2017. december 28. csütörtök

dec. 28
13:36
Fogyassz lokálisan, gondolkozz globálisan! (NRGreport)
A „Fogyassz lokálisan, gondolkozz globálisan” mottóval zajló, hároméves projekt célja az volt, hogy a diákok, mint aktív globális állampolgárok figyelmét a fenntartható élelmezés kérdésén keresztül felhívja a társadalmi felelősségükre és lehetőségeikre. A munka hazai koordinátora az Anthropolis Egyesület volt.
dec. 28
13:42
Istenes Bence repült, a lába sem érte a földet (Blikk)
Istenes Bence remekül mulatott kisfiával a csepeli piacon. Amíg Nátán egy játékautót vezetett, addig a műsorvezető bemutatta, hogyan tud repülni.
dec. 28
13:42
Alacsony lehet a katások nyugdíja (HR Portál)
A katásokra az arányos szolgálati időszámítás szabályai vonatkoznak, ami igen hátrányos lehet a nyugdíj összegére vonatkoztatva - írja a hvg.hu.
dec. 28
13:48
Extrapénzzel kedveskedik a kormány a nyugdíjasoknak (444.hu)
3 százalékos infláció alapján emelik a nyugdíjakat, pedig ennél kisebb lesz a pénzromlás mértéke.
dec. 28
13:48
Sportfogadás: Ez az 1.75-ös szorzó lehet a nap tutija (Agroinform)
Csütörtök este londoni derbit játszik az Arsenal, a magyar fogadók szerint pedig győztesen hagyja el a pályát.
dec. 28
13:48
Megható módon emlékezett a Star Wars-sztár Carrie Fisherre (ATV)
A Star Wars-sztár Mark Hamill Carrie Fisherre emlékezett kolléganője halálának első évfordulóján a közösségi médiában - írta a deadline.com csütörtökön.
dec. 28
13:48
Közölte a Magyar Posta: Változnak a csekkfeladás szabályai (Femcafe)
Január 1-től lép életbe.
dec. 28
13:51
Jön az új év: pluszpénz jut a gyerekeseknek (Privátbankár)
A minimálbérrel együtt emelkedik a gyed összege is.
dec. 28
13:51
Melyiket válasszuk: Olajok különböző arcbőr típusokra! (Blikk)
Elmondjuk, hogy melyik illóolaj mire jó.
dec. 28
13:51
Új fejlemények a Déli pályaudvar sorsával kapcsolatban (Infostart)
A Közbeszerzési Értesítő szerint mégsem kezdődhet meg a Déli pályaudvar átépítésének előkészítése.
dec. 28
13:51
Ter Stegen megingatta Messi trónját: az argentin zseninél is fontosabb volt a Barcában (Blikk)
Marc-André ter Stegen a Barcelona egyik legjobbjává nőtte ki magát az őszi idényben. A katalán Sport kimutatása szerint bizonyos szempontból Lionel Messi fölé is nőtt.
dec. 28
13:53
Ne habozzunk: Készítsünk habzó arctisztítót! (Blikk)
Egyszerűbb, mint hinné!
dec. 28
13:54
Ágoston Tibor kilépett a Jobbikból (444.hu)
Ő volt az, aki Rostás Winnetou programot indított volna a debreceni cigány tanulóknak, hogy ne az Arany János programból támogassák őket.
dec. 28
14:00
Még három év és a 30 ezer milliárd forintos határt is átlépi magyar államadósság (Portfolio)
2020-ra átlépheti a 30 ezer milliárd forintot a magyar államadósság összege - olvasható a kormány friss terveiben. Vagyis hiába szeretné a kormány megfékezni az adósság nominális összegének növekedését, ez még saját bevallása szerint...
dec. 28
14:03
Olcsó és villámgyors: ebben fog Magyarország az élre törni? (Privátbankár)
Ugrásszerűen nő az internetsebesség világszerte, Magyarország pedig uniós éllovasa szeretne lenni az internethasználatnak.
dec. 28
14:03
Új fejlemény a Déli pályaudvar sorsával kapcsolatban (Infostart)
A Közbeszerzési Értesítő szerint mégsem kezdődhet meg a Déli pályaudvar átépítésének előkészítése.
