Annyi év után végre teljesült a képregényrajongók álma, a DC Comics is összeboronálta egy filmbe a szuperhőseit. Méltó vetélytársa akadt a konkurenciának, a Marvel-féle Bosszúállók csapatának.
Moszkva és Washington viszonya olyan szakaszba lépett, amely sok tekintetben a hidegháborúhoz hasonlítható - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden egy, a kétoldalú viszonyról megrendezett tanácskozáson
Új szemléletmód alapján próbál segíteni az öt legszegényebb településen az öt legnagyobb karitatív szervezet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.
Az elmúlt napokban nagy tételben vásárolta részvényeit a Richter. Ez tegnap is folytatódott, összesen közel 161,75 millió forint értékben vett részvényeket a gyógyszeripari cég. A Richter 2017. november 23-án adott megbízása alapján...
Az egészséges ételről nem éppen a hínár ugrik be elsőre, de ha még eszedbe is jut, akkor sem biztos, hogy ezt választod elsőként, nem? Azért ezt meg kellene gondolnod.
Vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Sauska pincészet villányi üzemében, amelynek lefolytatásáig elrendelték egyes termékek zárolását és forgalomból történő visszahívását – tudatta kedden a hatóság az MTI érdeklődésére.
Fontos mérföldkőhöz érkezett Magyarország a hepatitis C vírus fertőzés felszámolásában. Az állam 600 millió forintos támogatással járul hozzá 2018-ban az egyik kiemelt rizikócsoport, az egészségügyi dolgozók szűréséhez és legmodernebb terápiás gyógyításához, amely egy újabb jelentős előrelépés a HCV-fertőzés kezelésében és a betegség visszaszorítás
Vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Sauska pincészet villányi üzemében, amelynek lefolytatásáig elrendelték egyes termékek zárolását és forgalomból történő visszahívását - tudatta kedden a hatóság az MTI érdeklődésére. A borászat közölte: a visszahívás a borok fogyaszthatóságával nincs összefüggésben.
Az első menetet az Adidas nyerte meg a jövő évi foci-vb előtt a Nike ellen, hiszen a német gyártó mezét fogja több csapat viselni Oroszországban. Nem minden azonban a mez, a cipőkkel könnyen fölénybe kerülhet az amerikai versenytárs -...
Több közel-keleti vezetővel is tárgyal kedden Donald Trump amerikai elnök, mielőtt várhatóan bejelenti az izraeli amerikai nagykövetség székhelyének esetleges Jeruzsálembe történő áthelyezésével kapcsolatos döntését.
Annyi év után végre teljesült a képregényrajongók álma, a DC Comics is összeboronálta egy filmbe a szuperhőseit. Méltó vetélytársa akadt a konkurenciának, a Marvel-féle Bosszúállók csapatának.
A Volkswagen már nagyban készül az elektromos jövőre, és a 2020-as évek közepére már egy igen széles palettát szeretne magáénak tudni. Nemrég ezt egy hatalmas, több mint 1000 milliárd forintos beruházással erősítették meg, és folyamatosan hallani újabb és újabb tervekről. Szerencsére már konkrétumok is vannak, és a németek nem mindennel kapcsolatban titkolóznak.
Európa biztonságához és versenyképességéhez erős együttműködés szükséges az Egyesült Államok és az Európai Unió között a többi között a terrorizmus elleni harcban – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben kedden
Négy évtized, egész pontosan 1978 után történt trónfosztás a legnagyobb légköri szennyezők tengerentúli toplistáján 2016-ban: az első hellyel járó kétes dicsőség így már nem az energiatermelő ágazatot, vagyis az erőműveket, hanem...
Fellendült a belföldi természetjárás 2010 óta a kormány fejlesztéseinek köszönhetően, az eredményekhez a szakmai partnerek segítségére is szükség volt - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott kedden Budapesten, az Otthon a természetben című kormányzati kiadvány sajtótájékoztatóján.
Az LMP kákán is csomót kereső dezertőre Hadházi Ákos akár meg is számolhatja az íveket. Végleges számok a Nemzeti Konzultációról. Vélemények a Soros-tervről.
Míg sokan luxusnak tartják, amikor valaki elmegy a haverjaival legurítani pár sört, most végre kiderült, hogy valójában egy fontos szükségletről van szó. Ráadásul ezt nem mi állítjuk, hanem a University of Oxford kutatói.
Vizsgálatot indított a posta a panelház tárolójában talált kézbesítetlen levelek ügyében. Mint kérdésünkre válaszolták, sajnálattal értesültek arról, hogy Békásmegyeren egy lakóház egyik tárolójában az ott lakók kézbesítetlen leveleket találtak zsákokban.
Egy mindenkiért - Tokió 2020 címmel a következő olimpiáig tartó időszak történéseit bemutató televíziós dokumentumfilm készül Szilágyi Áron kardvívóról - jelentették be a kétszeres olimpiai bajnokkal együtt tartott keddi sajtótájékoztatón.
Évente közel tízezer olyan agresszív utassal találkoznak a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) légitársaságai, akik valamilyen formában inzultálják a személyzetet, vagy utastársaikat.
A Bord Építész Stúdió Kft. nyerte a Nemzeti Korcsolyázó Központ létrehozására kiírt nemzetközi tervpályázatot. A korcsolyázók 2022-ben vehetik birtokukba az új létesítményt.
A fájdalommentes testmozgás alapja a csontok összeköttetését biztosító ízületek egészsége. A legenyhébb panaszokra is érdemes figyelni, mert az ízületi betegségek megfelelő kezelés hiányában súlyos mozgáskorlátozottságot okozhatnak.
Egymillió új munkahelyet hozhat és 245 milliárd euróval növelheti az Európai Unió tagországaiban a GDP-t a hatékonyabb légiforgalmi irányítás a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) kimutatásai szerint.
A kormány a fogyatékosságügyi fejlesztésekre 103 milliárd forintot fordít a következő három évben európai uniós forrásokból, vagyis a szociális területre jutó mintegy 409 milliárd forint negyede a fogyatékos emberek életminőségének javulását, társadalmi integrációjukat szolgálja majd - mondta a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekér
Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy egy meglehetősen visszás reklámkampány terjed Óbudán. Egy online barkácsáruház megbízásából tesznek piros mikuláscsomagokat az autók szélvédőjére, amelyek megtévesztésig hasonlítanak...
Az elmúlt egy évben kilenc terrortámadási terv végrehajtását sikerült meghiúsítani Nagy-Britanniában – közölte kedden a brit kormánnyal Andrew Parker, a belső elhárítás (MI5) vezetője.
Pokolgépet robbantottak egy kisbuszon a szíriai Homsz városában kedden, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet támadásában nyolcan életüket vesztették és tizenhatan megsebesültek – közölték helyi egészségügyi források.