2017. május 2. kedd

máj. 2
11:54
„Mérföldekre van” a Joshua-Fury meccs (m4sport.hu)
Fury katasztrofális fizikai állapotban van és versenyzői engedélye sincs.
máj. 2
11:57
Harmadfokon is nyert a Közgép, visszatérhetnek a közbeszerzésbe (Menedzsment Fórum)
A Kúria szerint sem követett el hamis adatközlést Simicska Lajos cége.
máj. 2
11:59
Nem kérdés, a részvény lesz a nyerő! (Menedzsment Fórum)
A kedvező növekedési kilátások és a gyorsuló infláció miatt nem kérdés, hogy a következő hónapokban a részvénypiacok – ezen belül is az eurózóna – irányába kell mozdulni a megtakarítással rendelkezőknek. Ennek megfelelően a portfóliókban a hangsúlyt a vegyes alapokra, illetve részvényekre kell áthelyezni – tanácsolja a K&H Alapkezelő.
máj. 2
12:00
Olaszországban szakad a hó (Háziállat)
A Dunántúlon valószínű a több napsütés, másutt – főként az ország északkeleti harmadán – több lesz a felhő, és elsősorban a Dunától keletre alakul ki zápor, a Tiszántúlon egy-egy zivatar.
máj. 2
12:00
Katonákra támadt az Iszlám Állam Irakban, órákig tartott a tűzharc (ATV)
Legkevesebb tíz iraki katonával végzett kedden kora reggel az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Irak nyugati részén - közölték helyi tisztségviselők és biztonsági források.
máj. 2
12:00
Gyermeki egyszerűséggel és halálos iramban (autopro)
A hollywoodi mozis sorozatoknak két végpontjuk van, az összes többi sorozattá növekedő opus a kettő közötti szórásban helyezkedik el valahol. Az egyik szélső pont az, amikor a film premierjét beharangozó sajtótájékoztatón bejelentik, hogy ha majd bemutatják a filmet, és ha majd sikeres lesz, és ha majd visszahozza a költségeket, akkor – ilyenkor la
máj. 2
12:00
Összematricázta székházunkat a Fidelitas (HírTV)
Simicska Lajost ábrázoló matricákat ragasztott a Hír TV székházának táblájára a Fidelitas két tagja ma reggel.
máj. 2
12:01
A pályakezdők irreális elvárásokat támasztanak (Menedzsment Fórum)
Az egyetem, főiskola befejezését követően a munkába állásig tartó időszak egyre jobban kitolódni látszik a munkáltatók új készségigényei és a pályakezdők irreális elvárásai miatt.
máj. 2
12:03
Snidlinges-tejszínes penne pirított csirkemellel (Mindmegette)
máj. 2
12:03
Merjek felvállalni ország-világ előtt egy kapcsolatot, ahol csaknem a fiam lehetne a szerelmem? (Blikk)
A barátnőm szerint az ilyen srácoknak súlyos anyakomplexusuk van.
máj. 2
12:03
Molotov-koktélokkal dobták meg a párizsi rendőröket (Blikk)
Május elsején zavargás tört ki Párizsban a szélsőjobboldali Marine Le Pen első körös választási sikere ellen. Hat rendőr sérült meg, egyikük súlyosan.
máj. 2
12:03
25 milliós adósság ellenére sem zárják be a legendás vívótermet (Blikk)
– Fizetési haladékot kapott, így egyelőre nem zárják be az OSC belvárosi vívótermét.
máj. 2
12:03
Szenzáció - Ennio Morricone Budapesten ad nagyszabású koncertet (Blikk)
A világ legismertebb filmzeneszerzője re készül. Ennio Morricone bejelentette: 2017. október 18-án koncertet ad a Sportarénában, ahol a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a méltán híres magyar Kodály Kórus kíséri a zeneszerzőt.
máj. 2
12:05
Itt A lány a vonaton írójának új könyve - az angol premierrel egy napon jelenik meg Magyarországon is (Blikk)
Itt A lány a vonaton írójának új könyve! A víz mélyén már kapható a könyvesboltokban.
máj. 2
12:06
Nincs veszve semmi: ebben az országban ezt sokkal többen értékelik, mint amire számítani lehetett (Blikk)
A nulláról elkezdve, nőként, fiatalon, tisztességgel dolgozva szép borokat készítettünk, azt hála istennek sokkal többen értékelik ebben az országban, mint amire számítottam - mondta Luka Enikő borász, akinek bemutatkozó videóját most önökkel is megosztjuk. Enikő a Blikk-esték május 8-i rendezvényének lesz egyik résztvevője. A téma: sikerre ítélt g
máj. 2
12:06
Új módszerrel bírságolnak a betiltott kamerás kereszteződésben (Infostart)
Tarlós István főpolgármester a múlt héten ugyan leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződését figyelő kamerát, az óbudai közterület-felügyelet azonban ismét büntet.
