2017. december 7. csütörtök

dec. 7
12:03
Miniszterelnökcserén gondolkodik a lengyel kormánypárt (HírTV)
Beata Szydlo helyét maga a pártelnök Jaroslaw Kaczynski veheti át, aki 2006 és 2007 között már volt miniszterelnök.
dec. 7
12:03
Magyarországot is érintő felvásárlást jelentettek be (ProfitLine)
A Chestnut Health Systems amerikai és nemzetközi Employee Assistance Programmal foglalkozó divízióját, a Chestnut Global Partnerst (CGP) felvásárolta a Morneau Shepell, Észak-Amerika egyik vezető humánerőforrás-tanácsadó és technológiai cége, amely a világ egyik legnagyobb munkavállalói támogatási programokat nyújtó vállalata.
dec. 7
12:03
3-as metró: "csak ezt az egy, nyomorult, szerencsétlen megállót újítsuk fel” (ATV)
A DK kezdeményezte a 3-as metró Dózsa György úti megállójának akadálymentesítését – erről beszélt Gy. Németh Erzsébet az ATV Start című műsorban. A DK fővárosi képviselőjének arra is van ötlete, miből lehetne mindezt finanszírozni.
dec. 7
12:06
Eddig publikálatlan művek is hallhatók a Kortalan kortárs előadásain (hirado.hu)
Az immáron egyéves születésnapját ünneplő színpadi formáció izgalmas és roppant friss írásokat visz hónapról hónapra színpadra.
dec. 7
12:06
Versenyzői top 10 – itt a csapatfőnökök 2017-es rangsora! (m4sport.hu)
Megválasztották az év legjobbjait – több meglepetés is van a listán
dec. 7
12:06
Egészségügyi kérdésben beszélt mellé Rétvári (HírTV)
A kormánypropaganda mögé bújt a kereszténydemokrata politikus.
dec. 7
12:09
Durva autósüldözésbe bonyolódtak a NAV emberei (Privátbankár)
Drámai jelenetek játszódtak le a határon.
dec. 7
12:09
Rendkívüli támogatás két fővárosi kórháznak (Portfolio)
Két budapesti kórház összesen 325 millió forint rendkívüli pénzügyi támogatást kap - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Mészáros...
dec. 7
12:12
Újabb nyomás alá került hazánk Brüsszelben (USAracing)
Az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság (EB), a harmadik szakaszba léptetve ezzel egyszerre a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokat.
dec. 7
12:15
Hihetetlen sorozatot bukott el a Barcelona (Infostart)
133 mérkőzés után vesztett bajnoki mérkőzésen a kézilabdacsapat.
dec. 7
12:15
Sosem adósodott el még ilyen olcsón 15 évre a magyar állam (Portfolio)
Három forintalapú államkötvény aukcióját tartotta ma délelőtt az Államadósság Kezelő Központ és az összesen meghirdetett 50 milliárd forintnyi mennyiségre közel 115 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett be, amelyből végül...
dec. 7
12:15
Harangozó a jobbikos ügyekről: „a nap végén mindenki sorra kerül” (ATV)
Az MSZP-s Harangozó Tamás egyáltalán nem érzi jól magát attól, hogy a Fidesz nem a szocialistákkal, hanem a Jobbikkal akar leszámolni – többek közt ez is kiderült az ATV A nap híre című műsorában, ahol a vendégek Kovács Béla elleni vádemelés mellett Polt Péter egyetemi tanári kinevezését, valamint a honvédelmi miniszter bizottsági meghallgatását is
dec. 7
12:18
Megmutatták a kéthetes zsiráfcsikót - Fotók! (Spa Trend Online)
A "csöppség" debreceni állatkertben született.
dec. 7
12:18
Már ma veri a tévét a digitális (hirado.hu)
Évek óta írják, hogy az online bevétele is le fogja győzni a hagyományos televíziókét.
dec. 7
12:18
Tiborcz ismerőse építhet hotelt Pécs belvárosában (444.hu)
Miután Páva Zsolt polgármester lemondott a város elővásárlási jogáról.
dec. 7
12:18
Harrach nem érzi problémásnak a kettős mércét (HírTV)
Szerinte a Hír TV-nek és nem a kormánypártoknak jelent problémát az, hogy 2010-ben a Fidesz töredék áron kapott plakáthelyeket a Mahir Cityposter Kft.-től.
dec. 7
12:18
Nagy neveket jelentett be a Balaton Sound (vg.hu)
Mások mellett a Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix és Dj Snake is fellép a Balaton Sound fesztiválon, amelyet jövőre július 4-től 8-ig rendeznek meg Zamárdiban.
