2017. december 6. szerda

dec. 6
19:33
Tizedannyiból gazdálkodik az idei BL meglepetéscsapata, mint a Real Madrid (Blikk)
Anyagi lehetőségeit figyelembe véve óriási bravúrt ért el a Basel azzal, hogy továbbjutott a Bajnokok Ligája csoportköréből.
dec. 6
19:35
Bravúros magyar siker a kamionosoknál (Blikk)
Bravúros versenyzéssel 2017-ben is megszerezte az angol kamionbajnokság trófeáját a kétszeres Eb-győztes, magyar OXXO Racing Team.
dec. 6
19:36
„Jókor jött a pénz” – Mi történt Dobó Ágival? (Blikk)
Új kihívás előtt áll a Konyhafőnök VIP legutóbbi győztese, aki tegnap már az RTL Klub Reggeli című műsorát vezette Fehér Tibor oldalán.
dec. 6
19:45
Schilling Árpád elindította az „igazi nemzeti konzultációt” (444.hu)
A rendező szerint ezek az igazi kérdések, a nemzeti ügyek, és ez a „szabad szavazás” lehet a hazug kormányzati propaganda alternatívája.
dec. 6
19:51
Alapkezelőbe szállt be Mészáros cége (Menedzsment Fórum)
A Diófa Alapkezelő lett az új "szerzemény".
dec. 6
19:51
Nézze meg, mivel érkezett a börtönbe a Mikulás (ATV)
Bár a Mikulás már éjszaka teljesítette kötelességét, más időbeosztásban ugyan, de ellátogatott a börtönbe is. Vácott a rabok jelentkeztek segédnek. A börtön könyvkötő- és nyomdász képzésén résztvevő elítéltek arra vállalkoztak, hogy maguk készítenek ajándékot, karácsonyi kifestőt gyerekeiknek, hozzátartozóiknak. További részletek a videóban.
dec. 6
19:54
Netanjahu: Trump bejelentése történelmi jelentőségű (Infostart)
Történelmi jelentőségű Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentése Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővárosának, ezt a palesztinokkal kötendő békemegállapodásnak is tartalmaznia kell - hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
dec. 6
19:54
Sorsoltak: Romániát fogadjuk az U17-es elitkörben! (Sport365)
A csoportkör tétje, ki jut ki az Európa-bajnokságra.
dec. 6
20:00
Fogyatékossággal élők tanácskoztak az Európai Parlamentben (USAracing)
Több mint 600 ember érkezett az Európai parlamentbe (EP) különböző uniós tagállamból, hogy képviselőkkel vitassák meg az őket érintő legfontosabb ügyeket a „semmit rólunk, nélkülünk!” alapelv jegyében, Magyarországról 20 fős delegáció képviselte a különböző fogyatékossággal élők érdekképviseleti szerveit – közölte Kósa Ádám fideszes európai parlame
dec. 6
20:03
Hazánk a világ egyik legbiztonságosabb országa (ProfitLine)
A Magyar Honvédségnek és a rendvédelmi szerveknek köszönhetően ma Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa - jelentette ki a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti meghallgatásán.
dec. 6
20:03
Netanjahu: Trump bejelentése történelmi jelentőségű (ATV)
Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának - jelentette be Washingtonban Donald Trump amerikai elnök, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe. Benjamin Netanjahu üdvözölte a döntést.
dec. 6
20:06
Netanyahu: Köszönjük Trump elnök úrnak, történelmi lépés a béke felé (444.hu)
Videóüzenetben hajbókolt a Jeruzsálemet fővárosként elsőként elismerő amerikai elnöknek.
dec. 6
20:06
Így juthatsz olcsóbb hazai vonatjegyekhez: mindenkinek elérhető (Pénzcentrum)
2016-ban és 2017-ben több mint 3 millióval nőtt a MÁV-START utasszáma. A december 10-étől életbe lépő 2017/2018-as vasúti menetrend leginkább a Budapest-Nagykanizsa, a Fonyód-Kaposvár, a Budapest-Kaposvár, a Miskolc-Hidasnémeti, a Püspökladány-Biharkeresztes...
dec. 6
20:06
Fütyi a dobozban: 9 nő igaz története arról, mit kapott a pasijától karácsonyra (Femcafe)
Az igaz, hogy sokszor nem könnyű megtalálni a legjobb karácsonyi ajándékot, de vannak pasik, akik elképesztően mellélőttek a meglepetéssel kapcsolatban.
dec. 6
20:09
Bochkor Gábor: "Alfahím vagyok, de otthon csipkebugyit hordok” (Blikk)
„Alfahím vagyok, de otthon csipkebugyit hordok” – ismerte el Bochkor Gábor (53) tavaly áprilisban, és most azt is elárulta, élettársa, Várkonyi Andrea (43) fogyókúrázni küldte.
dec. 6
20:09
Már a határ óta követhették áldozataikat – Újabb vérfagyasztó részletek az M5-ösön történt gyilkosságról (Blikk)
A legfrissebb információk szerint már a határtól követhették az osztrák autót.
