2017. december 28. csütörtök

dec. 28
13:06
Főként az édességeket és a húskészítményeket ellenőrzi a Nébih az ünnepek alatt (ProfitLine)
A téli szezonális ellenőrzések időszakában, december 1. és 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei főként a nyers húsokat, a virsliket és más húskészítményeket, az alkoholos italokat, valamint édességeket, például az üreges csokoládékat és a szaloncukrokat ellenőrzik - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc
dec. 28
13:06
Emelkedik a gyermekgondozási díj összege (Portfolio)
Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel. A tárca...
dec. 28
13:09
Pénzeső januártól: kik járnak jól Magyaroszágon? (Infostart)
Januártól emelkedik a gyermekgondozási díj összege.
dec. 28
13:09
Utolsó alkalom: most benézhet az újpesti uszoda női öltözőjébe – fotók (Blikk)
Persze, nem úgy, hogy bárki is van benn: az Újpesti Gyógyfürdő és Uszodát bontják épp nagy erőkkel az Árpád úton, most tartanak a női öltözőknél. Apokaliptikus fotók Újpestről.
dec. 28
13:12
Háromszáz katona örülhet szabadságának (HírTV)
Lezárult a fogolycsere az ukrán kormányerők és az oroszbarát szakadárok között.
dec. 28
13:12
"Túl öreg vagy hozzá": kiakadt az anya 33 éves lányára öltözéke miatt (Femcafe)
Szerinted jogos volt?
dec. 28
13:15
Változások jönnek: ennyi lesz a gyed 2018-tól (Blikk)
Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
13:15
Sokkoló: valósággá vált mindenki rémálma ebben a vécében – fotó (Blikk)
Valósággá vált sokak rémálma Ausztráliában, ugyanis egy másfél méteres kígyót találtak egy vécécsészében.
dec. 28
13:15
Új képet posztolt Tusup – Megjelent a nyilvánosság előtt (Blikk)
A legutóbbi edzést egy szülő szerint nem ment el megtartani a gyerekeknek, ami még nem fordult elő nála. Most azonban újra színre lépett Hosszú Katinka férje.
dec. 28
13:15
A kneszet megszavazta a rendőrség korlátozását (Gondola)
Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta a rendőrség jogait korlátozó "ajánlási törvényt", amely szerint az izraeli nyomozó hatóság ezentúl nem hozhatja nyilvánosságra a közszereplők ügyének lezárásakor, hogy szerinte sikerült-e elég bizonyítékot gyűjtenie a vádak alátámasztására, a vádemeléshez
dec. 28
13:17
Januártól nő a gyermekgondozási díj összege (Gondola)
Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel
dec. 28
13:19
2018-ban is a magyar emberek biztonsága az első (Gondola)
A biztonság lesz a legfőbb érték 2018-ban Európában, és a kormány számára is a magyar emberek biztonsága az első.
dec. 28
13:24
Virtuális mentorokkal segíti a Telekom az újévi fogadalmak betartását (HR Portál)
Népszerű stand-up komikussal, közismert életmódtanácsadóval és Junior Prima díjas színésszel startolnak a Telekom chatbotjai. A Csetrekészekkel új szintre lép a mentorálás a digitális térben, hiszen a tanácsokhoz bárki hozzáférhet, aki változtatni akar az életén.
dec. 28
13:24
Továbbra sem tudják megkezdeni a Déli pályaudvar átépítését (ATV)
Lefújták a Déli pályaudvar átépítésének előkészítésére kiírt közbeszerzést – írja a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számára hivatkozva a Magyar Nemzet Online.
dec. 28
13:27
Itt a vége a legnagyobb utasszállítónak? (Infostart)
Felkészült az Airbus a világ legnagyobb utasszállító gépe, az A380-as gyártásának leállítására, miután több éve nem kapott új megrendelést.
dec. 28
13:30
Európába és Kínába tartanak az egyetemisták garázscégei (AQUA)
Négyszázmillió forint kockázati tőkét vonzottak az év során a Start­up Campus által felfedezett egyetemi ötletek. Az inkubációs program keretében a sikeres vállalkozások bemutatkozhattak többek között Londonban és hat hazai egyetemi városban is. A szervező Enterprise Hungary célja a V4-es országok, valamint kiemelten Bécs és Budapest együttműködésé
dec. 28
13:30
Ők nem hittek a trendekben: ezek voltak a legrondább karácsonyfák idén (Femcafe)
Van, akinek idén nem jött össze...