dec. 7
12:18
Jennifer Lawrence az ártatlanság netovábbja, de bennünket nem ver át (Glamour)
Mintha kicserélték volna.
dec. 7
12:20
Már inkább mobilon beszélünk (vg.hu)
Az idei harmadik negyedévben a mobiltelefon-előfizetések száma meghaladta a 11,8 milliót, ezen belül a havidíjas előfizetések aránya tovább növekedett.
dec. 7
12:20
Meglátod Margot Robbie-t ebben a ruhában és azt fogod mondani, nem is terhes! (Glamour)
Nagyon vékony!
dec. 7
12:21
15 ezer dollár fölött a bitcoin (Menedzsment Fórum)
Nem vicc.
dec. 7
12:21
Rendkívüli pénzügyi támogatást kap két budapesti kórház (hirado.hu)
Két budapesti kórház összesen 325 millió forint rendkívüli pénzügyi támogatást kap.
dec. 7
12:21
Egyelőre nem készít sportváltozatot szedánjaiból a Jaguar (Auto Pult)
A Jaugar a limitált XE SV Project 8 segítségével nemrég megmutatta, hogy mire képes, hiszen új rekordot állított fel a Zöld Pokolban a szedánok között. Úgy tűnik azonban, hogy az angolok ezzel meg is elégednek, ugyanis a legfrissebb hírek szerint a vadmacskás gyártó a limitált szériát leszámítva nem kíván beszállni a sporszedánok között zajló hatalmas versenybe sem az XE-vel, sem az XF-fel.
dec. 7
12:21
Újra megjelent a NAV Győzike házánál - Fotóval (Ripost)
Az adócsalással vádolt showman otthonában adóellenőrök jelentek meg.
dec. 7
12:21
Súlyos betegsége után visszatért a magyar focista (Ripost)
Újra a képernyőn láthatjuk az Újpest korábbi csatárát, akiről két éve derült ki, leukémiában szenved.
dec. 7
12:21
Ez a manikűr lesz az idei karácsony nagy divatja (Ripost)
Az ünnepre a körmeidet is öltöztesd fel! Színét igazítsd a karácsonyfád dekorációjához. A hagyományos vörös, a fenyőfát idéző sötétzöld, a csúcscuki hóemberminták, a kontrasztos hópehelymotívumok mind az alkalomhoz illőek.
dec. 7
12:22
Végrehajtható a G4S feletti irányításszerzés (vg.hu)
Végrehajtható a GaranSec Zrt. egyedüli irányításszerzéssel megvalósuló összefonódása a G4S Készpénzlogisztikai Kft., a G4S Biztonságtechnikai Zrt., valamint a G4S Holding Kft. felett, mivel az nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
dec. 7
12:22
Demi Lovato akkor is megszeretteti veled a kígyóbőrt, ha eddig utáltad! Ultradögös! (Glamour)
Imádjuk!
dec. 7
12:23
Hidvéghi: A brüsszeli meghallgatás a nyomásgyakorlás újabb eszköze (hirado.hu)
A Fidesz a nyomásgyakorlás újabb eszközének tartja a csütörtöki brüsszeli meghallgatást.
dec. 7
12:23
Álmok mezején: máris saját képünkre szabhatjuk a Lamborghini Urust (Auto Pult)
A vezetés szerelmesének lenni sajnos nagyon drága hobbi, így sokszor csak az álmodozás jut nekünk. Az internet világában azonban már valamivel könnyebben élhetjük bele magunkat vágyainkba, hiszen az autógyártók általában fejlett konfigurátorokkal állnak rendelkezésre, hogy a legapróbb részletekig saját ízlésünkre szabhassuk a négykerekűeket. Szerencsére kiváltképp igaz ez a kőkemény luxus- és…
dec. 7
12:24
Négy kamion ütközött az M1-esen (Kripto Akadémia)
Győr térségében egy sávon haladhat a forgalom Budapest felé.
dec. 7
12:24
Nőtt az államháztartás hiánya novemberben (vg.hu)
Az államháztartás központi alrendszerének novemberi hiánya 220,8 milliárd forint volt az októberi 182,5 milliárdot követően.
dec. 7
12:24
Jaj ne! Winnie Harlow narancsságra börtönruhát viselt a vörös szőnyegen! (Glamour)
Orange Is the New Black?
dec. 7
12:25
Így készült a Jónak lenni jó herendi lámpája (hirado.hu)
Már majdnem 12 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó kampányban. Az egyik, licitálásra felajánlott tárgy egy gyöngyőrű herendi lámpa.
