Megnyílt a Sziklakórház Atombunker Múzeum új kiállítása, amely eredeti tárgyak és szemtanúk beszámolói alapján mutatja be Hirosimai és Nagaszaki tragédiáját.
Németországban törvényt hoztak a gyermekházasság tilalmáról, az új szabályozást azért kellett bevezetni, mert a migrációs válság nyomán megemelkedett a házasságban élő fiatalkorúak és gyermekek száma.
Felhőszakadás miatt adott ki elsőfokú, azaz citromsárga figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat. Baranya, Somogy és Veszprém megyében rövid idő alatt akár 30 mm-t meghaladó csapadék is hullhat, elsősorban délután.
Magyarország gazdaságtörténete legjelentősebb beruházásának nevezte Szijjártó Péter a paksi atomerőmű kapacitásfenntartását szolgáló fejlesztést. A külügyminiszter jelezte: ideje megnyitni az orosz gázszállításról szóló újabb tárgyalásokat.
Maratoni tárgyalást tartottak csütörtökön a Szert Boglárka által az Antall József Tudásközpont (AJTK) ellen indított munkaügyi perben, aminek lényege, hogy a szervezettől elküldött irodavezető szerint jogellenesen szüntették meg munkaviszonyát, miután állást foglalt egy belső, a Momentum Mozgalom népszavazási kampányát érintő konfliktusban - írta a Magyar Nemzet.
Mintegy 15 ezer magyar fuvarozói álláshely kerülhet veszélybe a német, osztrák, francia és belga jogszabálymódosítások miatt, amelyek egyértelmű célja, hogy kiszorítsák a közép-európai vállalkozásokat a nyugat-európai piacról – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fuvarozói érdekképviseletekkel tartott találkozóját követően pénteke
Egészen egyszerű ok miatt omlott össze a British Airways légitársaság informatikai hálózata, ami miatt a háromnapos hétvégén becslések szerint 75 ezren rekedtek a légikikötőkben.
Csütörtökön Donald Trump amerikai elnök választási ígéretéhez híven bejelentette, hogy az Egyesült Államok kihátrál a párizsi klímaegyezményből. De akkor ez mit is jelent pontosan a világnak?
Központi szabályozással maximalizálnák a fogyasztói hűségidőt az eddigi két évről egy évre. A változás egyaránt vonatkozna a telefonos, internetes és kábeltévés szolgáltatókra. Kucsák László Fideszes országgyűlési képviselő volt az M1 Ma Reggel vendége.
Pénteki brit sajtóértesülés szerint az áramellátás véletlen kikapcsolása okozhatta a múlt hétvégén a British Airways globális informatikai rendszerének teljes összeomlását, amely napokig elhúzódó súlyos fennakadásokat okozott a légitársaság forgalmában.
A gyermekvállalást ösztönző programra és turisztikai célokra is csoportosítanak át forrásokat a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban - hangzott el a tegnap délutáni Kormányinfón. A költségvetés tárgyalása zajlik...
Epilepsziás rohamot kapott csütörtökre virradóra egy harminc év körüli, négy hónapos terhes nő az egyik budapesti kórház bejárata előtt és senki nem segített rajta.
A tavalyi kiállításhoz képest idén nagyobb teret kap az interaktív rész, ahol különböző szimulátorokon keresztül tesztelhetjük, milyen pilóták lehetnénk.
A nemzetközi sajtó hevesen támadja Trumpot a klímaegyezményből történő kilépése miatt Ezzel egyidejűleg Kínát az egekbe emelik Kérdés, mit lép a hazai ballib sajtó, amelyik rendre támadta Kínával szoros gazdasági kapcsolatra törekvő magyar kormányt Amikor a Die Welt többi laptársához hasonlóan – igaz, olykor mérsékeltebben – rúg belénk, az azt
Tűrhetetlennek tartja a Fidesz, hogy egy az Európai Bizottság által támogatott brüsszeli rendezvényen, egy uniós biztos jelenlétében Soros György is megszólalhat, és maffiaállamnak nevezheti az Európai Unió egyik tagját, Magyarországot - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb, az összes halálok között 27 százaléknyi a tüdőrák okozta halálozások aránya - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.
Most még csak ott tartunk, hogy mindenki megfogalmazza a javaslatait, de határozottan ellenzem azt a német javaslatot, amely büntető jelleggel összekötné az uniós források folyósítását a jogállamisági keretekkel - ezt rögzítette a Portfolio-nak...
Visszatér Magyarországra és egyben a televízió képernyőjére Vujity Tvrtko. A riporter az elmúlt időszakot fiaival Amerikában töltötte, a hazai nézők hamarosan az ATV képernyőseként láthatják viszont.
Lassan Kelet Felcsútjává növi ki magát Seszták Miklós fejlesztési miniszter városának másodosztályú fociklubja annyi TAO-ból finanszírozott sportberuházás zajlik a városban, és hiába áramlik még a közpénz is a klubhoz, a baj elkerülése érdekében pénzt kellett betolni a klubba a tulajdonosoknak.
Tűrhetetlennek tartja a Fidesz, hogy egy az Európai Bizottság által támogatott brüsszeli rendezvényen, egy uniós biztos jelenlétében Soros György is megszólalhat, és maffiaállamnak nevezheti az Európai Unió egyik tagját, Magyarországot - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Andrés Iniesta immár minden forrás szerint a legeredményesebb spanyol játékos, és a maga 33 felnőtt trófeájával a nemzetközi örökrangsorban is a dobogót ostromolja.
A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevő számára - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Északkeleten, keleten túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható, a Dunántúlon azonban gomolyfelhős lesz az ég, ott helyenként zápor, néhol zivatar, felhőszakadás is kialakul.
Szent László az, akiben a keresztény szentség és a nemzeti szellem egységre jutott, a magyarság pedig ma is a keresztény Európa védelmezője - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Csíkszeredában, ahol megnyitotta a "Szent László király a hit bajnoka, a haza hőse" című kiállítást.
A jó emlékezőtehetséggel és figyelemmel megáldott olvasó minden bizonnyal számon tartja, hogy majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt is lelkesen ajánlottam egy Forster Jakab-tárlatot. Akkor az összetartozás hetének jegyében állította ki határon inneni és túli magyar városokat megörökítő festményeit az Erdély Művészetéért Alapítvány E-galériájába
Most még csak ott tartunk, hogy mindenki megfogalmazza a javaslatait, de határozottan ellenzem azt a német javaslatot, amely büntető jelleggel összekötné az uniós források folyósítását a jogállamisági keretekkel - ezt rögzítette a Portfolio-nak...