Diákmunkának megfelelő bért fizetnének a szakácsoknak az ismert énekes, Kovács Ákos éttermében. A hasonló tapasztalatú séfek viszont az általuk kínált kereset dupláját is hazavihetik havonta. Te dolgoznál ennyiért az énekes éttermében?...
Franciaország és Németország megállapodott abban, hogy "közös európai légi harci rendszert" fejleszt ki a jelenlegi harci gépek hosszú távú lecserélésére - közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal a két ország együttes párizsi kormányülését követően.
Ioan Vasile Tene, aki a hivatalban Gheorghe Funar polgármester kabinetfőnökeként helyezkedett el, a magyarokkal, a zsidókkal, a vallási és a szexuális kisebbségekkel szemben is felszólalt korábban.
Párom és én fogyatékkal élő gyermekünk után 10 éves koráig vagyunk jogosultak GYES ellátásra, aki jelenleg 4 éves.Anyagi megfontolásból úgy döntöttünk, hogy idei év szeptemberétől feleségem vissza megy dolgozni teljes munkaidőben és én veszem igénybe a GYES-t. Munkáltatómnál, ahol jelenleg is dolgozom folytatnám a munkát négy órás munka beosztásban GYES mellett. Kérdésem a következő lenne, hogy…
„Gyümölcs cefre átvételi elismervény”, illetve „Termelési nyilvántartás – Származási igazolás” néven új nyomtatványmintákat jelentetett meg honlapján a NAV.
Új, a kis- és középvállalkozások versenyképességét javító stratégián dolgoznak közösen a munkaadói, a munkavállalói, valamint a kormányzati oldal képviselői a nemzetközi szervezetekkel – értesült lapunk. A Vállalkozásfejlesztési Tanács minap megtartott ülésén a felek felvázolták azokat a problémákat, amelyek megoldása elsődleges, beleértve a kkv-k
A világ minden táján isznak, vagyis a világ minden táján bekarmolnak emberek. Ami ebből következik, hogy a világ minden táján léteznek különböző praktikák a kínkeserves másnap túlélésére. Annyit spoilerezünk, hogy az írek nem szórakoznak, az oroszok meg csak oroszok.
Évek óta az önkormányzatnál dolgozom havi 54 ezer forintért, mint közmunkás és szeretnék plusz munkát vállalni szombat vagy vasárnapra a helyi Tüzépen(ez egy kft). Érdekelne, hogy napi bejelentéssel vagy megbízási szerződéssel tudnak engem alkalmazni a Tüzép? Nekem azt mondták,hogy aki közmunkás annak semmilyen más juttatás nem adható csak a közmunkabér. Szeretném megtudni,hogy ez igaz? Akkor a…
Nyolc év után a Görögországgal szemben folytatott túlzott deficiteljárás megszüntetését javasolja az Európai Bizottság a tagoszágoknak – jelentette be Pierre Moscovici pénzügyi EU-biztos szerdán Brüsszelben, hangsúlyozva, hogy a döntéssel egyúttal „új lap nyílhat nemcsak Athén, de az eurózóna számára is”.
Több mint 3 éve dolgozom egy munkahelyen. Most szeretnénk kisbabát. Viszont a munkahelyemen folyamatosan stresszben vagyok már, mert a főnökünk már mindenkivel kiabál. Naponta gyomorgörccsel járok be, ezért arra gondoltam, hogy felmondok közös megegyezéssel vagy akár azonnali hatályúval. Viszont ha most sikerülne teherbe esnem és felmondok, akkor minden támogatástól elesek? Illetve amíg tart pl.1…
Milan Chovanec cseh belügyminiszter cáfolja azt a német állítást, amely szerint országa Lengyelországgal együtt a G20 csoport múlt heti hamburgi csúcstalálkozója idején elhanyagolta a határellenőrzéseket. A cseheket a kormányzó CDU belbiztonsági szakértője bírálta.
Az elmúlt félmilliárd év legmelegebb éghajlata van kialakulóban a Földön - állítja egy, a nature.com hasábjain megjelent új tanulmány. A légköri szén-dioxid-koncentráció lassacskán az elmúlt 200 millió év legmagasabb szintjére emelkedik...
Erősebbnél erősebb N sportverziókat és kupé tetőíves ötajtóst húzott elő a Hyundai. Az i30 N gázfröccsöt ad visszaváltásnál és 6,2 másdoperc alatt van százon.
