A jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok a büdzsé alapkarakterét nem változtatták meg – mondta Banai Péter Benő, az NGM államháztartásért felelős államtitkára az M1-en.
Szombat este Cardiffban a huszonötödik Bajnokok Ligája-döntőt rendezik, első alkalommal sikerülhet a címvédés. Az előző negyedszázadban volt már részünk bombagólokban, meglepetésekben, nagy feltámadásokban, kapusbravúrokban – érdemes feleleveníteni az eddigi finálék kulcspillanatait.
Hiába jelentették be a Magyar Államkincstár országos, megyei és munkahelyi szakszervezetei, hogy július 17-én időszakos sztrájkot tartanak, a kormány nem hajlandó emelni a béreiket. Nem jöhet hosszabb sztrájk - mondta el Lázár János a csütörtöki kormányinfón.
Donald Trump kivezeti Amerikát a Párizsi Klímaegyezményből, szárnyaltak az amerikai részvényindexek, nagyot emelkedtek az ázsiai részvénypiacok. Délután nagyon fontos makroadatok érkeznek Amerikából. Az európai részvénypiacokon ma is...
Kitelepítették a menedékkérőket és menekülteket pénteken abból a rögtönzött befogadó központból, melyet a görög főváros, Athén régi repülőterének épületében alakítottak.
Múlt héten családpolitikai intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor. A kormányfő ma reggel erről azt nyilatkozta: az asszonyok döntik el, mi lesz. Szakértőket kérdeztünk arról, ezekkel az intézkedésekkel valóban elérhető-e a kívánt...
Májusban 3,1 százalékkal, mintegy 112 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken, megállapítva, hogy ezzel a 2009-es szintre csökkent a munkanélküliség a dél-európai országban.
A betegség egyike a számos, igen ritka, autoimmun, a perifériás - elsősorban a motoros - idegeket érintő gyulladásoknak. Klasszikus formájában jellegzetes tünet a kéz, illetve a láb ujjaiban kezdődő, majd fokozatosan a test felé terjedő zsibbadás, hangyamászásérzés.
Donald Trump amerikai elnök "szégyenletes hibát" követett el Laurent Fabius, a párizsi klímaegyezményt tető alá hozó volt francia külügyminiszter szerint azzal, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a 2015 végén Párizsban csaknem 200...
Mintegy 15 ezer magyar fuvarozói álláshely kerülhet veszélybe a német, osztrák, francia és belga jogszabálymódosítások miatt, amelyek egyértelmű célja, hogy kiszorítsák a közép-európai vállalkozásokat a nyugat-európai piacról - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fuvarozói érdekképviseletekkel tartott találkozóját követően pénteke
Donald Trump amerikai elnök „szégyenletes hibát” követett el Laurent Fabius, a párizsi klímaegyezményt tető alá hozó volt francia külügyminiszter szerint.
Donald Trump tegnap hosszasan próbálta bizonygatni, hogy a Párizsi Klímaegyezmény nem is annyira fontos, ezzel alátámasztandó a döntését, hogy kilépteti az Egyesült Államokat belőle. De sok állítása nem állja meg a helyét, amit bárki...
Alapjaiban rázhatja meg az ausztrál és kanadai pénzügyi- és bankrendszert az ingatlanpiaci buborék előrejelzett kipukkanása. Ausztrália térségének geopolitikai kockázatai egyre nőnek, továbbá mindkét országot közvetlenül is sújtja az amerikai politikai környezet kiszámíthatatlanná válása. Kína lassulása és túlzott eladósodása szintén fenyegeti mind
Csehországban 2,9 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben éves összehasonlításban, gyorsabban a vártnál – közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ).
Az alternatív meghajtású járművek elterjedése nemcsak a közlekedésre, de a nyersanyagpiacra is forradalmi hatással lesz. Befektetőként fontos látni, mindez mikor és milyen változásokat hoz a nyersanyagpiacon és az energiaszektor részvényárfolyamaiban – hívja fel a figyelmet a K&H sajtóközleményében.
„Magántőke, kockázati tőke és vállalati pénzügyek Közép-Kelet-Európában” címmel ma 19. alkalommal rendezi meg éves konferenciáját Budapesten a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA), amely a pénzügyi befektetők, üzleti vezetők, tanácsadók és szabályozó hatósági szakemberek kiemelt regionális fóruma. A rendezvény nyitóelőadását Michael Igna
Hat év után újra pozitív a globális békeindex. Kontinensünk továbbra is őrzi elsőségét a többi térség előtt. Magyarország a világ egyik legbékésebb országa.
Szent László az, akiben a keresztény szentség és a nemzeti szellem egységre jutott, a magyarság pedig ma is a keresztény Európa védelmezője – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Csíkszeredában, ahol megnyitotta a „Szent László király a hit bajnoka, a haza hőse” című kiállítást.
Lassan véget ér a kőszínházi évad, nyáron inkább a szabadtéri játszóhelyek nézőtereit töltik meg a színházrajongók. A Szabadtéri Színházak Szövetségének tagszervezetei szokás szerint idén is közös sajtótájékoztatón mutatták be aktuális programkínálatukat és egyúttal megnyitották a nyári színházi évadot.
Epilepsziás rohamot kapott csütörtökre virradóra egy harminc év körüli, négy hónapos terhes nő az egyik i kórház bejárata előtt és senki nem segített rajta.
Tizenöt kisgyerek halt meg egy elhibázott oltási kampányban Dél-Szudánban, mert a vakcinákat nem jól tárolták és nem is szakszerűen adták be - tudatta pénteken a jubai kormány.
A Nemzeti Összetartozás Napján 600 középiskolás diákot: 250 felvidéki, 100 kárpátaljai, 100 erdélyi, 50 délvidéki és 100 magyarországi tanulót utaztatnak Budapestre. A diákok nem csak részt vesznek, de aktív részesei lesznek a programoknak.
Az áramellátás véletlen kikapcsolása okozhatta a múlt hétvégén a British Airways globális informatikai rendszerének teljes összeomlását, amely napokig elhúzódó súlyos fennakadásokat okozott a légitársaság forgalmában.