A családi tulajdonban lévő Koenigsegg vállalat kétségtelenül a világ egyik leghíresebb és legkomolyabb sportautógyártója, a manufaktúrából egészen hihetetlen kvalitásokkal büszkélkedő autócsodák kerülnek ki, ráadásul a márka rendszerint megjelenik a világ jelentős autószalonjain is, ami eleve tiszteletre méltó ‘gesztus’ egy ilyen kis cégtől.
Németországban fokozatosan nők veszik át a terrorizmus miatt börtönbe került férfi rokonaik szerepét, és családjukon belül, valamint az internet révén terjesztik a szalafista propagandát. A szalafizmus szó szerint értelmezi a Koránt, a demokratikus államrend helyett az iszlám törvénykezés, a saría bevezetését követeli, és ennek érdekében erőszaktól
Minden adott volt ahhoz, hogy valami előrelépés történjen a miniszterelnök úr kedvenc sportágában. Semmi nem sikerült, de ezt nagyon sok pénzünk bánja.
Az új lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki első hivatalos külföldi kétoldalú látogatása Magyarországra vezet, ahol Orbán Viktorral tárgyal majd. A látogatás január 3-án lesz - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Havasi Bertalan, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Martin Schulz az év legnagyobb vesztese a németek szerint - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
Január 1-jétől az ügyfelek okmányok bemutatása nélkül fizethetik be csekkjeiket, ha bankkártyával fizetnek, de nem szükségesek az okmányok az adó, illeték, és bírság csekkek befizetésénél, illetve 300 ezer forintig az áru, szolgáltatás ellenértékének készpénzes megfizetésekor sem – közölte a Magyar Posta Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Megsemmisítenek Tajvanon 200 ezer, nyomdából frissen kikerült útlevelet, mert figyelmetlenség miatt nem a sziget legnagyobb nemzetközi repülőterének, hanem az amerikai főváros repülőterének látképe került bele, és ez gúny tárgya lett az internetes közösségben.
Derült égből villámcsapásként érte őket, hogy az ingatlant gátfutóknak találták ki, és a szállásadó egyáltalán nem volt megértő, ezért bosszúsan és megrendülve ment haza a házaspár. Azután a szallas.hu példamutató támogatásával jóra fordultak a dolgok. “Boldog új évet mindenkinek! 2018 legyen az akadálymentes nyaralás éve!” - üzeni a látássérült és
A fegyverrendszerek és a kapcsolódó logisztikai támogatási és szolgáltatási feladatok beszerzése a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretein belül valósul majd meg.
Szalay Balázs (52) nem babonás: tizenharmadik Dakar-ralijára készül a pilóta, ráadásul vadonatúj autóval, amely a csapat halásztelki műhelyében épült alig három és fél hónap alatt.
Megsemmisítenek Tajvanon 200 ezer, nyomdából frissen kikerült útlevelet, mert figyelmetlenség miatt nem a sziget legnagyobb nemzetközi repülőterének, hanem az amerikai főváros repülőterének látképe került bele, és ez gúny tárgya lett az internetes közösségben.
A globális pénzügyi válság óta nem mért szintre emelkedett az idén az új tőzsdei kibocsátások száma. A fő felhajtóerőt az amerikai és a kínai kibocsátási aktivitás élénkülése adta.
Több, az e-mobilitás témakörébe tartozó rendeletet, illetve határozatot hozott a kormány az elmúlt napokban. Amellett, hogy a kabinet kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a miskolci akkumulátorgyár beruházással összefüggő közigazgatási...

Több rekord is született 2017-ben a hazai befektetési alapok piacán: a szektor idén először lépte át a 6000 milliárd forintos kezelt vagyont, a kötvényalapok mellett már az ingatlanalapok és az abszolút hozamú alapok is ezermilliárd forint...
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Martin Schulz az év legnagyobb vesztese a németek szerint - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
A hétvégén is sokfelé várható csapadék, eső és hó is. Átmeneti lehűlésre is számítani kell, de szilveszter napján ismét többfelé lehetnek 10 Celsius-fok körüli maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésből.