Jönnek sorban a remeknél remekebb videók a Celeb vagyok, ments ki innen című RTL-es túlélőshowból, s a nagy történések mellett mindenképp érdemes elmerülni a részletekben is, mert ugye, az ördög is abban rejlik.
6,3 milliárd forintnak megfelelő összegért jutott hozzá új lakhelyéhez Malibun a tehetségkutatók atyja. Cowell új házában hét hálószoba, teniszpályák és óceánra nyíló kilátás is van többek között. Az ítész az élettársával és három éves kisfiukkal költözött be nem mindennapi otthonába.
Az autók mellett a közlekedési iparág egy másik szegmensét is forradalmasíthatja az elektromos meghajtás. Ez pedig a légiközlekedés. Vajon mikor jön el az idő, amikor a nagy légitársaságok flottái teljes egészében elektromos meghajtásúak lesznek?
Az elmúlt napokban több olyan jelzés érkezett az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. és az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. felhasználói részéről, hogy ismeretlen személyek a vállalat képviseletében eljáró személynek kiadva magukat, minősíthetetlen hangnemben és fenyegető üzenetekkel keresik meg a felhasználókat. Az E.ON fokozott óvatosságr
A bukaresti táblabíróság elutasította azt a keresetet, amelyben bírósági úton kötelezte volna a román kormányt Románia Hivatalos Közlönye magyar nyelvű kiadásának beszüntetésére a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC).
A francia Likibu cég azt vizsgálta meg, hogy mely francia síterepek a legnépszerűbbek az Instagram használói között. A módszer nem bonyolult, simán összeszámolták a síterepek nevével "hashtaggelt" posztokat. Így végül a legtöbbször posztolt síterep lett az első, és nem az, amelyiknek a legtöbb követője van.
A Raynaud-kór egy viszonylag gyakori kórkép, a lakosság mintegy 5-8 százalékát érinti, a betegek háromnegyede nő. Azért nagyon fontos a Raynaud-betegség és a Raynaud-szindróma között különbséget tenni, mert a prognózis és a kezelés a két esetben eltér egymástól.
Kevés olyan ember van, akit ne varázsolna el a karácsonyi hangulat, ne érezne gyermeki örömöt a mézeskalács, a fűszeres puncs és a sült alma illatát érezve, ne idézné fel legszebb élményeit, ha felcsendülnek az adventi szólamok, vagy ha kezébe tart egy kedves üzenettel, jó kívánsággal teleírt gyönyörű képeslapot.
A Kodály-emlékév alkalmából Nyitott ritmus címmel állítottak köztéri szobrot a Kossuth-díjas magyar zeneszerző emlékére Győrben, az Ifjúság körút és a Kodály Zoltán út kereszteződésében kedden.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a hivatalában fogadta Ana Brnabic szerb kormányfőt - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
Az európai országokban az elkövetkezendő időszakban növekedni fog az elhízás mértéke és ez alól csak kevés ország kivétel - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.
Az etikus működés a nagyvállalati szektor után egyre fontosabb szerepet kap a kis- és középvállalkozások körében is. Ezek a cégek nemcsak ügyfeleik és beszállítóik érdekeit, hanem környezetük és munkavállalóik szükségleteit is figyelembe veszik. Tevékenységükkel és hozzáállásukkal példát mutatnak, s erősítik a bizalmat is. Ez a hozzáállás a hosszú
B32 december – jótékonyságra hangolva címmel különleges programokkal várja vendégeit a B32 Galéria és Kultúrtér. December 4-én a Kaláka zenél a budai kultúrhelyen, és a teljes bevételt Petróczki Bors, egy ritka szindrómával született gyermek gyógyítására ajánlják fel. Ezen felül elárverezik a Lemezjátszó programsorozatában meghallgatott bakeliteket
Akár fivérek is lehetnének! Meghan Markle (36) le sem tagadhatná, hogy a hosszúkás arcú, magas homlokú, egyenes orrú, világosabb hajszínű karcsú férfi az esete, a keskeny felső ajakról, a kis fülekről és az egymáshoz közel ülő, apró szemekről nem is beszélve.