dec. 6
20:09
Minden kisgyerek örülne, ha ilyen szörnyet találna az ágya alatt (Kreatív Online)
A John Lewis reklámja idén is megolvasztja bárki szívét!
dec. 6
20:09
Az epehólyagrák és tünetei (WebBeteg)
Az epehólyag-daganat nem túl gyakori betegség. Az emésztőrendszer rosszindulatú daganatai közül az ötödik leggyakoribb, a halálesetet okozó rákos megbetegedések rangsorában pedig a kilencedik.
dec. 6
20:09
Kiszámolták, mennyit repülünk majd jövőre (Portfolio)
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint a világ összesített GDP-jének egy százalékát, 861 milliárd dollárt költhetnek világszerte légiutazásra 2018-ban. A montreáli székhelyű kereskedelmi szervezet...
dec. 6
20:11
Rózsa György elárulta: kezdetben mindenkit kiakasztott ezzel (Blikk)
Fehér zakó fekete inggel és az elmaradhatatlan vízivás – ezek alapján az idősebb generáció azonnal rávágja, bizony Rózsa Györgyről (70) és a Kapcsoltam című műsorról van szó.
dec. 6
20:15
Így reagált a nemzetközi közösség Trump bejelentésére (ATV)
Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának - jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump amerikai elnök, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe. Mint mondta, a bejelentés már régóta esedékes volt. Reagált a nemzetközi közösség is.
dec. 6
20:21
Az Egyesült Államok elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának (HírTV)
Az amerikai elnök egyúttal közölte, hogy terveik szerint Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetik az amerikai nagykövetséget.
dec. 6
20:27
Trump-képeket égetnek: hatalmas balhé lett az elnök bejelentéséből (Blikk)
Tovább élezte a közel-keleti feszültséget Donald Trump!
dec. 6
20:27
Durva dologra szánták rá magukat ismeretlenek a győri lakótelepen (ATV)
15 autó kerekét szúrták ki ismeretlenek egy győri lakótelepen. A rongáló annyira nyugodtan végezte dolgát, hogy volt olyan parkoló, ahol egymás mellett hat autó gumiját is tönkretette. Az autók gazdáit komoly kár érte, hiszen ilyenkor nem elég egy kereket megcsináltatni, ugyanis a gumikat minimum párban kell cserélni. További részletek a videóban.
dec. 6
20:27
Haverok, bulik, pia: egy magyar focista vallomása (Sport365)
Sokba kerül a tékozló életmód.
dec. 6
20:30
Reakciók: Párizs, Ankara, az ENSZ és a Hámász is elítélte Trump bejelentését Jeruzsálemről (444.hu)
A Hámász szerint az amerikai elnök kitárta a pokol kapuját.
dec. 6
20:30
Itt vannak a legszebb vörös rúzsok az ünnepekre 8 ezer forint alatt (Femcafe)
Ezek garantálják a vonzó megjelenést.
dec. 6
20:33
Pénteken csökken a gázolaj ára (ProfitLine)
Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásból szerdán.
dec. 6
20:33
Leszámolás az M5-ösön: fegyveres rendőrök őrzik a túlélőt (ATV)
Szeged egyik kórházának traumatológiai osztályán ápolják a csengelei lövöldözés túlélőjét, fokozott rendőri védelem mellett. Az életmentő műtéten átesett áldozat ma kikerült az intenzív osztályról, kórterme előtt állig felfegyverzett rendőrök óvják életét - írja a Csongradhir.hu.
dec. 6
20:42
Volner: Nincs semmilyen bizonyíték (HírTV)
A Fidesz az Állami Számvevőszéket használja arra, hogy eltüntesse a Jobbikot a palettáról – nyilatkozta az Egyenesenben a párt frakcióvezetője.
dec. 6
20:45
Nem adja fel magát: tovább harcol a kijevi vezetéssel az egykori grúz elnök (Blikk)
Tovább dacol az ukrán hatóságokkal Miheil Szaa­kasvili volt odesszai kormányzó és egykori grúz elnök, akit szerdán akartak őrizetbe venni Kijevben, de hívei kiszabadították a rendőrségi kisbuszból.
dec. 6
20:48
"Szembemegy a nemzetközi joggal" Trump Jeruzsálemre vonatkozó döntése (Infostart)
Sajnálatosnak nevezte Emmanuel Macron francia államfő Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentését Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővárosának. Irán és Egyiptom határozottan elítéli az Egyesült Államok döntését, Varsó Tel-Avivot tekinti Izrael fővárosának.
dec. 6
20:48
Kihúzták a Skandináv lottó 49. heti nyerőszámait (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 48. heti nyerőszámait. A jövő héten 40 millió forintért izgulhatunk. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:6; 9; 12; 15; 17; 22; 24A kézi sorsolás nyerőszámai emelkedő...
dec. 6
20:48
Propagálni kell a fenntartható lakások előnyeit (NRGreport)
Az ismeretterjesztés, az energiahatékonyság mindennapi gyakorlatainak oktatása és az új rendszerek bemutatása is kulcs a fenntartható lakások iránti kereslet növekedéséhez.