dec. 28
13:33
Nagy változások jönnek: pluszpénz jut a gyerekeseknek (Privátbankár)
A minimálbérrel együtt emelkedik a gyed összege is.
dec. 28
13:33
Stohl is elképedt: Hatalmas, amit kapott a TV2 játékosa ellenfelétől (Blikk)
A kamerák mindent vettek.
dec. 28
13:33
Így számolhatjuk el a rendkívüli munkavégzést (Adózóna)
A munkaerőhiány következtében a munkáltatók gyakran kénytelenek rendkívüli munkavégzést elrendelni, mely során általában problémát jelent annak pénzügyi elszámolása (bérszámfejtése). Az alábbiakban a lehetséges módozatokat mutatjuk be.
dec. 28
13:36
Januártól több pénz áll a családokhoz (ATV)
Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
13:36
Fogyassz lokálisan, gondolkozz globálisan! (NRGreport)
A „Fogyassz lokálisan, gondolkozz globálisan” mottóval zajló, hároméves projekt célja az volt, hogy a diákok, mint aktív globális állampolgárok figyelmét a fenntartható élelmezés kérdésén keresztül felhívja a társadalmi felelősségükre és lehetőségeikre. A munka hazai koordinátora az Anthropolis Egyesület volt.
dec. 28
13:42
Istenes Bence repült, a lába sem érte a földet (Blikk)
Istenes Bence remekül mulatott kisfiával a csepeli piacon. Amíg Nátán egy játékautót vezetett, addig a műsorvezető bemutatta, hogyan tud repülni.
dec. 28
13:42
Alacsony lehet a katások nyugdíja (HR Portál)
A katásokra az arányos szolgálati időszámítás szabályai vonatkoznak, ami igen hátrányos lehet a nyugdíj összegére vonatkoztatva - írja a hvg.hu.
dec. 28
13:48
Extrapénzzel kedveskedik a kormány a nyugdíjasoknak (444.hu)
3 százalékos infláció alapján emelik a nyugdíjakat, pedig ennél kisebb lesz a pénzromlás mértéke.
dec. 28
13:48
Sportfogadás: Ez az 1.75-ös szorzó lehet a nap tutija (Agroinform)
Csütörtök este londoni derbit játszik az Arsenal, a magyar fogadók szerint pedig győztesen hagyja el a pályát.
dec. 28
13:48
Megható módon emlékezett a Star Wars-sztár Carrie Fisherre (ATV)
A Star Wars-sztár Mark Hamill Carrie Fisherre emlékezett kolléganője halálának első évfordulóján a közösségi médiában - írta a deadline.com csütörtökön.
dec. 28
13:48
Közölte a Magyar Posta: Változnak a csekkfeladás szabályai (Femcafe)
Január 1-től lép életbe.
dec. 28
13:51
Jön az új év: pluszpénz jut a gyerekeseknek (Privátbankár)
A minimálbérrel együtt emelkedik a gyed összege is.
dec. 28
13:51
Melyiket válasszuk: Olajok különböző arcbőr típusokra! (Blikk)
Elmondjuk, hogy melyik illóolaj mire jó.
dec. 28
13:51
Új fejlemények a Déli pályaudvar sorsával kapcsolatban (Infostart)
A Közbeszerzési Értesítő szerint mégsem kezdődhet meg a Déli pályaudvar átépítésének előkészítése.
dec. 28
13:51
Ter Stegen megingatta Messi trónját: az argentin zseninél is fontosabb volt a Barcában (Blikk)
Marc-André ter Stegen a Barcelona egyik legjobbjává nőtte ki magát az őszi idényben. A katalán Sport kimutatása szerint bizonyos szempontból Lionel Messi fölé is nőtt.
dec. 28
13:53
Ne habozzunk: Készítsünk habzó arctisztítót! (Blikk)
Egyszerűbb, mint hinné!
dec. 28
13:54
Ágoston Tibor kilépett a Jobbikból (444.hu)
Ő volt az, aki Rostás Winnetou programot indított volna a debreceni cigány tanulóknak, hogy ne az Arany János programból támogassák őket.
dec. 28
14:00
Még három év és a 30 ezer milliárd forintos határt is átlépi magyar államadósság (Portfolio)
2020-ra átlépheti a 30 ezer milliárd forintot a magyar államadósság összege - olvasható a kormány friss terveiben. Vagyis hiába szeretné a kormány megfékezni az adósság nominális összegének növekedését, ez még saját bevallása szerint...