dec. 7
12:25
Könnyebb és erősebb A110-zel készül az Alpine (Auto Pult)
Az Alpine A110 olyan ellenfeleknek rontott neki, mint például az Alfa Romeo 4C vagy éppen a Porsche Cayman, ráadásul a Reanult újonnan útjára indított márkájának első fecskéje minden téren képes szembeszállni az előbb említett modellekkel. A franciák azonban még magasabbra vágynak, és a hírek szerint fejlesztés alatt áll egy még vadabb verzió az autóból, amely nem csak erősebb, de könnyebb is…
dec. 7
12:26
Szárnyalt a BUX csütörtök délelőtt (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 64,28 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
dec. 7
12:27
Több mint tízezren tüntetnek Katalónia függetlenségéért Brüsszelben (ATV)
Több mint tízezren vonultak utcára csütörtökön a belga fővárosban Katalónia elszakadását követelve.
dec. 7
12:27
Több mint tízezren tüntetnek Katalónia függetlenségéért Brüsszelben (hirado.hu)
Több mint tízezren vonultak utcára a belga fővárosban Katalónia elszakadását követelve.
dec. 7
12:30
Az Európai Bizottság három ügyben perelte be Magyarországot (HírTV)
Három, hónapok óta húzódó ügyet vitt bíróság elé az unió végrehajtó szerve.
dec. 7
12:33
Az adókedvezmény és a kiszámíthatóság ellenére sem mindenki hajlandó a jövőjéről gondoskodni (ProfitLine)
Ismét rekord mélyen van a megtakarításokkal rendelkezők aránya – derül ki az OTP Öngondoskodási Indexéből. Az idei kutatás rávilágított, a magyarok közül kevesebben takarékoskodnak és fektetnek be, mint 5 éve. Bár az átlagkeresetek nőnek, az emberek csak egy része használja ki a plusz pénz nyújtotta lehetőségeket, pedig egy-egy öngondoskodási célú
dec. 7
12:33
Varga hatalmas tervet jelentett be (Portfolio)
Az adózás teljes elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti...
dec. 7
12:33
Sportfogadás: Kisokos az Európa Liga utolsó napjára (Agroinform)
Ha fogadni akarsz a csütörtöki meccsekre, ezt a cikket mindenképpen olvasd el.
dec. 7
12:36
Nem tudja feldolgozni a tragédiát: Összeomlott a fájdalomtól Kasszás Erzsi (Blikk)
Elvesztette, aki annyira közel állt hozzá.
dec. 7
12:36
Elgondolkodtató mondatok társadalmi dolgokról (autopro)
Caroline Solé egészen felkavaró ifjúsági regényt írt; nem is csoda, hogy a szerző (aki „a 20. század legvégén született, Párizsban él […] és szeret a szabadságért küzdő, a társadalom peremén élők sorsáról mesélni”) és regénye (amelynek „menekülő hőse, a kamasz Cristopher – anonim módon – egy valóságshow szereplője lesz”) „számos elismerés mellett e
dec. 7
12:36
Megszűnik a WTCC (m4sport.hu)
Összeolvad a TCR-rel.
dec. 7
12:38
Ki hány rajtbüntetést kapott 2017-ben? (m4sport.hu)
Ebben a „bajnokságban” a McLaren dominált – hatalmas szakadék a Honda, Renault és a Ferrari, Mercedes páros között
dec. 7
12:39
Elhangzott egy történelmi beszéd – a németeknek már elege van Trumpból (Privátbankár)
Sigmar Gabriel német külügyminiszter az USÁ-tól való távolságtartásra és az érdekalapú német nagyhatalmi politika megvalósítására szólított fel. Berlinnek elemeznie kell az ütközőpontokat, így az orosz szankciók, az iráni nukleáris megállapodás és Jeruzsálem ügyében. Közben egyre nagyobb befolyásra tesz szert a berlini nagypolitikában egy történelm
dec. 7
12:39
Bejutottak a Jóban Rosszban stúdiójába (Blikk)
Diákok a díszletek között.
dec. 7
12:39
Olyan mondattal alázta meg a fiatal nő Pintér Tibort, ami a legjobban fáj (Blikk)
Ez övön aluli volt.
dec. 7
12:39
Jobbra is cserélheti dolgozóját (Adózóna)
A munkáltató dönthet úgy, hogy a jövőre nézve egyes képességekre, szaktudásra nagyobb, másokra kisebb hangsúlyt helyez. A minőségi cserének mint munkaviszony-megszüntetési indoknak nem jogszabályi alapja van, hanem a bírói gyakorlatból következik. A jogszabály csupán annyit ír elő a munkáltató számára, hogy a munkaviszony felmondását köteles megindokolni. Mutatjuk, miként kell kivitelezni a…

Keresés