A külgazdasági és külügyminiszter végrehajthatatlannak nevezte a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján.
A vezetés szerelmesének lenni sajnos nagyon drága hobbi, így sokszor csak az álmodozás jut nekünk. Az internet világában azonban már valamivel könnyebben élhetjük bele magunkat vágyainkba, hiszen az autógyártók általában fejlett konfigurátorokkal állnak rendelkezésre, hogy a legapróbb részletekig saját ízlésünkre szabhassuk a négykerekűeket. Szerencsére kiváltképp igaz ez a kőkemény luxus- és…
Az adózás teljes elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak.
2018-ban tovább emelkledhet a Masterplast bevétele és profitabilitása, ráadásul az iparági konjuktúra alapján a menedzsment a 2020-as várakozását is megemelte, hangzott el egy mai sajtóeseményen. Milyen volt 2017? A vállalat 2017-re...
Két budapesti kórház összesen 325 millió forint rendkívüli pénzügyi támogatást kap - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Mészáros...
Mirkóczki Ádám az ATV Start című műsorában azt mondta, nincsenek olyan nexusban az üzletemberrel, hogy Simicska kifizetné a büntetésüket. Csak üzleti kapcsolatuk volt vele a plakátok miatt.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt javasolta Kínának, hogy inkább a pénzügyi stabilitásra figyeljen, semmint a fejlesztési célokra, miután a regionális növekedési célszámok elérése és a munkahelyek tömeges megszűnésének elkerülése az adósságállomány jelentős növekedéséhez vezetett, különösen a helyi kormányzatok szintjén.
A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak 200 millió forinthoz, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet 125 millió forinthoz jut.
Leegyszerűsödött a képlet: ha a magyar női kézilabda-válogatott legyőzi Lengyelországot, a további csoportmérkőzések eredményétől függetlenül bejut a világbajnokság nyolcaddöntőjébe. Jó okunk van feltételezni, hogy helyzeti előnyből indulunk: a magyarok szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen 2010 és 2016 között dolgozott a lengyel válogatott élén. Ezt
Az adózás teljes elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Az elemzőket meglepve felfelé módosította az euróövezet és az Európai Unió gazdaságának éves összevetésű növekedési ütemét az unió statisztikai hivatala (Eurostat) a harmadik, végleges becslésben.
Hatalmas leépítést tervez a GE energia üzletágában - írja a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. 12 ezer főt bocsátanának el, ami a divízió létszámának 18 százaléka. A már korábban bejelentett reorganizációs...
A Times of Israel cikke szerint Budapesttől is várják, hogy kövesse az amerikaiak döntését, szerdán ugyanis a magyarok blokkoltak egy uniós nyilatkozatot, amiben ellenezték volna Trump lépését.
A németek többsége úgy gondolja, hogy a bevándorlási krízis jelenti a legnagyobb külpolitikai akadályt az országuk számára. A migrációs válság a török, az észak-koreai vagy orosz fenyegetést előzte meg egy hétfőn közzétett felmérés alapján.
Leghamarabb jövő év második felében írhatnak ki pályázatot megújuló kapacitások támogatására, a már életbe lépett METÁR feltételeinek megfelelően – hangzott el az EnKon energetikai konferencián.
Bár 10 éve nem látott hiány jött össze az államháztartásban, az NGM szerint rendben lesz a hiánycél, csak megelőlegezik az uniós kifizetéseket. A nyugdíjasoknak is most kellett pluszpénzt utalni, de a bevételek is szépen híznak.
2016 májusában mentem nyugdíjba. Nyugdíjba vonulásom után ugyanott folytattam a munkámat egészen 2017 júliusig,mivel munkáltatóm elhunyt. Szeretném megtudni,hogy jár e nekem a 0,5%-os nyugdíjemelés.
Minden tekintetben kiemelkedő évet zár a budapesti ingatlanpiac, de a kerületek között nemcsak árban, hanem keresletben is jelentős különbségek vannak.
Elvetette csütörtökön a lengyel szejm a Beata Szydlo kormányával szembeni bizalmatlansági indítványt, melyet a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) nyújtott be.
Jól fialó vagy biztonságos megtakarítási lehetőségeket mindenki ismer: ott van például a bankbetét (bár az mostanában nem fizet túl magas kamatot), a különféle értékpapírok, az ingatlan vagy az arany. Vannak azonban egészen más típusú befektetések is: olyanok, amelyekről még az sem feltétlenül jut eszébe az embernek, hogy az egy befektetés. Ráadásu
A karácsony nem csak anyagilag terheli meg a családi kasszát, de az ajándékozók kreativitását is próbára teszi. Azoknak készült az alábbi 5-ös listánk, akiknek nincs ötletük, mit vegyenek a család férfi tagjai számára. A felsorolásban...
Székely Bertalan Egri nők című festménye, a Magyar Nemzeti Galériában található azonos című mű változata december 18-án kerül kalapács alá. A festmény még Székely Bertalan életében került a korszak egyik leghíresebb műgyűjtőjéhez...
Ezúttal Theresa May életére törtek volna nagy-britanniai iszlamisták. Bár a merényletet még időben megakadályozták, egy friss jelentés ismét rámutatott: a brit elhárítás gyakorlatilag a lehetetlennel küzd, hiszen terroristajelöltek tízezrei élnek a szigetországban.
Az adózás teljes elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke 856 meghirdetett szaktanári állást talált a kifejezetten a közszférának szóló álláskereső oldalon - számolt be róla az ATV.
Minden idők egyik legkomolyabb adóreformjára készül az Egyesült Államok. A részletek még kidolgozás alatt állnak, de az már biztosnak látszik, hogy a vállalatok hatalmas adócsökkentést kapnak. Van is honnan csökkenteni, hiszen az amerikai...
A BMW M részlege már most is igen sok modellel büszkélkedhet, de egyelőre még nem tartanak ott, mint például a Mercedes-AMG, amely már szinte minden szegmensben kezelésbe vette a csillagosok modelljeit – sőt, már nem is egyféle verziót kínálnak, és még saját típusuk is van a GT képében. A bajorok azonban úgy döntöttek, hogy ideje nekik is rátaposni a gázra és még tovább bővíteni az M és M…
Korábban egy párt alkottak, aztán szakítottak, de nemrég B. László ismét felvette a kapcsolatot az egykori valóságshow szereplővel, a lány azonban kikosarazhatta.
Kétrészes sorozatunkkal szeretnénk mindenki számára egy rövid, de átfogó tájékoztatást adni a száraz szem betegségéről és annak kezeléséről, kiemelt figyelmet fordítva a műkönnyekre mint a kezelés alapját jelentő, elterjedt készítményekre.