Két idegtudós - Makara Judit és Szabadics János az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetből -, Pete Gábor matematikus az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetből és Egry Gábor a Politikatörténeti Intézetből pályázott eredményesen az Európai Kutatási Tanács önálló csoporttal rendelkező kutatók számára kiírt pályázati támogatására, a Consol
Nemrég tért haza egy kalandokkal teli hajóútról, de újra felkötötte az útilaput! A csodaszép modellt egy munkalehetőség csábította Indonéziába, ahol szörfszenvedélyének is hódolhat.
Országos szinten átjárható elektronikus jegyrendszer, utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszer is létrejöhet azon közlekedési tárgyú törvénymódosítások révén, amelyeket kedden 116 igen, két nem szavazattal és 52 tartózkodás mellett fogadott el a Ház.
Egeret látott, ezért rántott fegyvert – ezzel a döbbenetes magyarázattal állt elő az a rendőr, aki tavaly lövöldözésbe kezdett egy csepeli társasházban.
Az idei harmadik negyedévben 18,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbi alacsony bázishoz viszonyítva, az előző negyedévi 26,8 és az első negyedévi 23,3 százalékos emelkedés után - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A bankkártyás fizetést lehetővé tevő terminálok elterjedését már kormányzati program is támogatja, mert Magyarországon még mindig hihetetlen mennyiségű készpénz van forgalomban.
Huawei Smart City Summit 2017, Budapest: A Huawei bemutatta új, vezető ICT technológiákat felvonultató okos város koncepcióját, amely összekapcsolja a digitális és a fizikai világot olyan területeken, mint a városi adminisztráció, a közszolgáltatások és az ipari gazdaság. A vállalat Intelligens Műveleti Központ (IOC) megoldása az okos város agyakén
December 15. után csak e-recept számolható el a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél (NEAK) - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) működésével kapcsolatos keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Várhatóan gyorsabbak és hatékonyabbak lesznek az eljárások a jövő év elején, illetve közepén életbe lépő új polgári és büntetőeljárási törvény nyomán – közölték a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese és a büntető kollégium vezetője mai közös sajtótájékoztatójukon.
Magyarországon kevesebbet használnak fel a 2022-ig még alkalmazható glifozátos növényirtó szerből, ám a hazai termelők jó részét ellehetetlenítené, ha a háromszoros áron elérhető helyettesítő termékre kellene váltaniuk.
Kormányfői szinten egyeztettek az INA csaknem felét kitevő Mol-csomagról. Szakértők szerint 2 milliárd dollár lehet a kezdőár, de még sok a bizonytalansági tényező.
Egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat. Borongós, csapadékos időre van kilátás. Az eső mellett azonban már síkvidéki területeken is számíthatunk havazásra.
A munkaerőhiány egyre nagyobb gondokat okoz a cégeknek, amelyek az új munkatársak toborzása mellett változatos módon igyekszik megtartani az embereiket. Sok vállalkozás például biztosítási kötvények, egészségmegőrzési-programok finanszírozásával...
A takarékszövetkezeti integráció legbefolyásosabb vezetője beszélt az mfor-nak a Takarék Csoport megújulásáról, a fiókhálózat átalakításáról, az ügyintéző nélküli bankról, a béremelési igényekről. Valamint szóba került a Hegylakó is, Schwarzenegger klasszikusa mellett. Interjú a ritkán megszólaló Vida Józseffel, a TakarékBank elnök-vezérigazgatójáv
Minden korábbinál magasabbra, 10 ezer dollár fölé emelkedett a bitcoin digitális virtuális deviza árfolyama szerdán a virtuális valutákat követő Coindesk weboldal adatai szerint - jelentette Szingapúrból a Reuters hírügynökség.