Ma este a madridi derbivel, a Real Madrid–Atlético Madrid találkozóval kezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2016–2017-es idényének elődöntője. 2010 óta ez lesz a két csapat huszonkilencedik találkozója – aligha lepik majd meg egymást. De akkor mi dönthet?
A vezető amerikai részvényindexek közül a Nasdaq és az S&P 500 új történelmi csúcson járt a tegnapi kereskedés során, a magyar részvénypiacon a Mol-papírok vezetik az emelkedést, a BUX index közel fél százalékos pluszban van. Szárnyal...
Régen látott egységet sugalltak a huszonhetek a szombati csúcs alkalmával: az uniós állam- és kormányfők pár óra leforgása alatt megegyeztek a brit kilépési tárgyalások során érvényesítendő elvekről. Újra megfogalmazták, hogy a szakítás után London nem válogathat az egységes belső piacon érvényesülő szabadságjogokból, és a közeljövőben is pénzügyi
Mezőkövesd – A labdarúgó-NB I-ben szereplő DVTK a hivatalos honlapján közölte, hogy a klub vezetősége felmentette a vezetőedzői feladatok ellátása alól Tomiszlav Szivicset (50).
A hiperaktív gyerekek nehezen illeszkednek be az iskolai közösségbe, zavarják az órákat, tanítási időben többször elhagyják a helyüket és sétálnak az osztályteremben, aminek sem a pedagógusok, sem az osztálytársak nem örülnek.
Minimálisan pozitív irányba változott a diákok szövegértése az országos kompetenciamérés eredményei szerint, ugyanakkor tendenciaszerű változás nem tapasztalható - erről az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese beszélt az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A kedvező statisztikák ellenére a szállodaipar számos komoly dilemmával kénytelen szembesülni. Az egyik ilyen probléma a más iparágak mellett a turizmust is érintő munkaerőhiány, de a szakma várja az ÁFA-csökkentés és egyéb szabályozók...
Trump ingatlancége most avat fel egy új felhőkarcolót Manilában. Az amerikai elnök családja emiatt dollármilliókat kaphat egy Fülöp-szigeteki kormánytisztiviselőtől.
Az öt nap múlva esedékes francia elnökválasztás egyik jelöltje, Marine Le Pen plagizálta május 1-jén elmondott kampánybeszédét: a nemzeti identitásról szóló részeket szó szerint átvette az első fordulóban alulmaradt Francois Fillon konzervatív jelöltnek egy két héttel ezelőtt elmondott beszédéből.
A munkaerőhiány, a bürokratikus vízjogi engedélyeztetési rendszer és a feketekereskedelem magas aránya is hátráltatja a kertészeteket az új ültetvények telepítésében. Ahhoz azonban, hogy a termelők fel tudják venni a versenyt a lengyel és az osztrák gazdákkal, minél több gyümölcsöskertet kellene megújítani. Jelenleg ugyanis az összterület alig 25-3
Kutatások szerint egy nap akár több tucat hazugság is elhagyhatja a szánkat, az egész apróktól kezdve az orbitális nagy füllentésekig. Most következzen 3 csillagjegy, akik viszonylag sűrűn szoktak hazudni.
A Fidelitas Simicska Lajos portréját és az "Ez is az enyém" feliratot ábrázoló matricákat ragasztgatott ki az Index székházában, abban az épletben, ahol több más portálnak is szerkesztősége van.
Hosszabbított nyitvatartással várják ügyfeleiket a mai naptól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai rendkívüli. A személyijövedelemadó (szja)-bevallás közelgő határideje miatt a személyes ügyintézés mellett az adóhivatal még hétvégén is telefonos segítséget nyújt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
Közfoglalkoztatottként egy olyan munkahelyen dolgozom, ahol a közalkalmazotti státuszban lévő kollégák veszélyességi pótlékot kapnak. Egyetlen közfoglalkoztatott sem kap veszélyességi pótlékot. A munka törvénykönyve tudom nem vonatkozik mindenben a közfoglalkoztatottakra, de ez egy elég speciális eset, és valahol igazságtalannak érezzük. Ha a mi egészségünk is veszélynek van kitéve, nem kellene…
A tervezettnek megfelelő összegben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyeket kedden az ÁKK, a hozam pedig még mindig egy hajszállal van nulla felett. A 20 milliárd forintnyi meghirdetett három hónapos diszkont kincstárjegyre 30,9 milliárd...
A Dunántúlon valószínű a több napsütés, másutt – főként az ország északkeleti harmadán – több lesz a felhő, és elsősorban a Dunától keletre alakul ki zápor, a Tiszántúlon egy-egy zivatar.
Magyari Enikő már több mint másfél évtizede vezet terepi kutatásokat, köztük hegyi feltáró munkát is a földtörténeti közelmúlt környezeti eseményeinek felderítésére.