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben meghalt kislány állapotát nem befolyásolta, hogy egy másik létesítménybe kellett őt átvinni CT-vizsgálatra - mondta el az intézet főigazgatója csütörtökön az MTI-nek
A Hyundai már korábban beígérte, hogy az ötajtós és a kombi után további két modellváltozat csatlakozik az i30 kínálatához. A dél-koreaiak pedig nem várattak minket sokáig, hiszen máris megérkezett a különleges Fastback verzió, ami új trendet teremthet a kompaktok kategóriájában – eddig nem igazán próbálkoztak a gyártók hasonlóval ebben a kategóriában.
95. alkalommal tartott sajtótájékoztatót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Az ATV főmunkatársa a nyitott mellkassal szállított és elhunyt kislány nagymamájának kérdéseivel szembesítette a tárcavezetőt.
GYES-t követően szerettem volna visszamenni dolgozni, de azt jelezték vissza, hogy - korábbi létszámhelyem nem áll rendelkezésre az osztályon, az időközben végrehajtott szervezetfejlesztések miatt. A szervezetfejlesztések feladat átcsoportosításokkal is jártak, a korábban általam végzett feladat megszűnt az osztályon - ez nem igaz, mert most vettek fel valakit, aki szeptembertől fog dolgozni.…
Súlyos és maradandó agykárosodást szenvedett Abdelhak Nouri, az Ajax Amsterdam labdarúgója, aki szombaton a Werder Bremen elleni felkészülési mérkőzésen esett össze.
Megunták a dolgozók a cég packázását, lép a szakszervezet: miután a munkáltató szembe ment a kollektív szerződéssel, feljelentést tett a szakszervezet Makón - derül ki a VDSZ sajtóközleményéből.
A Kúria engedélyezte, hogy aláírásgyűjtés indulhasson egy népszavazásért, ami lehetővé tenné, hogy ne csak karácsonykor, hanem a szenteste napján se kelljen dolgozni. A kormányinfón Lázár János beszélt a témáról.
Tarlós István főpolgármester nem adott volna díszpolgári címet Soros Györgynek 2002-ben, de a cím visszavonása szerinte indulatspirált indíthat be - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön közleményben az MTI-vel.
A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy nagyobb legyen az átláthatóság a külföldről pénzelt aktivistacsoportok ügyében, ugyanakkor áll a civil törvénnyel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás elébe - tudatta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel
Az autózás világában egyre több csúcsragadozó bukkan fel a kisebb-nagyobb vadakra éhesen, ami a rajongók számára igazán jó hírnek számít. Illetve egyre több esetben fordul elő, hogy egy sportosságra fókuszáló divízió nem sportverziót ad ki, hanem külön modellel rukkol elő. Ilyen a Polestar is, amely hamarosan két saját, természetesen teljesítményorientált típussal kavarja fel az állóvizet.
A hét egyik legfontosabb eseményéről a Seuso-kincsek utolsó darabjainak hazahozataláról, valamint a pénteken kezdődő magyarországi vizes vb-ről is beszélt a kormányinfón.
A Hyundai már korábban beígérte, hogy az ötajtós és a kombi után további két modellváltozat csatlakozik az i30 kínálatához. A dél-koreaiak pedig nem várattak minket sokáig, hiszen máris megérkezett a különleges Fastback verzió, ami új trendet teremthet a kompaktok kategóriájában – eddig nem igazán próbálkoztak a gyártók hasonlóval ebben a kategóriában.
A Jobbik elnöke szerint nemcsak a bevándorlás, hanem az elvándorlás problémájával is foglalkozni kell. „A személyek szabad áramlása ne kényszer, ne nyomás legyen, hanem az valóban egy szabadságjog legyen” - fogalmazott Vona Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az Európai Unióban a 16-74 éves korcsoportban az internetezők között legmagasabb arányban Magyarországon használnak közösségi oldalakat - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett, 2016-os adataiból.
Ezekben a percekben vesznek búcsút szülei, barátai, ismerősei attól a 18 éves fiatalembertől, akit szülei még június végén a szobájában két ágy közé zuhanva találtak meg holtan, és akivel kapcsolatban még az a szülői felelőtlenség is felmerült, hogy hőguta következtében vesztette életét.
A nyugat-balkáni országok szokásos évi csúcstalálkozóját tartották Triesztben Angela Merkel német kancellár részvételével; Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint ha Európa nem lép gyorsan, növekedhet az orosz és török befolyás a Balkánon