dec. 28
14:03
Olcsó és villámgyors: ebben fog Magyarország az élre törni? (Privátbankár)
Ugrásszerűen nő az internetsebesség világszerte, Magyarország pedig uniós éllovasa szeretne lenni az internethasználatnak.
dec. 28
14:03
Új fejlemény a Déli pályaudvar sorsával kapcsolatban (Infostart)
A Közbeszerzési Értesítő szerint mégsem kezdődhet meg a Déli pályaudvar átépítésének előkészítése.
dec. 28
14:03
Petárdamentes övezeteket szeretnének a Liberálisok (Alternatív Energia)
Minden év szilveszterén kutyák százai kerülnek veszélybe, szöknek el otthonukból.
dec. 28
14:05
Késik a Déli pályaudvar átépítése (Alternatív Energia)
Az átalakítás ötletéről valószínűleg nem tett le a kormány.
dec. 28
14:06
Ennyit nőtt az autópiac Magyarországon (ProfitLine)
Az utóbbi időben évente több mint 20 százalékkal nőtt az autópiac Magyarországon, a 2012-es szinthez képest megduplázódott - mondta Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
dec. 28
14:06
9 ezret is adhatnak egy ötezer forintos bankjegyért (Pénzcentrum)
Vészesen közeledik a határidő: már csak néhány napig vásárolhatunk a boltokban a régi 20 ezres bankjegyekkel. Január 1-től ugyanis ezeket a címleteket már nem fogják tőlünk elfogadni a kereskedők. Nem árt felkészülnünk rá...
dec. 28
14:06
Felgyújtotta magát egy volt buddhista szerzetes Tibetben (ATV)
Felgyújtotta magát és meghalt Tibetben egy 30 éves férfi, volt buddhista szerzetes, így tiltakozva a kínai megszállás ellen - közölte a Nemzetközi Kampány Tibetért nevű szervezet. Idén ő volt a hatodik ember, aki felgyújtotta magát.
dec. 28
14:06
Ha jövőre világot látnál, ezt a 10 várost ajánlják leginkább a figyelmedbe (Player)
A világ legjobb városait rangsorolni nem könnyű feladat, a Resonance Consultancy nevű cég most mégis erre vállalkozott. A sorrendet fel is állították, már mutatjuk is a Top 10-et.
dec. 28
14:06
Kilépett a Jobbikból Ágoston Tibor (HírTV)
A párt debreceni elnöksége tudomásul vette a döntést, egyúttal felszólította a képviselőt mandátumának visszaadására.
dec. 28
14:09
Újévi horoszkóp: ezeknek a csillagjegyeknek lesz sorsdöntő a január (Blikk)
Nézd meg mi vár rád 2018 első hónapjában!
dec. 28
14:12
Látványosan kiszorult a szén a távfűtésből Magyarországon (Portfolio)
Drámai mértékben, a korábbi töredékére zuhant a szén és széntermékek súlya a magyarországi távhőtermelésben az elmúlt években, miközben a szolgáltatók egyre nagyobb részben a megújuló energiaforrásokból termelt hőt használják...
dec. 28
14:12
A szerzői és olvasói gőgről (autopro)
Annak idején, amikor az Ulpius-ház Kiadó még fénykorát élte, kaptam az igazgatótól egy könyvet, hogy nézzem meg, milyen nagyszerű műveket adnak ki. David Mitchell Szellemírók című könyve volt, kartonált kötésben, elég szép borítóval.
dec. 28
14:15
Hamarosan megnyílik a Vidámpark utóda (Infostart)
A Holnemvolt Várat a terveink szerint a tavasz folyamán nyitjuk meg a közönség előtt - nyilatkozta Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója és a Liget Budapest Projekt zöldfelületi fejlesztéseinek miniszteri biztosa.
dec. 28
14:18
Van róla fogalmad, mennyit keres egy csúcsvezető? (Portfolio)
Sehol nem keresnek olyan jól a tőzsdén listázott nagyvállalatok vezérigazgatói, mint az Egyesült Államokban, ráadásul az átlagos életszínvonal és a CEO-k fizetése közötti különbség is itt a legnagyobb - derül ki a Bloomberg adatgyűjtéséből....
dec. 28
14:18
Micsoda változás: Hódi Pamela merész, új frizurát csináltatott - Fotó (Femcafe)
Ez nagyon bevállalós lett.

Keresés