2017. december 30. szombat

dec. 30
13:51
Terrortámadástól kell tartani? Ez történik most Rómában (Blikk)
Róma - Az eddigieknél szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be Rómában a szilveszteri ünnepségek idejére - jelentette szombaton az APA osztrák hírügynökség.
dec. 30
13:51
Magyar diákok, figyelem: itt marad el az iskolakezdés január 3-án (Blikk)
Nem kezdődik meg a tanítás január első hetében a polgárdi általános iskolában, mert az épület tetőszerkezetét megrongálta a viharos erejű szél - közölte Nyikos László, a település független polgármestere. A Klebelsberg Központ tájékoztatása szerint a Székesfehérvári Tankerületi Központ azonnal megkezdte a kárelhárítási és helyreállítási munkálatoka
dec. 30
13:51
Nagyot változik az élet elsejétől (Adózóna)
Nagyon sok jogszabály változik 2018. január elsejével. Szelektív adócsökkentések jönnek, miközben nagyot nőnek a bérek és kedvezőbbé válik a cafeteria. A nyugdíjasokra újabb emelés vár, több dolognak is örülhetnek az autósok, olcsóbb lesz a lakáskiadás – igaz, ritkábban csenget majd a kéményseprő – írja a napi.hu.
dec. 30
13:51
Esős, ködös, szeles lesz a vasárnap (hirado.hu)
Vasárnap eleinte még több helyen eshet, majd a Dunántúlon és a középső megyékben felszakadozik, csökken a felhőzet.
dec. 30
13:52
Baj van? Rómában szigorították a biztonsági intézkedéseket (Ripost)
Az eddigieknél szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be Rómában a szilveszteri ünnepségek idejére.
dec. 30
13:53
2,5 évvel ezelőtt tűnt el Mónika: most váratlanul hazatért a 3 gyerekes anyuka (Blikk)
Szátok - Két és fél évvel ezelőtt tűnt el az a 3 gyermekes édesanya, aki most váratlanul hazatért.
dec. 30
13:53
Putyin újévi üdvözletet írt Orbánnak (hirado.hu)
Még a jelenlegi, nem egyszerű nemzetközi helyzetben is sikerült biztosítani az orosz-magyar kapcsolatok konstruktív fejlesztését – írta.
dec. 30
13:54
Betelt a pohár Ausztriában. Vége lesz a "tolerancia-időszaknak" (Ripost)
Egy kisebb csecsen banda rendőröket vert meg, de közülük csak egyet sikerült rács mögé juttatni. Ennek most következményei lesznek - ígérte a belügyminiszter.
dec. 30
13:54
Még sosem ment át ennyi hajó a Szuezi-csatornán (vg.hu)
Rekordmennyiségű, 5,12 millió tonnányi áru és rekordszámú, 76 hajó haladt át pénteken a Szuezi-csatornán a Sínai-félsziget nyugati részén épült tengeri csatornát felügyelő hatóság tájékoztatása szerint.
dec. 30
13:56
Közel félmilliárdból épül öt új üzem Bonyhádon (vg.hu)
480 millió forintos beruházással négy hektárral bővül az ipari park a Tolna megyei Bonyhádon, ahol öt feldolgozóipari üzemcsarnok épül.
dec. 30
13:58
Tartalékol a kormány a 4-es metró miatt (vg.hu)
A kormány tartalékot képez a jövő évi költségvetésben a 4-es metró építése során történt szabálytalanságok miatt várható uniós büntetés visszafizetésére – derült ki a Magyar Közlönyből.
dec. 30
14:00
Több tízmilliárdot szán a kormány a béremelésekre (vg.hu)
Januártól átlagosan 12 százalékkal nő a vasutasok, a postai alkalmazottak, a regionális közlekedési társaságoknál és a víziközműcégeknél dolgozók bére – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
dec. 30
14:06
Nyugat vagy Kelet? (HírTV)
Hol helyezkedik el Magyarország a világ politikai térképén 2017 végén?
dec. 30
14:06
2017 a Bolt-zárás éve volt (Azenpenzem)
2017, mint afféle olimpia utáni év, egyfelől a régi sztárok „lekettyené­sének” esztendeje volt, másfelől új csillagok ragyogtak fel a sportvilág egén. Az előbbiek legjelesebb képviselője Usain Bolt, az utóbbiaké Caeleb Dressel vagy Luka Doncic. És persze állócsillagok is tündököltek az elmúlt 52 hétben Katie Ledeckytől és Sarah Sjöstörmtől LeBron J
dec. 30
14:09
Sonkakrémes képviselőfánk (Mindmegette)
dec. 30
14:09
Tudta, hogy van Magyarországon egy ilyen csodás szurdok? (Infostart)
Nemti az észak-mátrai települések kapuja, egy palóc falu, ráadásul a környéke rengeteg természeti érdekességet rejt.