máj. 2
12:06
NAV - Rendkívüli nyitvatartás! (ProfitLine)
Keddtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai rendkívüli, hosszabbított nyitvatartással várják ügyfeleiket. A személyijövedelemadó (szja)-bevallás közelgő határideje miatt a személyes ügyintézés mellett az adóhivatal még hétvégén is telefonos segítséget nyújt - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügy
máj. 2
12:06
Az irodaház tetején futópályával csábítja a dolgozókat a Skanska (Portfolio)
Az irodafejlesztők mindent megtesznek a dolgozók kényelméért, erre jó példa, hogy a Skanska futópályát alakít ki az új irodaháza tetején Bukarestben - írja a Románia-Insider.com. Ma már nem csak irodát kell építeni, hanem nagyon fontosak...
máj. 2
12:06
Változik a NAV nyitvatartása: ekkor kérhetsz segítséget az adóbevalláshoz (Pénzcentrum)
Keddtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai rendkívüli, hosszabbított nyitvatartással várják ügyfeleiket. A személyijövedelemadó (szja)-bevallás közelgő határideje miatt a személyes ügyintézés mellett...
máj. 2
12:06
Nyilatkozott a Kassait majdnem leütő játékos (Sport365)
Lipták Zoltán beszélt a kiállításról.
máj. 2
12:06
Ma kétéves a tüneményes Sarolta hercegnő - az egész királyi család őt ünnepli (hirado.hu)
A britek kis kedvence élete talán legmeghittebb és legszebb születésnapi partiját kapja ajándékba szüleitől.
máj. 2
12:06
Nyáron is mehetünk a Madáchba: a jövő évadtól folyamatosan játszanak (hirado.hu)
A Madách Színház Magyarországon elsőként tér át a folyamatos játszási rendre. A színház jövő júliusban és augusztusban várja nézőit, több előadásukkal pedig országos turnéra indulnak.
máj. 2
12:06
Tilos magyarul beszélnie unokájával Papadimitriu Athinának (Ripost)
Még meg sem született a baba, máris megállapodott a család, hogy nevelik majd a picit!
máj. 2
12:12
Bámulatos a felújított miklósvári Kárnoky-kastély (hirado.hu)
Szombaton megnyitották a nagyközönség előtt a felújított Kálnoky-kastélyt Miklósváron.
máj. 2
12:12
Előrehozott választások lesznek Máltán, miután kiderült: az azeri diktátor lánya dollármilliókkal tömte ki a miniszterelnök feleségét (444.hu)
Joseph Muscat szerint az igazság az ő oldalán van, de a korrupcióellenes tiltakozások hatására egy évvel korábban kiírja a választást.
máj. 2
12:12
A Kúria előtt is nyert a Közgép, Simicska kártérítésért pereli az államot (444.hu)
A gönyűi kikötőre beadott pályázatuk után három évre kizárták a céget az állami munkákból. A bíróság szerint jogtalanul.
máj. 2
12:12
Háttér: Ha Bottas így folytatja, a Mercedes szembesülhet egy problémával (m4sport.hu)
Áttörést hoz-e az első győzelem? Képes lesz-e bajnokesélyessé előlépni? És hogy kezeli ezt a Mercedes?
máj. 2
12:15
Óriási sorok a Westendben: Júniustól már csak Biatorbágyon lesz GAP (Menedzsment Fórum)
Végleges kiárusítást kezdett mától a GAP a Westendben. Az akció várhatóan május végéig tart és júniustól Magyarországon már csak a a biatorbágyi outletük lesz elérhető a vásárlók számára.
máj. 2
12:15
Kell az 50 ezer forint állami támogatás? Már csak néhány napod maradt (Privátbankár)
Május közepéig még lehet kérni az online kasszákra a támogatást.
máj. 2
12:17
Galéria és cukrászda is lesz Matolcsyék új Várkert Kaszinójában (Menedzsment Fórum)
Budai Kreatív Háznak keresztelték el a felújított Duna-parti épületet. Nézni és enni ősztől lehet majd benne.
máj. 2
12:18
Százezres adóterhet törölhet el a kormány (Infostart)
A Portfolio információ szerint a kormányzat eltörölheti a lakások bérbeadása esetén fizetendő EHO-fizetési kötelezettséget. A legálisan bérbe adott ingatlanok esetében akár még a bérleti díj is mérséklődhet.
máj. 2
12:18
Nem veszik vissza a két hétig használt munkaruhát (HR Portál)
Vagyonvédelmi cég a munkaszerződésben nem rögzített módon formaruhát előre kifizettette, az első fél havi bérből 30.000,-Ft összegben levonta. Két hét használat után üzemi balesetben 3 hónap táppénz, majd közös megegyezéssel elváltunk. A formaruhát sem visszavenni, sem időarányosan csökkentett áron leszámolni nem volt hajlandó. Jogszerű eljárás ez?