dec. 6
20:51
Z. Kárpát: a mai volt az elmúlt 27 év legvéresebb napja (ATV)
A Jobbik országgyűlési képviselője szerint „ocsmány, alantas, koncepciós eljárást folytatnak pártja ellen”.
dec. 6
20:54
Nemzeti korcsolyázóközpont (Alternatív Energia)
dec. 6
20:54
Olyat reklámoztak, amit amúgy is kötelezettségük garantálni – tízmilliókat kell fizetniük (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Autocentrum AAA AUTO Kft. (AAA) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, hiszen úgy jelenítette meg a fogyasztók törvényes jogait reklámjaiban, mintha azok az AAA ajánlatának sajátosságai lennének. A GVH a jogsértésért mintegy 30 millió forint bírságot szabott ki az AAA-ra, és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását. A GVH…
dec. 6
20:57
Kiesett a Napoli, gólfesztivállal jutott tovább a Liverpool (Infostart)
Nyolc mérkőzéssel zárul a Bajnokok Ligája 2017-es csoportköre. A nyolcaddöntőben még négy hely kiadó.
dec. 6
20:57
Nem viszik el a szemetet a kispesti lomtalanításról, mert nincs, aki vezesse a kukásautókat (444.hu)
Átszervezéssel talán hétvégéig megoldják valahogy.
dec. 6
21:00
Ettől függ a magyar válogatott jövő évi programja (Sport365)
Sok csapat szemében vonzó ellenfelek vagyunk.
dec. 6
21:03
Szorítja a határidő az új lakásokat (ProfitLine)
Egyre közelebb kerül az új lakások piaca a 2019 végi határidőhöz, amikor lejár a kedvezményes 5 százalékos áfa. Ha nem hosszabbítják meg a kedvezményt, akkor 2020-tól 21 százalékkal drágábbak lehetnek a lakások, ami a keresletet is visszavetheti. A bizonytalanság miatt érdemes időben dönteni: egyre több beköltözhető új lakás jelenik meg a piacon,
dec. 6
21:06
Fellélegezhet Győzike: egyelőre megmaradhat a vagyona (Pénzcentrum)
Nehéz időszakon van túl Gáspár Győző, de most egy időre fellélegezhet. A Kúria kimondta, hogy a NAV megsértette a sztár jogait, így elmarad a december 7-re tervezett árverés is, melyen a lánya nevére írt ház berendezési tárgyai kerültek...
dec. 6
21:06
FM: Magyarország elkötelezett a természeti erőforrások és értékek megőrzésében (AQUA)
Magyarország környezetpolitikájának célja, hogy az ország gazdasági fejlődése a természeti erőforrások és értékek megőrzése, valamint fenntartható hasznosítása mellett menjen végbe – mondta felszólalásában Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az ENSZ harmadik környezetvédelmi közgyűlésén (UNEA3) a szaktárca közle
dec. 6
21:09
25% hozamot akarsz jövőre? Ezekből a papírokból érdemes bezsákolni (Portfolio)
Összeszedte a MarketWatch, hogy melyek a Wall Street elemzőinek a kedvenc részvényei, melyektől hatalmas, legalább 25%-os árfolyamemelkedést várnak jövőre. A tavalyi jóslatok megvalósulási arányából kiindulva persze érdemes inkább érdekességképpen...
dec. 6
21:12
NYSE: a Brent drágul, a WTI ára esik (NRGreport)
Vegyesen nyitottak, de azonnal emelkedésre váltottak a New York-i tőzsde vezető indexei kedden; továbbra is az adócsökkentéseket előirányzó törvény életbe lépésének egyre nagyobb valószínűsége növeli a befektetők kockázatvállalási kedvét. A két irányadó olajtípus ára egymással ellentétesen mozog.
dec. 6
21:15
25% hozamot akarsz jövőre? Ezekből a papírokból érdemes válogatni (Portfolio)
Összeszedte a MarketWatch, hogy melyek a Wall Street elemzőinek a kedvenc részvényei, melyektől hatalmas, legalább 25%-os árfolyamemelkedést várnak jövőre. A tavalyi jóslatok megvalósulási arányából kiindulva persze érdemes inkább érdekességképpen...
dec. 6
21:15
Extrém helyen rögtönzött koncertet a U2 (ATV)
Koncertet rögtönzött szerdán a berlini metrón a U2 ír rockbanda az után, hogy a német főváros metrójának kettes vonalán utaztak - közölte a berlini közlekedési társaság, a BVG.
dec. 6
21:18
Abbász: Jeruzsálem a palesztin állam örök fővárosa (444.hu)
Egymás után érkeznek az elítélő nyilatkozatok a térségből: aggódik Irán, Jordánia, Libanon és Egyiptom is.
dec. 6
21:21
Gyengült szerda estére a forint (Gondola)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerdán
dec. 6
21:24
Biztosító ösztönzi a Tesla Autopilot használatát (NRGreport)
A legnagyobb brit autóbiztosító támogatja a Tesla Autopilot használatát. A Direct-Line biztosító 5 százalékot elenged a biztosítási díjból, ha a Tesla tulajdonos ügyfél átáll az önvezető üzemmódra.

Keresés