Én ezt nem így akartam, drága, drága Schubert Éva! Fel szerettem volna készülni, mindennek újra utánaolvasni, ellenőrizni, átgondolni. Szépen, nyugodtan megírni, hogy miért szerettük és tiszteltük. Hogy mennyire szerettem és tiszteltem.
Helyi szinten inkább a Jobbikkal kellene együttműködnie az MSZP-nek, mint a DK-val – a Magyar Idők információi szerint ezt az álláspontot képviseli Botka László nemrég összeállt liberális tanácsadói stábja. A pártvezetés jelentős része elfogadhatatlannak tartja az ötletet és Gyurcsány Ferencéket tekinti szövetségesnek.
Megszámoltam: mialatt a 3-as metróból kiszállva, feljutottam a Deák térre, éppen tizenhétszer figyelmeztettek arra, hogy nehogy már Soros nevessen a végén.
Egy szólásszabadságért küzdő csoport pert indított kedden Donald Trump amerikai elnök ellen, mert tagjait az elnök kitiltotta Twitter-oldaláról. A csoporthoz további hét ember csatlakozott.
Sokszor kerül olyan helyzetbe a munkáltató, hogy amikor át kívánja adni a felmondást a munkavállaló részére, a dolgozó megtagadja annak átvételét. Az is gyakori, hogy a munkavállaló a postán küldött levelet nem veszi át. Hogyan kell ilyenkor eljárni? Mikor tekinthető közöltnek az e-mailben küldött jognyilatkozat?
Szentpétery Boglárkát nevezték ki a Microsoft Magyarország új HR vezetőjének. Szentpétery Boglárka 2017. július 5-től tölti be a pozíciót és irányítja a Microsoft Magyarország HR tevékenységét. Pozíciójából adódóan tagja a hazai leányvállalat menedzsmentjének, illetve a kelet-közép-európai HR vezetőtestületnek is - derül ki a cég sajtóközleményéből.
Újabb szoftverbotrány borzolja az ellenzéki pártok kedélyeit, miután az index.hu-t egy névtelen forrás úgy tájékoztatta, hogy a pénteken induló vizes VB alatt egy azeri hátterű cég szolgáltatja az ingyen wifit a résztvevőknek. Ennek kapcsán viszont kiderült, hogy a NAIH alaposan megcsúszott a nemzeti konzultáció során használt orosz szoftverrel kap
A világon mintegy 23 millió ember készül arra, hogy kivándorol hazájából, ez a szám folyamatosan növekedett az utóbbi években - olvasható a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) kedden nyilvánosságra hozott friss jelentésében.
Washington - Egy szólásszabadságért küzdő csoport pert indított kedden Donald Trump amerikai elnök ellen, mert tagjait az elnök kitiltotta Twitter-oldaláról. A csoporthoz további hét ember csatlakozott.
Jamie Dimon, a JP Morgan vezére szerint az amerikai bankoknak költözniük kell Londonból, ha a Brexitet követően erre kéri őket az EU. A JP Morgan egyelőre "csak" 16 ezer dolgozójának átköltöztetéséről döntött, de ez a szám lehet magasabb...
Megvette az új dél-budai szuperkórháznak otthont adó magáningatlanokat az MNV Zrt., az ehhez szükséges összeg 4,4 milliárd forint volt - mondta Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program miniszteri biztosa kedd este. Cserháti Péter...
Kelet-Közép-Európa gazdasági növekedési potenciálja a felére csökkent az elmúlt egy évtizedben, súlyos probléma a képzett munkaerő elvándorlása - mutatott rá egy dubrovniki konferencián Poul Thomsen, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai osztályának vezetője.
Az Egyesült Államok mintegy négymilliárd dollár értékben ad el Patriot típusú rakétaelhárító védelmi rendszert Romániának - jelentette be kedden az amerikai külügyi tárca és a védelmi minisztérium.
Egy szólásszabadságért küzdő csoport pert indított kedden Donald Trump amerikai elnök ellen, mert tagjait az elnök kitiltotta Twitter-oldaláról. A csoporthoz további hét ember csatlakozott.
Elképzelhetetlennek tűnt, de neki sikerült. Fel tudott adni poggyászként egy (1) darab (db.) dobozos, ráadásul kisdobozos (Ausztráliában történt, így 375 ml-es) sört, így kijátszva a légiközlekedés egydecis szabályát.
A jó közlekedési lehetőségek mindig értéknövelő hatásúak a lakáspiacon, ami különösen megfigyelhető a metróállomások környékén. A 4-es vonal egy-egy részén két és félszeresére nőttek az árak az átadás előtti állapothoz képest.
A jövő évi választások közeledtével egyre több ellenzéki vádra számít a kormány, ráadásul olyan megfoghatatlan és alaptalan vádaskodásokra, mint a korrupció vagy az orosz befolyás erősödése – mondta a Magyar Időknek Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Kiemelte: a kormánynak a következő időszakban egyre inkább reagálnia kell e
Végigsöpör Európán az afrikai sertéspestis. A veszélyes vírus egyre közelebb kerül a magyar határhoz, legutóbb Csehországban találtak fertőző állatokat.
– Szerdán kezdődik költségvetési csalással és befolyással üzérkedéssel vádolt Mengyi Roland fideszes képviselő és társai pere. Ha a Voldemort nagyúrként elhíresülő politikust bűnösnek találja a bíróság, akkor akár 5-15 év börtönt kaphat, ennyi ugyanis a terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele.
Július 21-ig lehet jelentkezni a Hankook Tire Abroncsadományozási Programjára. Az idén hatodik alkalommal elindított program keretében a vállalat eddig több mint tízezer gumiabroncsot osztott ki csaknem 210 millió forint értékben, olyan közhasznú szervezeteknek, amelyek a társadalom számára jelentős szolgálatot végeznek. Pályázni idén is www.hankookadomany.hu a oldalon lehet.
A legszebb nyaralást is tönkreteheti a fájdalom, legyen az krónikus vagy akut. Léteznek azonban olyan fájdalomcsillapító technikák, amelyek már egyetlen alkalom után is jelentős javulást eredményezhetnek, hosszútávon pedig visszaadhatják a felszabadult mozgás örömét. Dr. Páll Zoltán, a Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a leghatékon
A civil törvény ügyében is elindítja a kötelezettségszegési eljárást, a felsőoktatási törvény módosítása miatt kezdeményezett procedúrát pedig a második szakaszba lépteti csütörtökön az Európai Bizottság - tájékoztatták...
Az amerikai részvénypiacon Donald Trump fiának Twitter bejegyzése borzolta a kedélyeket, azonban a kereskedés végére csak mérsékelt elmozdulásokat láttunk, a befektetők a mai Yellen beszédre és a Fed Bézs-könyvre koncentrálhatnak. Ma...
A jó közlekedési lehetőségek mindig értéknövelő hatásúak a lakáspiacon, ami különösen megfigyelhető a metróállomások környékén. A 4-es vonal egy-egy részén két és félszeresére nőttek az árak az átadás előtti állapothoz képest.
A nyári turistaszezon és a nagy világesemények miatt dugók várhatók a fővárosban, és taxival sem lesz könnyű közlekedni, ráadásul egyébként is kevés a taxis Budapesten.
Az amerikai részvénypiacon Donald Trump fiának Twitter bejegyzése borzolta a kedélyeket, azonban a kereskedés végére csak mérsékelt elmozdulásokat láttunk tegnap. A befektetők a mai Yellen beszédre és a Fed Bézs-könyvre koncentrálhatnak....