máj. 2
12:18
Kis híján kettős bravúr (Azenpenzem)
Félsikerrel zárult a magyar–francia ütközet a férfikézilabda Bajnokok Ligájában. Kár, hogy Párizsban nem 40, és milyen jó, hogy Montpellier-ben 60 percig tartott a mérkőzés. A Mol-Pick Szeged sokáig továbbjutásra, a Telekom Veszprém pedig a szünetben még kiesésre állt, mégis utóbbi jutott a Final Fourba.
máj. 2
12:18
Először szólaltak meg A Nagy Duett kiesői (Ripost)
Stohl Luca és Peller Károly búcsúzott A Nagy Duett műsorától.
máj. 2
12:18
A CNN riportere bejutott egy észak-koreai család otthonába, és felvételeket is készített (Player)
A CNN riportere, Will Ripley nem akármilyen bravúrt hajtott végre azzal, hogy bejutott egy észak-koreai család otthonába. Ne feledjük: még az is elég necces, hogy valaki engedélyt kapjon arra, hogy az országba utazhasson, nem is beszélve arról, hogyha az illető amerikai – hiszen bár az „imperialistákat” az ázsiai országban mindig is a fő ellenségne
máj. 2
12:20
Fizetett ünnepre jár távolléti díj? (HR Portál)
Azt szeretném megtudni, hogy fizetett ünnepnapra jár-e távolléti díj?
máj. 2
12:21
Az akadálymentes közlekedést segíti az ELTE mobilapplikációja (hirado.hu)
Az egyetemi épületek közötti akadálymentes közlekedést segíti az a mobilalkalmazás, amely az Eötvös Loránd Tudományegyetem megrendelésére készült el.
máj. 2
12:22
Gyorsított képzés jöhet az építőiparban (HR Portál)
Gyorsított, egyszerűsített okj-s képzéssel, hatékonyságnövelő, élőmunkát kiváltó beruházásokkal enyhíthető csak az építőipari munkaerőhiány - állítja az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), amely olyan programon dolgozik, amely egyszerre kínál foglalkoztatást és képzést - írta a Napi Gazdaság.
máj. 2
12:23
Új műtéti módszer az SZTE sebészeti klinikáján (hirado.hu)
Elsősorban tüdőrákos betegek felépülését teszi gyorsabbá az a műtéti eljárás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) sebészeti klinikáján vezettek be.
máj. 2
12:24
Nemzetgyűléssel a válság ellen (HírTV)
Alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztásával oldaná meg a politikai válságot a venezuelai elnök.
máj. 2
12:24
Mindenki látja, hogy a török csatlakozási folyamat halott (Portfolio)
Az EU vezetői világosan látják, hogy a török csatlakozási folyamat halott, vagy legalábbis eddig, Erdogan vezetése alatt csak Törökország Európától való távolodását látták - mondta az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért...
máj. 2
12:24
Ma még üzembe helyezhetők az online kasszák (hirado.hu)
Akik ez megteszik május 15-éig kérhetik a gépenkénti 50 ezer forintos állami támogatást.
máj. 2
12:24
Szivics távozott Mezőkövesdről (m4sport.hu)
Közös megegyezéssel bontott szerződést a klub és a kupagyőztes szakember.
máj. 2
12:27
Nyolc éve nem láttunk ilyet Európában (Privátbankár)
Az Eurostat szerint utoljára 2009-ben volt ilyen alacsony a munkanéküliségi ráta.
máj. 2
12:30
Csúnya baleset történt a TV2 új műsorának válogatóján - Fotó (Femcafe)
Az egyik jelentkező nagyon súlyos sérüléseket szenvedett a válogatón, műtét vár rá.
máj. 2
12:33
Újra médiavállalatot épít a néhai Zoom alapítója (Kreatív Online)
Hírportált indítana, rádiót és kutatócéget is akar Tarjányi Péter, Murányi András segíti ebben.
máj. 2
12:36
USA - Mi újság újabb oroszellenes szankciók ügyében? (ProfitLine)
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága egyelőre nem terjeszt elő újabb törvényjavaslatot oroszellenes szankciókról.
máj. 2
12:36
Durván zuhan a dízel autók iránti kereslet (Portfolio)
A dízel autók iránti kereslet meredeken zuhan, mutatott rá legújabb elemzésében a MeinAuto.de. A jelentős visszaesés hátterében a bizonytalanság áll elsősorban, ugyanis nem lehet tudni, mennyire bizonyul időtálló befektetés egy dízelautó...
máj. 2
12:36
Tinilányokat csalt el az ál-divatfotós (Infostart)
Befejezték a nyomozást a fővárosi rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki divatfotózás ígéretével kiskorú lányokat csábított a lakására, és szexuális cselekményekre kényszerítette őket. Az alkalmakról felvételeket is készített - számolt be a police.hu.
máj. 2
12:39
Könnyű és finom: készítsen Ön is thai húsgombócot csiliszósszal (Blikk)
A gyerekek kedvence! Íme, a legjobb húsgombóc recept!

Keresés