Közeledik az ünnep, a karácsonyi bejgli, a gőzölgő piték, a forró csokoládék és a narancsos teák is szép emlékeket idéznek bennünk, de itt van néhány karácsonyi forróital ötlet is, amelyeket ha elkészítünk, még inkább ünnepi hangulatba kerülhetünk.
Gianni Pitella a közmédiának adott interjújában arról beszélt, hogy a magyar kormány ellenállása veszélyezteti azt, hogy a migránsok tervezett és szervezett betelepítésével sikerüljön megoldani Európa gazdasági és demográfiai problémáit. A kijelentést Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője elemezte.
Soros György az általa támogatott civil szervezeteken keresztül kívánja befolyásolni az ország sorsát meghatározó választásokat - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A teljes kudarc fenyegeti az Európai Unió menekültpolitikáját – mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter egy hétfői német lapinterjúban. Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn úgy reagált: míg a luxemburgi külügyminiszter a bevándorlást megszervezni akarja, a magyar kormány megállítani. „Ez az alapvető és feloldhatatlan e
Javult a háztartások jövedelmi helyzete, mind színvonala, mind szerkezete pozitív irányban változott tavaly – derül ki a frissen megjelent, A háztartások életszínvonala 2016 című KSH-kiadványból.
A cukorbeteg figyeljen a diétájára, és a pontos inzulinadagolásra. Hogyan lehet megelőzni a diabéteszes ketoacidózist? Melyek a leghatásosabb kezelési módok?
Hétfőn alig fél órával a tőzsde nyitása után közel 6 százalékos mínuszban tartózkodik a Richter árfolyama. A háttérben egy most indított vizsgálat áll az egyik fő gyógyszerkészítményükkel kapcsolatban.
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Nagy Józsefet mutatjuk be.
A télies időjárás a mindennapos közúti közlekedés során is megváltozott feltételeket teremt: az utak csúszósabbak és a látási viszonyok a gyakrabban leszálló köd miatt rosszabbak. Korábban is sötétedik, ráadásul a közelgő karácsonyi...
Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője felmondta a „Soros-tervet”, amikor arról nyilatkozott, hogy a magyar kormány ellenállása miatt nem működik a kvótarendszer – jelentette ki a Nézőpont Intézet ügyvezetője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Az atomenergia fontos szerepet tölt be az energiaellátás biztonságában, ezért is jó döntés a paksi atomerőművi blokkok üzemidejének hosszabbítása - mondta Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója a Magyar Energetika valamint VGF víz, gáz fűtéstechnika épületgépészeti szaklapok kiadója szakmai konferenciáján.
- Tűzoltókat riasztott egy család a szén-monoxid-érzékelő jelzése miatt a XI. kerületi Kőérberki dűlőnél hétfőn. A szakemberek kimutatták a mérgező gáz jelenlétét.
A Sunday Mirror egyik munkatársa 5 hétig vállalt munkát az Amazon Tilbury-i telephelyén. A csomagolórészlegen kapott munkát, napi 10,5 órában, 8,2 fontos órabérért. Rettentő körülmények között dolgozta le a 55 órát, és a cikkből az is kiderült mennyit keres ezalatt a vezetőség. A cikk után az Amazon azt találta ki, hogy hét penny-s csokitallérokkal
Noha a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne hétvégén ismét leszögezte, kivonulnak a Forma-1-ből, ha nem alakítják megfelelően a királykategória szabályait. a Red Bull csapatát irányító Christian Horner szerint blöffölnek Maranellóban. Tovább »
Megközelítőleg 15 millió kopt él Egyiptomban, és életüket nap mint nap veszély fenyegeti. Mindennapjaikról, szenvedéseikről és közösségükről forgatott filmet a Duna TV stábja.
Németország az tervezi, hogy plusz anyagi juttatással ösztönzi azokat a menedékkérőket, akik hajlandók önként visszatérni származási országukba. Thomas de Maiziére belügyminiszter ötlete állítólag segítené az érintettek otthoni visszailleszkedését – írja a Bild am Sonntag.
Négy fő stratégiai területen is képes tenni azért egy vállalat, hogy hatékonyabb legyen az eszközkihasználtsága – mutatnak rá legújabb kutatásukban a Roland Berger szakértői.
A fogyasztóbarát lakáshitelek piacán is megindult a verseny a bankok között: komolyabb különbségek vannak a különböző ajánlatok között. A legolcsóbb fogyasztóbarát lakáshiteleknél a thm 4 százalék alatt marad, ám ezek csak 3 évre garantálnak fix törlesztőrészletet. A legolcsóbb 10 vagy 20 évig fix törlesztést garantáló fogyasztóbarát lakáshitelekn
A University of Oxford, a világ egyik legrégebbi egyeteme 750 millió font (1,01 milliárd dollár) értékben adott el kötvényt extra hosszú, 100 éves lejáratra.
Egyre több nemzetközi intézmény is arra hívja fel a magyar kormány figyelmét, hogy a mostani, viszonylag jó években kellene megalapozni a tartósan fenntartható növekedést.
Új kiviteli rekord születhet idén, a magyar export összértéke először lépheti át a 100 milliárd eurót az első kilenc hónap adatai alapján - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén.
Új kiviteli rekord születhet idén, a magyar export összértéke először lépheti át a 100 milliárd eurót az első kilenc hónap adatai alapján - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén.
Több százezer család él krízishelyzetben Magyarországon. A szegénység első pillantásra nem mindig látható. Van, ami sokak számára teljesen hétköznapi, másoknak azonban nehéz életkörülményeik miatt szinte elérhetetlen. Ilyen lehet egy meleg vacsora, egy nélkülözhetetlen ruhadarab, vagy akár a naponta szükséges pelenka. Mutatjuk, karácsony közedtével
Két egyidős dolgozó egy napon megy nyugdíjba, egyszerre kezdték a munkaviszonyukat is. Az egyik az utolsó öt évben munkanélküli volt. a másik végig dolgozott. Mennyi lesz az OSZTÓSZÁM amivel a nyugdíjaikat kiszámolják?
Az év utolsó hónapjára fordulva már nem kell aggódni az állam finanszírozása miatt, lassan elkezdheti előkészíteni jövő évi terveit az ÁKK - olvasható az Erste Bank hétfő reggeli elemzésében. A pénzintézet szakembereinek fejében...
Az egészestés animációk versenyét A hegyek és vizek könyve című kínai animáció nyerte, a magyar Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című rövidfilmje külön elismerésben részesült.