dec. 30
14:12
Fejlesztené az orvostechnológiai ipart a kormány (Portfolio)
Fejleszteni szeretné a magyarországi orvostechnológiai ipart a kormány - derült ki a Magyar Közlönyből. A pénteken megjelent kormányhatározat szerint a Magyarországon száz éve ipari termelést folytató, 2018-ban centenáriumát ünneplő...
dec. 30
14:12
Putyin újévi üzenetet írt Orbánnak, és a kétoldalú viszony fejlődését méltatta (444.hu)
Nem egyszerű a nemzetközi helyzet, de így is sikerült biztosítani az orosz-magyar kapcsolatok konstruktív fejlesztését, írta az orosz államfő üzenetében.
dec. 30
14:12
Szilveszterre megenyhül az idő (Háziállat)
Szombat estétől ismét enyhébb légtömegek érkeznek, így szilveszter éjjel nem lesz szükség a legmelegebb télikabátokra.
dec. 30
14:12
Durva terrorkészültség van érvényben Rómában (ATV)
Az eddigieknél szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be Rómában a szilveszteri ünnepségek idejére – jelentette az APA.
dec. 30
14:12
Menedéket kapott Görögországban egy török katonaszökevény (hirado.hu)
A Szkai görög televízió jelentése szerint menedéket kapott Görögországban egy török katonaszökevény, aki a tavaly nyári puccskísérlet után menekült Görögországba.
dec. 30
14:12
Aki nélkül nem lenne Wankel és MX-5, most elment (Autónavigátor)
Kenichi Yamamoto nem az egyetlen, aki miatt megszülethetett a forgótárcsás Wankel motor, de komoly szerepe volt abban, hogy az NSU-val
dec. 30
14:18
Január elsejétől igényelhető a művészjáradék (ProfitLine)
Január elsejétől igényelhető a művészjáradék, az adó- és járulékmentes juttatás összege 121 125 forint lesz - közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
dec. 30
14:18
Putyin az Orbán Viktornak küldött újévi üzenetében a kétoldalú viszony fejlődését méltatta (USAracing)
Még a jelenlegi, nem egyszerű nemzetközi helyzetben is sikerült biztosítani az orosz-magyar kapcsolatok konstruktív fejlesztését – írta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor kormányfőhöz intézett újévi üdvözletében.
dec. 30
14:18
Vranjes kijelölte a kéziválogatott 18 fős Eb-keretét (m4sport.hu)
Meglepetésre Harsányi Gergely nem tagja a szűkített keretnek.
dec. 30
14:21
Jó hír érkezett – már biztos, hogy bevezetik a könnyítéseket az autósoknak (Privátbankár)
Hatodik éve változatlanok a sztrádahasználat díjai, 2017-ben is népszerű volt az éves matrica elővásárlása, egyre jobban fogynak a megyei matricák. Januárról ügyfélbarát módon változik számos előírás, például kevésbé kell kapkodni a büntetésfizetéssel. A motorosok májustól kedvezményes havi matricát vehetnek.
dec. 30
14:21
Kiderült Baukó Éva súlyos titka (Blikk)
Ezért fogyott olyan sokat.
dec. 30
14:24
Trump az állampolgári jogokra hívta fel Teherán figyelmét (hirado.hu)
Donald Trump amerikai elnök figyelmeztette a teheráni kormányt a minapi iráni kormányellenes tüntetésekkel és több tucatnyi tüntető őrizetbe vételével kapcsolatban arra, hogy tartsa tiszteletben az állampolgárok jogait, köztük a szólás szabadságát. A fehér házi szóvivő már előtte külön nyilatkozatban, de szinte azonos szöveggel ítélte el az őrizetb
dec. 30
14:27
Bardot és az állati jogok (Alternatív Energia)
A hajdani szexikon már '62-ben felemelte a szavát a brutális vágóhidi "kivégzések" ellen.
dec. 30
14:27
Több klub is vinné a Loki nagy felfedezettjét (Sport365)
Herczeg András fiatal támadója kelendő.
dec. 30
14:27
Néhány élelmiszer olcsóbb lehet januártól (vg.hu)
Januártól folytatódik az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése – emlékeztetett a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
dec. 30
14:29
Meghalt Cseh András (Alternatív Energia)
A rajzfilmrendező életének 90. évében hunyt el.
dec. 30
14:30
Nyakon szúrta exférjét a füzesgyarmati nő (ATV)
Tettlegességig fajult a vita egy füzesgyarmati nő és volt férje között.
