2017. július 11. kedd

júl. 11
11:24
Színészkarrierek kerülhetnek veszélybe a hamarosan hatályba lépő rendelet miatt (HR Portál)
Megosztja a művészvilágot az a hamarosan hatályba lépő törvény, mely szerint a nemzeti intézményekben dolgozók 70 százalékának rendelkeznie kell szakirányú felsőfokú végzettséggel - írja a Borsonline.
júl. 11
11:24
Chelsea vs. MU: átigazolási háború a Monaco sztárjáért (Sport365)
A Vörös Ördögök újra borsot törhetnek a londoniak orra alá, de...
júl. 11
11:30
Bedobtak egy javaslatot: több nyelvórája lesz a gyerekeknek? (Privátbankár)
Milliárdokat adnak a középiskolások nyelvoktatására, az órarend azonban mégsem változik.
júl. 11
11:30
Elkezdődött a drágulás - Hiába minden, az élelmiszerek sokkal többe kerülnek, mint egy éve - mutatjuk, mi mennyi (Blikk)
A fogyasztói árak átlagosan 1,9 százalékkal magasabbak voltak júniusban, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva az árak átlaga nem változott - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Ezzel az idei legalacsonyabb inflációt regisztrálta a hivatal.
júl. 11
11:33
Megállapodott a magyar agrár óriás és az agrár-startup (ProfitLine)
A KITE Zrt. 2017 júliusától partnerhálózatában értékesíti a Videokontroll precíziós terményszárítási technológiát – állapodott meg a múlt hét végén a nagyvállalat és a fejlesztő RS Bt. A szemestermény szárítók biztonságát és hatékonyságát javító innováció a KITE Zrt. precíziós gazdálkodás programjának részeként kerül értékesítésre. A megállapodás
júl. 11
11:33
Elszámolták magukat a lakásfejlesztők - Tömegével dőlhetnek be a projektek (Portfolio)
Már most is van olyan projekt, ahol a beruházó elszámította magát, és a megemelkedő magas építési költségek miatt a projekt lefújására kényszerült, annak ellenére, hogy a lakásokat már részben értékesítette. Az év vége felé...
júl. 11
11:33
Hadházy: Támadni kell a civiltörvényt (HírTV)
A lex CEU sorsára jutott a külföldről támogatott civil szervezeteket megbélyegző törvény.
júl. 11
11:33
Ez a lány 16 kilót hízott, és boldogabb, mint valaha (Glamour)
Az Insta-modell megmutatja, hogy nem a soványság az etalon.
júl. 11
11:35
Liam Hemsworth olyat tett Miley Cyrusszal, amit nem sok lány tűrt volna el (Glamour)
Miley nem is volt boldog egyáltalán.
júl. 11
11:36
2 millió forint értékű adózatlan cigarettát fogtak egy furgonban Hegyeshalomnál (Menedzsment Fórum)
Az úgy kétezer doboz bagó.
júl. 11
11:36
Óriási hadgyakorlat kezdődött a szomszédban (Privátbankár)
A hatalmas NATO-hadgyakorlat, amelyet Kelet-Európába terveztek, szép csendben elkezdődött.
júl. 11
11:36
Hatalmas bejelentést tett az RTL Klub: Óriási változás lesz! (Blikk)
Mindenki megdöbbent!
júl. 11
11:36
Szabadnapos rendőr fogta el az állampusztai rabot (Blikk)
Munkavégzés közben engedély nélkül távozott egy fogvatartott az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási (bv) Intézet mellett működő sertéstelepről hétfőn. Szabadnapos rendőr fogta el Akasztón.
júl. 11
11:36
Mégis van remény: legyőzhető a szuperkankó (Blikk)
Először bizonyult hatásosnak egy védőoltás a szexuális úton terjedő gonorrhea, vagyis a kankó ellen - jelentették be új-zélandi tudósok.
júl. 11
11:36
Féltucatjával igazol játékosokat az NB I-es újonc Balmazújváros (Blikk)
Balmazújváros - Nem kevesebb mint hat labdarúgó leigazolását jelentette be az NB I-ben újonc Balmazújváros.
júl. 11
11:36
G20 - Berlin nemzetközi segítséget kér (Gondola)
Nemzetközi segítséget kér a német kormány a hamburgi G20-csúcs alatt történt zavargások felelőseinek felkutatásához és felelősségre vonásához
júl. 11
11:38
Fed-vezető: lesz még idén kamatemelés (Menedzsment Fórum)
Szakértők szerint decemberben várható.
júl. 11
11:38
A 20 éves lány orvosa tanácsára kezdte szedni a tablettát. Néhány hét múlva életét vesztette (Blikk)
Mindenkit sokkolt az eset.
