Január 2-től újabb sikeres képregényadaptációval erősít az RTL Spike. A tengerentúlon nagy sikert aratott iZombie hazánkban először lesz látható tévéképernyőn. A Veronica Mars alkotóinak új projektje krimi alapokra épülő, humoros és meglepő történetvezetésű sorozat, amely egy teljesen új nézőpontból mutatja be a horror műfaj klasszikus riogatóit, a
Egy helyi hírügynökség épületénél bekövetkezett támadásban legalább negyvenen meghaltak, harmincan pedig megsebesültek - közölte az afgán belügyminisztérium
Az ATV műsorvezetője még az ünnepek előtt pénzt gyűjtött egy számára ismeretlen 12 éves kislány életmentő műtétjére. Rónai a Facebook-oldalán tette közzé felhívását, melyről az atv.hu is beszámolt. A heidelbergi műtétre és az ott tartózkodás költségeire egy nap alatt összegyűlt a szükséges 470 ezer forint. A beavatkozás sikerült, a kislány azóta jó
A román bajnoki címre is esélyes a szinte teljes egészében színmagyar kisváros, Székelyudvarhely férfi-kézilabdacsapata. A játékosokat a gyakori játékvezetői ellenszél sem tántorítja el a kitűzött céltól, a sikerekből pedig két honosított, egykori és jelenlegi magyar válogatott kézilabdázó is derekasan kiveszi a részét.
Erősödik az euró a dollárhoz képest, ugyanezt teszi az arany is. A forint megpihent a nagy rali után, ellenben erőre kapott a cseh korona. A tőzsdék csendesek, a leglelkesebb kereskedők a bitcoinnal foglalkoznak, amely most épp esőben van. Emelkedik a Richter és a Telekom, gyengül a Mol.
Vegyesen zárták a kereskedést az ázsiai piacok. A Nikkei a jen erősödésének köszönhetően 0,6%-kal esett vissza, míg a Hang Seng 0,9%-ot, a Shanghai index pedig 0,6%-ot emelkedett.
Öt év alatt 180 ezerrel csökkent a rokkantsági nyugdíjban részesülők száma, így 2016 végén alig 250 ezren részesültek ilyen ellátásban - olvasható a KSH összefoglalójában, amit a tavalyi Mikrocenzussal kapcsolatban adtak ki. Az öregségi...
Évente több alkalommal kérdezzük meg a Pénzcentrum olvasóit különböző témákról, cikkekbe helyezett szavazásokkal. Most eljött az ideje, hogy kivesézzük az idei eredményeket. A Pénzcentrum olvasói elmondták idén véleményüket...
Terrorcselekmény volt a szerda este egy szentpétervári szupermarketben elkövetett robbantás - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szíriából hazatért orosz katonák csütörtöki moszkvai kitüntetési ünnepségén
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatában az alkoholmentes italok, gyerekpezsgők, habzóitalok minden tekintetben megfeleltek a jogszabályok által meghatározott határértékeknek, a címkén és a gyártmánylapban leírtaknak - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel
KSH: 2017 harmadik negyedévében az ország 15-74 éves népességének 62,3 százaléka, 4,6 millió fő volt gazdaságilag aktív - írja a Világgazdaság. Földrajzilag óriásiak a különbségek.
Jelenleg a magyarok 78%-a internetezik rendszeresen, a kormány célja, hogy ez az arány 2018-ban 80 százalék fölé emelkedjen, amivel az Európai Unióban a legmagasabbak között legyen - olvasható a Digitális Jólét Program (DJP) közleményében....
Májusban tartja esküvőjét Harry brit királyi herceg, II. Ezsébet unokája, Meghan Markle amerikai színésznővel. Elkészült róluk a hivatalos eljegyzési párosfotó-portré.
Mostanában egyre több pletyka merül fel arról, hogy valami nincs rendben Hosszú Katinka és Shane Tusup között – erre az is utalhat, hogy a háromszoros olimpiai bajnok úszónőn utoljára november közepén lehetett nyilvánosság előtt látni a jegygyűrűt.
Sorrendben Budapest, Eger és Szeged vezeti a legnépszerűbb belföldi úti célok rangsorát szilveszterkor a Szállás.hu adatai szerint, a külföldre utazók közül a legtöbben a lengyelországi Zakopanét és Krakkót, valamint Pozsonyt választják.
November végén számoltunk be arról, hogy a Budapesti Értéktőzsde finanszírozásával tíz kis- és közepes kapitalizációjú hazai tőzsdei cég elemzését és árjegyzését kezdi meg négy befektetési szolgáltató. Az elmúlt hetekben...
Kétszáznyolcvanöt millió dollárral csökken 2018-2019-ben az ENSZ működési költségvetése, a büdzsé öt százalékos apadását washingtoni bejelentés szerint az Egyesült Államok kormányának sikerült kitárgyalnia - közölték hírügynökségek.
Autót bérelne fél órára, lakást adna ki hosszú távra, de kellene gyorsan egy rendes takarító, illetve olyan mosószert használna, amelyik gyengéd a ruhákkal és a környezettel is? A hagyományos piaci szereplőknél hiába kopogtatna, de itt vannak a magyar garázscégek, az egy jó ötletre épülő kezdeményezések, amelyek egyik évről a másikra átrajzolhatják
A magyar vízilabda sport és a szövetség is eredményes évet zárt – mondta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kemény Dénes arról is beszélt, hogy miért kell vigyázni a külföldi játékosok szerepeltetésével a klubcsapatokban.
78 éves korában elhúnyt Erich Kellerhals, a Media Markt alapítója, és az elektronikai kiskereskedelmi céget birtokló vállalat, a Ceconomy 21 százalékos tulajdonosa, akinek a vagyonát a Forbes 2 milliárd dollárra becsüli. A milliárdos...
Nikolics Nemanja, a magyar labdarúgó-válogatott csatára szívesen maradna a Chicago Fire csapatánál azt követően is, hogy két év múlva lejár a jelenlegi szerződése.
A tervezett 40 helyett csak 32 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet értékesített csütörtökön az ÁKK. Az aukció pénzügyi elszámolása már 2018-ra esik, így a most eladott papírok nem növelik az év végi adósságrátát...
Kagava Sindzsi, a Borussia Dortmund játékosa eléggé megszégyenített egy kisfiút. Az esetről videó is készült. Az incidenst követően a gyalázó kommentekre Kagava ennyit mondott: "A fiú ettől lesz erősebb."
Már a kormány is elismeri, hogy extra pénzt hagy 2018-ban a nyugdíjasoknál, az MNB 2,5 százalékos inflációt vár a következő évre a a nyugdíjak megállapításakor alkalmazott 3 helyett - írja a Menedzsment Fórum.
Január 1-től az ügyfelek okmányok bemutatása nélkül fizethetik be csekkjeiket, ha bankkártyával fizetnek, de nem szükségesek az okmányok az adó, illeték, és bírság csekkek befizetésénél, illetve 300 000 forintig az áru, szolgáltatás...