Hollandia közlekedési hatósága (RDW) azt gyanítja, hogy a károsanyag-kibocsátási tesztek eredményeit meghamisító szoftvert alkalmaz a Suzuki és a Fiat Chrysler autógyár egy-egy terepjáró modell esetében.
Már a bírósági folyosón is feszült volt a helyzet, Pártos Csilla 10 percig nézte mozdulatlanul Pécsi Ildikót. Amikor távoztak, csupán Pécsi Ildikó mondott néhány mondatot. Nézze meg fenti videónkon!
Az egyik legelterjedtebb burkolatfajta után mentünk, vajon hogyan kell a legjobban bánni vele. Ha lakásfelújításban vagy és padozatok között vacilálsz, akkor most nagyon hegyezd a szemed!
Győr – Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják azt a 48 éves férfit, aki a vádirat szerint könyökével, öklével verte szét, majd rugdosta halálra 70 éves áldozatát.
Az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szíriai emigránsszervezet kedden közölte a Reuters hírügynökséggel: "megerősített információja" van arról, hogy meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője.
Ön szerint Hosszú Katinkán kívül nyer aranyérmet magyar versenyző a vizes világbajnokságon? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
Most már lassan mindennek lesz éjszakája, ami nem is baj. Korábban inkább napja volt, az éjszakázás azonban mulatságosabb, izgalmasabb, valahogy talán intimebb is. Valljuk be, nem egy rossz kulturális divathullám, hogy egy intézményekkel rendelkező művészeti-tudományos ág vagy egy kiterjedt határokkal bíró kulturális terület éjszakák köré szervezi
Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter a kormány elé terjeszti Pavlo Rjabikinnak, a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér igazgatójának a menesztését, amiért a Ryanair ír diszkont légitársaság mégsem indít járatokat Ukrajnából számos európai városba, köztük Budapestre - közölte kedden a tárcavezető az Ukrajinszka Pravda hírportál érdek
11 milliárd feletti népesség, Afrika előretörése és világszintű elöregedés - a Központi Statisztikai Hivatal látványos ábrákon szemlélteti, hogy az ENSZ közelmúltban megjelent tanulmánya alapján hogyan fog kinézni a Föld népessége...
Minimum bruttó 228 ezer forintos fizetés, cafetéria, lakhatási és utazási támogatás - ezekkel a juttatásokkal és mosolygós egyenruhás fiatalokkal toboroz a büntetés-végrehajtás váci csapata. Már tavaly ősszel is lehetett találkozni...
Felejtsd el, hogy bikiniben és a derekadra tekert kendőben libegsz le a partra, ha Hvar szigetén nyaralsz! A pasidnak is kötelező pólót viselnie és a kezéből ezután hiányozni fog a sör is!
Újdelhi, India - Későn szolgálta fel a vacsorát, ezért fejbe lőtte feleségét egy férfi, aki részegen állított haza szombat éjjel. A nő beszélgetni szeretett volna a férjével, ebből azonban veszekedés lett, a férfi utána rántott fegyvert.
A kormány támogatja a migránsokat "taxiztató" nem kormányzati szervezetek (NGO) szigorúbb szabályozását, de nemet mond az olyan elképzelésekre, amelyek szerint az olaszországi nyomást úgy kellene csökkenteni, hogy kötelező áthelyezéseket, betelepítéseket kényszerítenének a tagállamokra - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek
Az elmúlt évek eseményeit figyelve, számolnunk kell azzal, hogy bármerre járunk a világban, bármikor áldozataivá válhatunk egy terrotámadásnak. Mi most megmutatjuk, hogyan éleheted túl!
11 milliárd feletti népesség, Afrika előretörése és világszintű elöregedés - a Központi Statisztikai Hivatal látványos ábrákon szemlélteti, hogy az ENSZ közelmúltban megjelent tanulmánya alapján hogyan fog kinézni a Föld népessége...
A valóra vált amerikai álom magyar verziója a BÉT-en az Opimus, mely az elmúlt két hónap alatt közel megötszörözte árfolyamát. A részvény forgalma a láthatatlan kategóriából néha már az OTP-t is lekőrözve az elsők közé emelkedett...
Magyarország minden erejével támogatja az adóelkerülés elleni uniós szintű fellépést – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az uniós pénzügyminiszterek ülésén azonban elmondta, a magyar kormány az Európai Bizottság most bemutatott adóelkerülés elleni intézkedésének újragondolását javasolja, ugyanis ez a vállalkozásoknak aránytalan mértékű…
A 150 éves FŐKERT Nonprofit Zrt. ötlete alapján Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala megvalósította Budapest első dinamikus fénykertjét a margitszigeti Virágoskertben.
Három tanyafejlesztési pályázat jelent meg összesen 807 millió forintos keretösszeggel, melyet központi költségvetésből finanszíroznak. A támogatást az alföldi tanyás térségben található települési önkormányzatok, önkormányzati...
Doppingvétség miatt kapott kétéves eltiltást Sincki Ádám uszunyosúszó, ezért nem versenyezhet a jövő csütörtökön rajtoló lengyelországi Világjátékokon.
Miskolc - Kedden kezdték tárgyalni annak a három fiatalnak az ügyét, akik minden ok nélkül megállítottak, majd maradandó sérüléseket okozva neki, brutálisan összevertek egy sofőrt Sóstófalván még 2015. szeptemberében. Az ügyészség emberölés kísérletével vádolja őket.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke szerint nem volt politikai egyeztetés az RMDSZ és az elnöki hivatal között Klaus Iohannis román államfő jövő keddre tervezett székelyföldi látogatásáról