júl. 11
11:38
Összefogtak a pesti taxishiénák ellen (Blikk)
A Főtaxi kezdeményezésére ágazati párbeszéd kezdődött a fővárosi taxishiénák ellen.
júl. 11
11:39
Vizes vb: Eddig csak a milliárdok úsznak (ATV)
Egy egész ország reménykedik abban, hogy a pénteken kezdődő budapesti vizes világbajnokság különösebb technikai baki nélkül lezajlik, és nem csak azzal kerül be az emlékezetbe, hogy a maga nemében minden idők legdrágább versenye volt, hanem azzal is, hogy minden rendben lesz, úszóink sok érmet és ezzel sok örömöt szereznek. Az ATV Heti Napló Sváby
júl. 11
11:39
Hatalmas NATO-hadgyakorlat kezdődött Oroszország szomszédságában (ATV)
Megkezdődtek a Saber Guardian 2017 (SG17) elnevezésű nemzetközi gyakorlatsorozat - a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb hadgyakorlatának - romániai manőverei kedden.
júl. 11
11:39
Visszahoznák a vasárnapi boltzárat a dolgozók (AQUA)
A reprezentatív ágazati szakszervezet is csatlakozik annak a levélnek az aláíróihoz, amelyben Lázár János kancelláriaminisztertől azt kérik az áruházi munkavállalók: a kormány piacszabályozó intézkedéssel segítsen a kiskereskedelem foglalkoztatási válságának megoldásában. A dolgozók szerint a vasárnapi boltzár visszaállítása is könnyítene a helyzet
júl. 11
11:40
Lecsapott a szupervihar Magyarországra - fotók (Blikk)
Hatalmas erejű széllel csapott le a Balaton környékén, de több más helyen is az országban hétfőn este a vihar.
júl. 11
11:42
Megtámadta a civil törvényt az LMP (Kripto Akadémia)
"A jogszabály narancssárga csillaggal jelöl meg bizonyos szervezeteket."
júl. 11
11:44
Vizes vb - Lehet még 30 milliárddal több? (Kripto Akadémia)
Állítólag „minden költés publikus”, ennyi mégis elfelejtődött valahogy.
júl. 11
11:45
Titokban Budapestre érkezett Donald Trump lánya (Infostart)
Párjával közösen indult európai turnéra Tiffany Trump, és Budapesten is megállt egy kis időre.
júl. 11
11:45
Megint ingyen kapott kölcsön Magyarország (Portfolio)
A keddi aukción ismét nulla százalékos hozam mellett tudott értékesíteni három hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK. A papírokból az eredetileg tervezett 15 milliárdos mennyiség fogyott el. Az eredetileg meghirdetett 15 milliárd forintnyi...
júl. 11
11:51
Hiába állapítottak meg mulasztást a minisztériumnál, nem nyomoznak tovább (HírTV)
A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a plagizált, kazah juhokról szóló tanulmány ügyében – tudta meg a Hír TV.
júl. 11
11:51
A börtönből szabadult modell felesége válni akar, a sajtóból tudta meg, hogy férje csalja (Glamour)
Így nyilatkozott a feleség a megcsalásról!
júl. 11
11:53
Pippa Middleton körül izzott a levegő ebben a szexi ruhában (Glamour)
Mert a szexi is lehet visszafogott.
júl. 11
11:54
Az anya őszinte szavai férjéhez: “Ez nem az a test, amibe beleszerettél” (Blikk)
Őszintén beszélt ez az anya!
júl. 11
11:54
Döbbenet: 16 éves prostituált lányok pénzéből élt egy kaposvári férfi (Blikk)
Kaposvár – Két fiatalkorú intézeti nevelt lányt fogadott be egy kaposvári férfi és élettársa 2016 nyarán – idáig még egészen szívmelengető a sztori, csakhogy egy idő után a 45 éves férfit a lányok tartották el, prostitúcióból.
júl. 11
11:54
Izraelben egy nyugalmazott tábornokot is előállítottak (Gondola)
Az izraeli rendőrség kedd reggel egy nyugalmazott tábornokot is előállított eskü alatti kihallgatásra a korrupciógyanús tengeralattjáró- és hadihajó-vásárlási ügyek nyomozásában - jelentette az izraeli katonai rádió
júl. 11
11:56
Múzeumok éjszakája - Idén 403 ezer látogató (Gondola)
Országszerte 403 ezer látogatót regisztráltak az idén június 24-én megtartott Múzeumok éjszakája programjain
júl. 11
11:57
Növelni kell a nők önbizalmát a műszaki területeken (HR Portál)
A zöldgazdaság és a zöldipar százezres nagyságrendben teremthet új munkahelyeket a következő tíz évben. Az együttműködő robotok pedig nem elvenni, hanem segíteni fogják az emberek munkáját, mondta a HR Portalnak Taira-Julia Lammi.
