Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint fölösleges és pénzpazarló a társasági és helyi iparűzési adó feltöltésére vonatkozó kötelezettség, amit már most az év végére el kell készíteni.
Sok utast megismert, reggel munkába, iskolába indultak, délután fáradtan tartottak hazafelé, s voltak, akik ismét útra keltek, mentek sportolni, szórakozni.
Az EU-csúcson mindenki befeszült, még fél évig napirenden lehet tartani a kötelező kvóták elvét. Alig van esély arra, hogy tényleg legyen ilyen szabály, de jövőre is lehet még riogatni vele.
Az ország nagy részén ismét jelentős mennyiségű csapadék esik. Kezdetben a délnyugati, estétől az északi, északnyugati szelet kísérhetik helyenként erős széllökések.
A nagy cégekkel szemben gyakori panasz, hogy az erőfölényük miatt a kenyeret vagy a tejet is túlságosan olcsón forgalmaznak, az ebből eredő veszteséget pedig más áruknál kompenzálják. Ez a jövőben megváltozik.
A közösségi finanszírozással helyreáll az olvasó és a médium közötti direkt kapcsolat, egy passzív fogyasztói viszony helyett egy aktív érzelmi és gondolati viszony, párbeszéd jön létre a termék előállítói és fogyasztói között.
A brüsszeli csúcstalálkozó sem hozott megoldást a menekültkvóták kérdésében, a forgatókönyv a régi maradt: míg a visegrádi államok elutasítják a menedékkérők kötelező betelepítését lehetővé tevő mechanizmusokat, megannyi, főként nyugati EU-tagország zöld jelzést adna az Európai Bizottság kvótatervének.
Egyre égetőbb kérdésként, egyre gyakrabban merül fel a lakásáfa jövője kapcsán, hogy mi történhet akkor, ha nem lesz hosszabbítás. A mostani bizonytalan helyzetre egyesek szerint a bankok is reagálhatnak azzal, hogy olyan termékeket vezetnek...
December eleje, parlament, Polt Péter éves beszámolója. Alig páran lézengenek az ülésteremben. A rákövetkező héten az uniós pénzekről szóló vitán aztán hasonló felvételek készültek. A Heti Napló annak járt utána, hogyan lehetne szankcionálni a képviselők esetleges munkakerülését.
A The Past and Present című fotókiállítás két fiatal képzőművész, Christina Werner Reflecting Pools, valamint Regős Benedek Monumentum című sorozatát mutatja be. A művek különös párbeszédbe kezdenek egymással, miközben különböző helyszínekhez kapcsolódó történelmi emlékeket láttatnak és az adott helyek történelmi emlékezetét járják körül.
A hétvégén túrázással készülhetnek fel a karácsonyi időszak testi és lelki megpróbáltatásaira. Herczeg Zsolt segít abban, hogy hová menjenek, ha kevés betont és embert akarnak látni.
Koppenhágában a kis hableány mellé lassan Hosszú Katinkának is szobrot emelnek, ugyanis az eddigi két aranya mellé tegnap további kettőt tett az úszók rövid pályás Európa-bajnokságán. Az itteni mérlege négyből négy, ezúttal 200 méter háton és 100 méter vegyesen iskolázta le a mezőnyt.
Szeptemberben vették meg jutányos áron a hirdetési felületeket, hogy kijátsszák a plakáttörvényt. Csakhogy nem tudnak ezeken hirdetni, és a részleteket sem tudják fizetni.
A várakozásokat is jelentősen felülmúlva teljesít az építőipar, amely tartósan és egészséges szerkezetben erősödik. Szakértők szerint a hatékonyság és a termelékenység javulásával a munkaerőhiány sem jelenthet majd kezelhetetlen problémát.
Megfelelnek a nagy összegű végkielégítések magyar adószabályai az európai jogi elvárásoknak – a strasbourgi bíróság döntése kapcsán Völner Pál a Magyar Időknek úgy fogalmazott: a különadó bizonyos esetekben világosan kijelöli a köz szolgálatában állók kereseti lehetőségeit, egyúttal megvédi a társadalmat a korábbi igazságtalanságoktól.
A hét végén tovább erősödik a szél Kaliforniában, még nehezebbé válik az erdőtüzek oltása - derült ki az Accuweather meteorológiai szolgáltató pénteki előrejelzéséből.
Egy friss felmérés szerint az elmúlt 6 évben sokat változott a lakásvásárlók és eladók motivációja. Az is változott, ki, milyen ingatlant keres. A Duna House 2011. III. negyedévétől kezdődően gyűjt adatokat az ügyfélprofil...