Ma még sokan úgy tekintenek a rákra, hogy egyenlő a halálos ítélettel. A negatív hiedelmek erősebbek, mint a daganatos betegségekkel kapcsolatos tudás. A gyógyuláshoz is hozzájárul, ha a betegséggel kapcsolatos tudásunk nem a tévhitekre épül.
A szelén olyan mikroelem, amely mindössze 10-15 mg mennyiségben található meg az ember szervezetében, jelenléte mégis sokrétű biológiai hatást közvetít. A szelén legnagyobb része a lágy szövetekben, kiváltképp a májsejtekben található meg. A táplálékkal vesszük föl a szervezetbe.
A gyerekvárás a legszebb időszak egy család életében, különösen az első gyereküket váró anyukák élik meg nagy izgalommal ezen hónapokat. A rokonok ilyenkor kéretlenül osztják meg a jó tanácsokat, és ma már internetes fórumok történetei is segítenek a felkészülésben.
Mindkét hormonfajta a petefészkek szövetének terméke. Keletkezésük mennyiségét az agyalapi mirigy tüszőérlelő (FSH) és sárgatestérlelő (LH) serkentőhormonjai szabályozzák.
Amikor munkahelyet választunk, a cég alapján döntünk - amikor azonban fel akarunk mondani, általában a főnök miatt tesszük. Ha azonban jó vezetőnk van, akár évekig is helyt állunk ugyanannál a vállalatnál. De ki a jó főnök? Szakértőnk, Őri Júlia elárulja.
Minden nőben rejlik egy bizonyos női őserő, ami felerősíti bizonyos tulajdonságainkat. A maja horoszkópból most megtudhatod, hogy benned melyik tulajdonság a domináns. Csak álaszd ki a maja csillagjegyedet.
Minden embernek vannak rossz - vagy rossznak vélt - szokásai. Néhány ezek közül, azonban nem is olyan rossz. A következő szokások akár jót is tehetnek az egészségnek, ha nem visszük túlzásba őket.
Pontosan tudjuk, hogy a Nutella mennyire egészségtelen, tele van tolva cukorral, 5 kanál belőle pedig az egész napi kalóriabevitelünket fedezi. De őszintén, ki tud ezekkel törődni azután, hogy megkóstolta élete első kanál nutelláját?
Az UV-sugárzás veszélyeire hívták fel a figyelmet meteorológiai, bőrgyógyász, egészségvédelmi és klímapolitikai szakértők a meteorológiai nyár első napján.
A betegség egyike a számos, igen ritka, autoimmun, a perifériás - elsősorban a motoros - idegeket érintő gyulladásoknak. Klasszikus formájában jellegzetes tünet a kéz, illetve a láb ujjaiban kezdődő, majd fokozatosan a test felé terjedő zsibbadás, hangyamászásérzés.
Az Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb, az összes halálok között 27 százaléknyi a tüdőrák okozta halálozások aránya - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.
Ha június, akkor levendula virágzás! Nem kell Provance-ba utaznunk, hazánkban is számos helyen gyönyörködhetünk levendulás domboldalban vagy akár szedhetünk is pár csokorral az illatos gyógynövényből. Összegyűjtöttük a legismertebb helyeket!
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata – a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének támogatásával – a tavalyi év után idén háromnaposra bővülve, 2017. június 9–11-én másodszor rendezi meg sörfesztiválját.
A daganatos agyi áttétek genetikájának jobb megértésén, genomikai elemzésén és egy ezt szolgáló szövetarchívum kialakításán dolgozik a Nemzeti Agykutatási Program - NAP - keretében működő agymetasztázis kutatócsoport, amelynek vezetője Szállási Zoltán, a Semmelweis Egyetem II. Számú Patológiai Intézetének vendégprofesszora - közölte az egyetem az M
A nyár a színekről és a szabadságról szól. A hatalmas vízparti bulik és jó baráti társaság a maradandó szép emlékek alapjai. Ilyenkor a divat is egész más arcát mutatja, mint az év többi részében.
Napfény vagy sötét bunkerek? Tengerpart vagy tömegsír? Romantika vagy pusztulás? Nem kérdés, hogy egy kíváncsi katasztrófaturista az utóbbit fogja választani. De vajon a természetes kíváncsiság halottgyalázásnak számít? Bűnös dolog az, ha látni akarjuk a borzalmak színterét? Összeszedtük a katasztrófaturisták 8 álom-úticélját.
A cukorbetegség (diabetes mellitus, a közbeszédben diabétesz) kezelésére használatos vércukorcsökkentő gyógyszerek (antidiabetikumok) fő hatása értelemszerűen a vércukorcsökkentés, hiszen ezeket a készítményeket azért választjuk, hogy a diabétesz alapvető jellegzetességét, az emelkedett vércukorértékeket a normális tartományhoz közelítsük. Mivel a