júl. 11
11:58
Makovecz-program a határon túli magyar hallgatókért (Gondola)
Csaknem négyszáz külhoni magyar hallgató részesülhet a Makovecz-ösztöndíjban, amelyre a kormány 234 millió forintot fordít.
júl. 11
12:00
Téged váratlanul ért az éjjeli vihar? (Privátbankár)
Egy friss kutatásában arra keresett választ, hogy az emberek menyire készítik fel otthonukat a viharos időszakra.
júl. 11
12:00
Újabb juttatást kapnak a kisnyugdíjasok (Infostart)
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) 2017. augusztus 4-ig meghosszabbítja a jelentkezési határidőt a gyereknapkor kiírt három szociális üdülési pályázatára.
júl. 11
12:03
Kemény: Simán engedik lesmárolni magukat a csajok a Belvárosban - mindössze ennyi kell hozzá (Blikk)
A NuHeadzTV csapata kihasználta a közelgő Baywatch mozifilm premierjét, és a i Erzsébet Téren elevenítette meg a film hangulatát.
júl. 11
12:03
Infláció - Mi lett drágább? (ProfitLine)
A fogyasztói árak átlagosan 1,9 százalékkal magasabbak voltak júniusban, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva az árak átlaga nem változott - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Ezzel az idei legalacsonyabb inflációt regisztrálta a hivatal.
júl. 11
12:09
Nemzetközi foci: Dani Alves újabb nyilat lőtt ki a Barca elnökére (Agroinform)
Hazugnak nevezte a nyilatkozata miatt. Közben az sem biztos, hogy a Manchester City lesz az új klubja.
júl. 11
12:09
Ilyen lenne, ha visszatérne a Volga? (Autónavigátor)
A Volga egy elképzelt jövőbeli modelljét rajzolta meg a grafikus, ami az elődökre kevésbé, a 2017-es Lincoln Continentalra inkább hasonlít.
júl. 11
12:09
Fazekas Sándor: jelentős az érdeklődés a magyar agrárkutatási eredmények iránt (AQUA)
Külföldön is jelentős az érdeklődés a magyar agrárkutatási eredmények iránt; nemcsak a környező országokban, de Közép-Ázsiában is keresik – például – az új magyar búzafajtákat, amelyeket a magyar kutatók a megváltozott klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodásra fejlesztettek ki – mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten sajtótájékozta
júl. 11
12:09
Menet közben szakadt ketté a csuklós busz - Videó (Femcafe)
A jármű éppen utasokat szállított.
júl. 11
12:12
Lefagyott a stúdió! Mindenki azt hitte, hogy eljegyzésre készül, helyette durva bejelentést tett az RTL Klub sztárja (Blikk)
Na ez kemény volt!
júl. 11
12:15
Elfogták a szökött rabot - fotók (Alternatív Energia)
júl. 11
12:15
Már legalább 11 áldozatot szedtek a Takata hibás légzsákjai (Auto Pult)
Bizonyára mindenki emlékszik még az elmúlt évek egyik legnagyobb botrányát generáló csalásra, ami a Volkswagen konszern nevéhez fűződik. Kétségtelenül csúnya dolog volt az a németektől, de közel sem annyira, mint amekkora a légzsákokat gyártó Takata nevéhez fűződik, még ha utóbbi nem is szándékosan okozta a hibát. Egyes becslések szerint akár 200 millió autót érinthet az eset, és így akár még…
júl. 11
12:15
Több mint 23 millióért vesz gyapjúszőnyegeket az egyik Matolcsy-alapítvány (444.hu)
A beszerzést a PADA azzal indokolta, hogy aggódnak a kiöregedő szőnyegszövőkért.
júl. 11
12:15
Hajnali melegrekord (VII. 11.) (Háziállat)
Július 11-én megdőlt a legmagasabb minimum hőmérséklet országos rekordja. A zivatarok által nem érintett területeken igen meleg volt az éjszaka. A legmelegebbet Pécs Árpádtetőn mértük, ott hajnalra csupán 25,1 fokig csökkent a hőmérséklet. Az eddigi rekord 23,0 fok volt, amelyet 1968-ban Pannonhalmán, illetve 2012-ben Budapest Lágymányoson regisztr
júl. 11
12:15
Hihetetlen: Vaddisznó miatt késett egy Prágából induló repülőgép (ATV)
Vaddisznó szaladt be a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér kifutópályájára, ezért késett 20 percet egy repülőgép - közölte a repülőtér és a rendőrség szóvivője hétfőn.

Keresés