dec. 30
14:31
Éljen a megbonthatatlan... - Putyin újévi üdvözlete Orbánnak (Alternatív Energia)
Az együttműködés "mindkét ország népének és az egész európai kontinens érdekeit is szolgálja."
dec. 30
14:36
Sosem felejtjük őket: hazai és világsztárok, akiktől idén búcsúztunk (hirado.hu)
2017 sem múlt el gyász nélkül, képeken a hírességek, akiket megsirattunk.
dec. 30
14:36
Így változik a közlekedés szilveszterkor (Pénzcentrum)
Szilveszter éjszaka nem csak a jelentősen sűrűbben induló éjszakai járatokkal lehet utazni: az elmúlt évekhez képest változásként az M2-es, az M3-as és az M4-es metró üzemidejét meghosszabbítják, a szerelvények éjjel 1 órakor indulnak...
dec. 30
14:36
Csupán öt méter széles, mégis egy csoda ez a sanghaji ház (Player)
240 négyzetméteres és háromemeletes ez a ház – a tervezők pedig mindent kihoztak belőle, hogy csodalakká váljon.
dec. 30
14:39
Ezt üzente ma Putyin Orbánnak (Privátbankár)
Még a jelenlegi, nem egyszerű nemzetközi helyzetben is sikerült biztosítani az orosz-magyar kapcsolatok konstruktív fejlesztését – írta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor kormányfőhöz intézett újévi üdvözletében.
dec. 30
14:42
Olasz foci: Ennyire esélytelen a Lazio az Inter ellen? (Agroinform)
A Tippmixpro statisztikái alapján a fogadók többsége hazai sikert vár az Inter-Lazio rangadón.
dec. 30
14:42
Visszalépett a sydneyi tornától a top 10-ből kiszorult teniszező (m4sport.hu)
A japán a szülinapján is edzett, de nem mer kockáztatni.
dec. 30
14:45
Az első dolog, amit meglátsz a képen, felfedi tudatod jelenlegi állapotát és lelked titkait: (Blikk)
Nézd meg, milyen most a tudatod állapota!
dec. 30
14:45
Nem csak a szerencse miatt fontos a lencse (Infostart)
Karácsonyra a bőséges evés és ivás jellemző, ezért az ünnepek alatt fontos lenne, hogy gyümölcsöket és zöldségeket is fogyasszunk.
dec. 30
14:45
Megvan, ki ellen indítja a szezont Fucsovics Márton (Blikk)
Egyesben és párosban is indul az indiai Púnában jövő héten sorra kerülő keménypályás tenisztornán Fucsovics Márton.
dec. 30
14:48
Melegfront és csapadék várható az év utolsó napján (Háziállat)
Melegfront vonul át felettünk. Hatására átmenetileg megnövekszik a felhőzet, és csapadék is várható.
dec. 30
14:48
Török katonaszökevénynek adott menedéket Görögország (ATV)
Menedéket kapott Görögországban egy török katonaszökevény, aki a tavaly nyári puccskísérlet után menekült Görögországba - jelentette szombaton a Szkai görög televízió.
dec. 30
14:51
A kormány 700 millió forintot ad a dubajozásra (Privátbankár)
A kormány 700 millió forintot biztosít a jövő évi költségvetésben a 2020-as dubaji világkiállításon való magyar részvétel előkészítésére - derült ki a Magyar Közlönyből. Új buszokat vehetnek a Volánok.
dec. 30
14:54
Megmutatta örök szerelmét Rubint Réka (Blikk)
Egy sármos barna srác a szíve csücske.
dec. 30
14:54
Akik több pénzt kapnak januártól (Adózóna)
Januártól nő a rendőrök illetménye, továbbá átlagosan 12 százalékkal nő a vasutasok, a postai alkalmazottak, a regionális közlekedési társaságoknál és a víziközműcégeknél dolgozók bére is.
dec. 30
14:54
26,5 milliárd forintot keresett az Apple vezére 2017-ben (HR Portál)
Az októberben lezárult üzleti év igen sikeres volt az iPhone gyártójának, ezért kapott hatalmas gázsit a csúcsvezetés - írja az Origo a Bloomberg alapján.
dec. 30
14:54
Zsiday: hatalmas erőt adnak a magyar gazdaságnak az EU-pénzek (Portfolio)
A napokban Orbán Viktor és Kovács Árpád is azt mondta, hogy az EU-pénzeknek nincs is olyan nagy hatása a gazdaságra, amire jó példa, hogy 2016-ban, amikor jelentősen visszaestek az EU-s támogatások, akkor sem lett belőle baj, ment tovább...

Keresés