A munkáltatói járulék 22 százalékról 20 százalékra csökken 2018-ban. Amennyiben a bérnövekedés 2017 első kilenc hónapjában meghaladja a 11 százalékot, akkor további 0,5 százalékponttal csökken a járulék 2018-ban - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2016 őszén.
A Fiat 500-ból hosszú élete során számos limitált széria készült, hol a múltat, hol a tömény luxust, máskor pedig a vagány szerethetőséget előtérbe tolva. A kisautó mindvégig hű maradt önmagához, még akkor is, amikor különböző, ám minden esetben exkluzív megjelenési formákat öltött - örök fiatalságának ez az egyik titka.
Magyarországi forgatása alatt Tom Hanks többször pózolt az út szélén álló kispolszkikkal. Beleszeretett a lengyel kisautóba, most kap egy gyönyörű, egyedi példányt.
Jelenlegi munkahelyemen 3 hónap felmondási idő van megjelölve a munkaszerződésben, amely kötelezően letöltendő. 8 hónapja dolgozom a cégnél. A vezetőség pedig sajnos nem hajlandó eltekinteni a felmondási időtől. Van-e valamilyen módja, hogy ez csökkenthető legyen? Új munkahelyemen számítanak rám, 3 hónapot érthető okokból nem tudnak várni rám.
Az elmúlt félmilliárd év legmelegebb éghajlata van kialakulóban a Földön - állítja egy, a nature.com hasábjain megjelent új tanulmány. Egy másik kutatócsoport szerint az emberiségnek már csak három éve maradt arra, hogy visszafordítsa a negatív változásokat.
Rosszul lett Jimmy Carter volt amerikai elnök egy humanitárius célú kanadai építkezési projekt területén, a 92 éves exelnököt kiszáradási tünetekkel szállították kórházba.
Reggeliző készletet von vissza a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, ugyanis határérték feletti, veszélyes kadmium oldódhat ki belőle.
Donald Trump amerikai elnök azt állította egy szerda esti tévéinterjúban: Vlagyimir Putyin orosz államfő inkább a demokrata párti Hillary Clintont szerette volna az Egyesült Államok elnökeként látni a tavalyi választás után.
Már a múlt héten az Index megírta, hogy a BKK várhatóan 13-14-én elindíthatja az új online jegyértékesítési rendszerét, most pedig ennek megfelelően a hivatalos bejelentés is megérkezett, mától a mobilokon tárolt digitális bérletekkel...
Szappanoperákkal, valóságshow-kkal és focival indult, mára az elnök által fenyegetett bevándorlók első számú hírforrása lett a Univision, az USA legnagyobb spanyol nyelvű televíziós vállalkozása.
A kislányom 30 éves, sajnos születése óta óta súlyosan mozgássérült. Jelenleg rokkantsági járadékban részesül. Szerencsére közmunkaprogram keretén belül ötödik éve adatfeldolgozói munkakörben dolgozik. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e lehetőség arra, hogy amennyiben a rokkantsági ellátásról lemondana, kérelmezhetné-e a megváltozott munkaképességűek ellátását.
A várakozásokkal szemben havi összevetésben emelkedtek, éves szinten pedig az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőttek a termelői árak az Egyesült Államokban júniusban.
Ugyan fináléba jutást nem vár, de a döntősökhöz minél közelebb szeretne végezni csapatával Natalija Taraszova, a pénteken kezdődő vizes világbajnokságra készülő magyar szinkronúszó-válogatott szövetségi kapitánya.
Az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában a Videoton a nem túl erős észt Nömme Kalju együttesét 3-0-ra verte idegenben, ami bizakodásra ad okot az itthoni visszavágó előtt.
Bombamerénylettel fenyegettek szerdán a los angelesi Kaliforniai Egyetemen, aminek következtében több száz diákot tereltek arra a pályára, ahol a Manchester United készül a szezonra.
Futás a 20. emeletre fel, teljes tűzoltó-felszerelésben. Ezzel tették próbára magukat az ország legfittebb tűzoltói. A leggyorsabbaknak az 50 méteres torony megmászásához 3 perc kellett a 20 kilós felszereléssel. További részletek a videóban.
Magyarországnak 2 hónapja van összhangba hozni az EU-s szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.
Több ezer ital- és ételautomata tűnhet el és üzemeltető cégek is megszűnhetnek, mivel az új jogszabály hátrányosan érinti a működtetőket, egyes előírásai pedig teljesíthetetlenek – közölte a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség csütörtökön az MTI-vel.
Európáról Amerikára is átragadt az általános jó tőkepiaci, a vezető részvényindexek az acélipari vállalatok papírjaiban az élen emelkednek, miután Donald Trump bejelentette, hogy fontolóra veszi az importvámok csökkentését az acélra.Bezárt...
Egyre népszerűbb a Széchenyi Pihenőkártya a munkáltatók és a munkavállalók körében, a kártyák száma, a feltöltött és a felhasznált összeg is emelkedik - tudta meg az MTI a kártyakibocsátóktól.
Átadták a felújított Császár-Komjádi Sportuszodát, amely edzéshelyszíne lesz a pénteken kezdődő vizes világbajnokságnak. A lakosság szeptember elsejétől használhatja. Téliesítették a Palatinust. Folytatódnak a felújítások.
Bár nem adott volna Soros Györgynek díszpolgári címet a főpolgármester, egy közleményben arra figyelmeztet, hogy a cím visszavonása indulatspirált és méltánytalanságokat gerjeszthetne.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Párizsban jelezte, hogy "valami történhet" a párizsi klímaegyezményt illetően, amelyből korábban az Egyesült Államok kilépési szándékát jelezte.