsérült a játékvezető, végig esett az eső. A Videoton kiütötte az ellenfelét, s még legalább három fellépés vár rá idén a második számú nemzetközi kupáb
Brutális erővel csapott le a vihar az ország több pontján is, Pécsen egy esetkocsi előtt zárta el az utat. Az ítéletidő eddig fél milliárdos kárt okozott.
Még 25 évvel ezelőtt is gyorsabban lehetett eljutni több magyar nagyvárosba vonattal, mint napjainkban. A MÁV szóvivője szerint manapság csak több a csatlakozás és a megálló.
Egy hét alatt két rab is megszökött itthon: egyikük az állampusztai börtönből, másikuk pedig Szombathelyen, a kijelölt munkahelyéről lépett meg. Mindkettőjüket elkapták végül.
Az orosz főügyészség kérésére több mint háromezer szélsőséges tartalmú weboldalt blokkolt az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) - közölte egy csütörtöki moszkvai törvényhozói tanácskozáson Viktor Griny főügyészhelyettes.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Párizsban jelezte, hogy "valami történhet" a párizsi klímaegyezményt illetően, amelyből korábban az Egyesült Államok kilépési szándékát jelezte.