dec. 28
14:03
Petárdamentes övezeteket szeretnének a Liberálisok (Alternatív Energia)
Minden év szilveszterén kutyák százai kerülnek veszélybe, szöknek el otthonukból.
dec. 28
14:05
Késik a Déli pályaudvar átépítése (Alternatív Energia)
Az átalakítás ötletéről valószínűleg nem tett le a kormány.
dec. 28
14:06
Ennyit nőtt az autópiac Magyarországon (ProfitLine)
Az utóbbi időben évente több mint 20 százalékkal nőtt az autópiac Magyarországon, a 2012-es szinthez képest megduplázódott - mondta Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
dec. 28
14:06
9 ezret is adhatnak egy ötezer forintos bankjegyért (Pénzcentrum)
Vészesen közeledik a határidő: már csak néhány napig vásárolhatunk a boltokban a régi 20 ezres bankjegyekkel. Január 1-től ugyanis ezeket a címleteket már nem fogják tőlünk elfogadni a kereskedők. Nem árt felkészülnünk rá...
dec. 28
14:06
Felgyújtotta magát egy volt buddhista szerzetes Tibetben (ATV)
Felgyújtotta magát és meghalt Tibetben egy 30 éves férfi, volt buddhista szerzetes, így tiltakozva a kínai megszállás ellen - közölte a Nemzetközi Kampány Tibetért nevű szervezet. Idén ő volt a hatodik ember, aki felgyújtotta magát.
dec. 28
14:06
Ha jövőre világot látnál, ezt a 10 várost ajánlják leginkább a figyelmedbe (Player)
A világ legjobb városait rangsorolni nem könnyű feladat, a Resonance Consultancy nevű cég most mégis erre vállalkozott. A sorrendet fel is állították, már mutatjuk is a Top 10-et.
dec. 28
14:06
Kilépett a Jobbikból Ágoston Tibor (HírTV)
A párt debreceni elnöksége tudomásul vette a döntést, egyúttal felszólította a képviselőt mandátumának visszaadására.
dec. 28
14:09
Újévi horoszkóp: ezeknek a csillagjegyeknek lesz sorsdöntő a január (Blikk)
Nézd meg mi vár rád 2018 első hónapjában!
dec. 28
14:12
Látványosan kiszorult a szén a távfűtésből Magyarországon (Portfolio)
Drámai mértékben, a korábbi töredékére zuhant a szén és széntermékek súlya a magyarországi távhőtermelésben az elmúlt években, miközben a szolgáltatók egyre nagyobb részben a megújuló energiaforrásokból termelt hőt használják...
dec. 28
14:12
A szerzői és olvasói gőgről (autopro)
Annak idején, amikor az Ulpius-ház Kiadó még fénykorát élte, kaptam az igazgatótól egy könyvet, hogy nézzem meg, milyen nagyszerű műveket adnak ki. David Mitchell Szellemírók című könyve volt, kartonált kötésben, elég szép borítóval.
dec. 28
14:15
Hamarosan megnyílik a Vidámpark utóda (Infostart)
A Holnemvolt Várat a terveink szerint a tavasz folyamán nyitjuk meg a közönség előtt - nyilatkozta Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója és a Liget Budapest Projekt zöldfelületi fejlesztéseinek miniszteri biztosa.
dec. 28
14:18
Van róla fogalmad, mennyit keres egy csúcsvezető? (Portfolio)
Sehol nem keresnek olyan jól a tőzsdén listázott nagyvállalatok vezérigazgatói, mint az Egyesült Államokban, ráadásul az átlagos életszínvonal és a CEO-k fizetése közötti különbség is itt a legnagyobb - derül ki a Bloomberg adatgyűjtéséből....
dec. 28
14:18
Micsoda változás: Hódi Pamela merész, új frizurát csináltatott - Fotó (Femcafe)
Ez nagyon bevállalós lett.
dec. 28
14:24
Rossz hír érkezett Kínából (Portfolio)
Kína külső adóssága 7,5 százalékkal 1680 milliárd dollárra nőtt a harmadik negyedév végére, a bővülés lassult a második negyedévi 8,7 százalékos növekedéshez képest - közölte a devizafelügyeletért felelős kínai irányítószerv...
