A 19 éves francia balhátvéd, Theo Hernandez bemutatkozott a Santiago Bernabéu gyepszőnyegén. A 15-ös mezszámot megkapó, 24 millió euróért érkező fiatal tehetség Zinedine Zidane kérésére érkezett - mi vár rá?
Úgy tűnik újabb 30 milliárd forinttal emelkedik a vizes vb költségvetése. Azt, hogy valószínűleg nem 130, hanem nagyjából bruttó 170 milliárd lesz az összköltsége a sporteseménynek, az index írta meg. Seszták Miklós ennek ellenére még most is azt állítja, hogy a vb költsége 46,4 milliárd ft. Gyárfás Tamás pedig úgy véli, ha például felépül egy uszo
Somogy megyét, Tab és Siófok térségét különösen súlyosan érintette a hétfő esti vihar, több száz ingatlanban keletkezett kár, felszámolásukon még dolgoznak a tűzoltók és önkéntesek - mondta el a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek kedd este.
Számos kérdésben nem ért egyet az Európai Unió Oroszországgal, viszont az rendkívül fontos, hogy folyamatos a párbeszéd a felek között - jelentette ki Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, miután megbeszélést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel kedden Brüsszelben.
Újabb iskolás esett áldozatul az iskolai erőszaknak. A 13 éves londoni kisfiút társai rendszeresen zaklatták. Utolsó csínytevésük végzetes volt a számára.
Doppingvétség miatt kapott kétéves eltiltást Sincki Ádám uszunyosúszó, ezért nem versenyezhet a jövő csütörtökön rajtoló lengyelországi Világjátékokon.
Fák dőltek az utakra, villanyvezetékeket szakított le, házakat és kerítéseket is megrongált a tegnapi vihar országszerte. A károk felszámolásán és felmérésén a tűzoltók és katasztrófavédők folyamatosan dolgoznak.
Franciaország az idén ismét rekordszámú turistára számít a terrorfenyegetettség miatti tavalyi visszaesés után, de a kormány továbbra is a hosszú távú erőfeszítésekre koncentrál, azaz, hogy 2020-ban évi 100 millió külföldit fogadjon az ország.
Fát döntött a felső vezetékre a viharos szél Nagykanizsa és Nagyrécse között kedd este, ezért nem járnak a vonatok a két település között - közölte a vasúttársaság honlapján.
Már a Demokratikus Koalíció is hadat üzent a Soros-ellenes kormányzati plakátoknak. Országos akció keretében átfestik a transzparenseket: Soros György nevét a miniszterelnök nevével helyettesítik. Az Együtt is folytatja a nagytakarításnak nevezett akcióját. Ők teljesen eltüntetik a plakátokat. közleményben tiltakozott Soros György szóvivője is. Sze
Még mindig sok elképzelés lengi körül a patológia tudományát, és tudat alatt halottakkal foglalkozó orvosnak gondolják a patológust. Pedig ez koránt sincs így, hiszen már a betegút legelején, a diagnózis felállításánál nagy szerepet kapnak a patológiai vizsgálatok. Ha egy betegség lefolyását nézzük egy patológus szemszögéből, tulajdonképpen minden
Fákat döntött házakra és utakra a viharos szél Nagykanizsa térségében kedd este - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A keddi kánikula végére pontot tett az a vihar, ami rendkívül erős szél és kiadós mennyiségű csapadék formájában a kora esti órákban elérte Nagykanizsát.
Nyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Megvette az új dél-budai kórházi centrumnak otthont adó magáningatlanokat az MNV Zrt., az ehhez szükséges összeg 4,4 milliárd forint volt - mondta Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program miniszteri biztosa az MTI-nek kedd este.
Trump fia közzétett egy üzenetváltást a Twitteren arról, hogy egy orosz kötődésű ügyvéddel találkozót szervezett, a hírre kapásból esni kezdtek az amerikai részvényindexek, de rövidesen korrigáltak is. A mai kereskedést viszont vegyesen...
Irak - Nem erősítette meg az Iszlám Állam terrorszervezet elleni koalíció katonai erőit vezető Stephen Townsend amerikai altábornagy, hogy valóban meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője, mint azt kedden egy szíriai emigráns szervezet állította.