Nagyobb volt a füst, mint a láng – villámgyorsan lezárult a magyar női kosárlabda botránya. A Szekszárd és a Sopron bajnoki döntőjének az első mérkőzése után az utóbbi klub vezetői kemény hangú közleményben kérték ki maguknak a szekszárdi szurkolók egy részének a rasszista megnyilvánulásait, emellett a szövetségtől az egyik játékvezető tevékenységé
Dudás Miklós januárban térhet vissza a versenysporthoz, miután letelik az a két év eltiltás, amit doppingvétség miatt kapott. A nehéz időszakról mesélt a sportoló.
Kedden dől el, hogy ki vezeti a következő négy évben a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), amelynek elnöki tisztére hárman pályáznak: a posztot jelenleg betöltő Borkai Zsolt, a korábbi főtitkár Szabó Bence és Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója.
Amikor eldőlt, hogy az immár ötödik május 1-jei Nagy Futamra idén Daniel Ricciardo mellett Valtteri Bottas fut be hozzánk Budapestre, nem is sejtettük, hogy az utcai parádéra egyúttal megkapjuk az előző napi Formula–1-es Orosz Nagydíj győztesét.