Jövőre ezermilliárd dollárnyi kötvényállomány jár le Európában, a Közel-Keleten és Afrikában, és nem tudni, hogyan és egyáltalán megújítják-e a magas kamatozású kötvényeket a befektetők - számol be a hírről a Financial Times....
Több mint négyéves mélyponton áll a hazai alapok állampapír-állománya, ezzel szemben a részvényeké lassan rekordot dönt. A lakosság mellett a vállalatok és a külföldi intézmények is rákaptak a magyar alapokra.
Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy bár az állam elég nagy szabadsággal határozhatja meg, hogy pontosan kinek mi jár, azért nem önkényesen – írja a HVG.
“Nem lehetsz más, mint ami vagy! Ezért kell foglalkoznod embereid véleményével” - jelentették ki előadásuk során a CX-Ray Kft. munkatársai. Gyurics Gergely adatelemző szakember és Németh Dóra business developer a munkáltatói márkák fejlesztésének szakszerű módszertanát mutatták be közönségüknek a Personal Hungaryn. Ha kíváncsi vagy meglátásaikra és
-A munkanélküliségi ráta októberben 4 % volt. -A termelői árindex októberben 4,5 %-kal növekedett. -A beruházások volumene a magyar gazdaságban, a harmadik negyedévben 18 %-kal nőtt.
Szinte biztos, hogy sztrájkba lépnek az önkormányzati dolgozók, mivel elégedetlenek, ráadásul még több ezer hiányzó dolgozó is súlyosbítja a közigazgatási munkaerőkrízist - írja ma reggel a Magyar Nemzet. A közszférában...
Az Egyesült Államok befejezi a részvételét az ENSZ migrációs világegyezmény előkészületeiben és kilép annak az átfogó ENSZ-megállapodásnak az előkészítéséből, amelynek célja a menekültek és migránsok helyzetén segíteni. Az amerikai ENSZ-nagykövet úgy fogalmazott, hogy bár az Egyesült Államok világelső a menekültek támogatásában, és ezt a szerepét m
Örülnek a piacok annak, hogy a képviselőház után az amerikai szenátus is megszavazta szombat hajnalban az adórendszer átalakítását, a vezető nyugat-európai börzék 0,8-1,4 százalék közötti emelkedést mutatnak. Kilőttek a tőzsdék...
Több mint másfél éve nem látott ütemben vásároltak állampapírt a hitelintézetek októberben, így a hónap végére majdnem 8400 milliárd forintos új csúcsra emelkedett az állományuk - derül ki az MNB hétfőn megjelent adataiból. Októberben...
Nem is esett akkorát pénteken az amerikai piac, mint amire számítani lehetett azok után, hogy Trump elnököt ismét meggyanúsították azzal, hogy "összefogott" az oroszokkal.
Hannoverben tartotta tisztújító kongresszusát a német bevándorlásellenes, euroszkeptikus párt, az Alternatíva Németországnak (AfD). A pártgyűlést több százan vették blokád alá szombat reggel. A rendőrök vízágyúkkal nyitottak szabad utat az AfD tagjainak, a kongresszus pedig egyórás késéssel bár, de elkezdődhetett.
Soros György az általa támogatott civil szervezeteken keresztül kívánja befolyásolni az ország sorsát meghatározó választásokat – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az M1 hétfői műsorában.
Bogyay Katalin, Magyarország ENSZ-nagykövete nyerte el a Celebrating Women International nőjogi szervezet Kiemelkedő Nemzetközi Női Vezető - 2017 díját.
A University of Oxford, a világ egyik legrégebbi egyeteme 750 millió font (1,01 milliárd dollár) értékben adott el kötvényt extra hosszú, 100 éves lejáratra. Az egyetem történetében először dobott piacra adósságpapírt, amelynek a kamata...
Szinte biztos, hogy sztrájkba lépnek az önkormányzati dolgozók, mivel elégedetlenek, ráadásul még több ezer hiányzó dolgozó is súlyosbítja a közigazgatási munkaerőkrízist - írja ma reggel a Magyar Nemzet. A közszférában...
Nem adott a várható költségekre és így a megtérülés idejére vonatkozó számszerű becslést a Világgazdaságnak nyilatkozva a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Azt viszont elárulta, hogy az egy évvel ezelőtti hivatalos...
Fojtogat az időhiány, rohansz, kapkodsz, a karácsony után pedig újabb ünnep jön. Öröm lesz egy rakás házibulival lezárni az évet, de sajna közben rendet is kell tartania valakinek. Frankó lenne a takarítást mindenestül rásózni valami távvezérelt robotra! Várjunk csak...
A balatoni bulivárosban 1 millió forint az új építésű, lakóparki ingatlanok átlagos négyzetmétere. Aztán jön Csopak, és csak a harmadik legdrágább Budapest.
Reális célkitűzés, hogy a magyar polgárok 85 százaléka rendszeres internetfelhasználóvá váljon 2019-re – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.
Az Inter állt az olasz labdarúgó-bajnokság élére, de az igazi szenzáció a tabella végén volt: megszerezte első pontját a Benevento, ráadásul milyen góllal...
A Magyar Nemzet szerint a kormány igyekszik eltitkolni, hogy a közszférát is elérte a munkaerőhiány. a Központi Statisztikai Hivatal már 2016 első negyedéve óta nem tud friss adatot közölni, mert nem érkeznek be hozzájuk az erről szóló adatok. A lap megvizsgálta, hogy az állásportálokon mennyi üres pozíciót találni a közszférában - írják.
A nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványok gyártási folyamata a végéhez közeledik. A szükséges 2,7 millió darab utalványból az utalványforgalmazó Zrt. eddig több mint 2,5 milliót már elkészített és azokat el is juttatta a Magyar Postához, a hiányzó mennyiség gyártása a napokban befejeződik - mondta Uhrinyi Tamás, az E
Örülnek a piacok annak, hogy a képviselőház után az amerikai szenátus is megszavazta szombat hajnalban az adórendszer átalakítását, a vezető nyugat-európai börzék 0,8-1,4 százalék közötti emelkedést mutatnak. Itthon a Richter papírjai...
Az európai gyógyszerügyi hatóság (EMA) vizsgálatot rendelt el a Richter egyik zászlóshajójával, az Esmyával kapcsolatban miután a hírek szerint négy, a készítménnyel kezelt betegnél is akut májgyulladást fedeztek fel, hármuknál májátültetésre...