dec. 28
14:24
Lecsaptak az iszlamistákra Törökországban (ATV)
Őrizetbe vette az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet 38 feltételezett tagját, közöttük több szíriai állampolgárt a török rendőrség a délnyugat-törökországi Bursa tartományban - jelentette az Anadolu török hírügynökség csütörtökön.
dec. 28
14:24
Januártól emelkedik a gyermekgondozási díj összege (AQUA)
Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
14:27
Rászállt a Lufthansára a német kartellhivatal (Infostart)
A német kartellhivatal vizsgálja a Lufthansa árképzését.
dec. 28
14:27
Internet - Uniós éllovas lenne Magyarország (Gondola)
A magyar kormány intézkedési azt a célt szolgálják, hogy jövőre meghaladja a 80 százalékot a rendszeres internethasználók aránya az országban, és ezzel az Európai Unión belül a legjobb mutatóval rendelkezők közé kerüljön az ország – közölte az MTI-vel a Digitális Jólét Program titkársága csütörtökön
dec. 28
14:27
A bemutatás küszöbén áll a vadonatúj Mercedes-Benz A-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz hivatalosan is bejelentette, hogy a márciusi Genfi Autószalonon lerántja a leplet vadonatúj prémium kompakt modelljéről, az A-osztályról. Az A-osztálynak – az azonos kompakt padlólemezre épülő társaihoz, vagyis a B-, CLA- és GLA-osztályhoz hasonlóan – nagy szüksége van a vérfrissítésre, a konkurencia ugyanis szép lassan túlszárnyalta a legkisebb csillagos autók kvalitásait.
dec. 28
14:30
Bevált pszichológiai trükkök, hogy megkapd, amit akarsz (Femcafe)
Minden megszerezhető, ha elég ügyes vagy.
dec. 28
14:36
Vérfürdőt rendezett az Iszlám Állam Kabulban (Alternatív Energia)
Negyvenen meghaltak, harmincan pedig megsebesültek.
dec. 28
14:36
A húsokat és az édességeket ellenőrzi a Nébih (Adózóna)
A téli szezonális ellenőrzések időszakában, december 1. és 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei főként a nyers húsokat, a virsliket és más húskészítményeket, az alkoholos italokat, valamint édességeket, például az üreges csokoládékat és a szaloncukrokat ellenőrzik – mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer és…
dec. 28
14:36
Két kézzel szórja a pénzt a kormány sportra - 16 milliárdot odadobtak a Fradinak (Portfolio)
Két határozat is megjelent a szerdai Magyar Közlönyben: az egyik szerint 6,3 milliárd forintot ítélt oda sportcélú támogatásként a kormány, a másik pedig sport- és turisztikai célú fejlesztések támogatásával foglalkozik. A legtöbb...
dec. 28
14:36
Megvan az élvonalbeli angol csapat új vezetőedzője (Sport365)
Döntés született.
dec. 28
14:37
Pánik a vonaton, fenyegető levél miatt vonultak ki a tűzszerészek (ATV)
Fenyegető levél miatt kiürített egy vonatot a rendőrség Hollandiában a német határ közelében - jelentette a helyi sajtó csütörtökön.
dec. 28
14:37
Itt az alkalom, hogy Szeged minden szépségét megcsodáld madártávlatból (Player)
Mindig örömmel tölt el minket, amikor egy-egy hazai városról vagy természeti szépségről tehetünk közzé ilyen látványos videókat. Ezúttal Szegedet csodálhatjuk meg a magasból a Dronair videójának köszönhetően.
dec. 28
14:38
Késik a Déli átépítése (Alternatív Energia)
Az átalakítás ötletéről valószínűleg nem tett le a kormány.
dec. 28
14:39
Bombafenyegetés miatt kiürítettek a vonatot Hollandiában (Infostart)
Fenyegető levél miatt kiürített egy vonatot a rendőrség Hollandiában a német határ közelében - jelentette a helyi sajtó.
dec. 28
14:40
Gond van a tűzvédelemmel az óvodákban és bölcsődékben? (Alternatív Energia)
A katasztrófavédelmi kirendeltségek összesen 1783 hatósági ellenőrzést tartottak.
dec. 28
14:42
Fenyegetés - Kiürítettek egy vonatot Hollandiában (Alternatív Energia)
Amszterdamból Berlinbe tartott a szerelvény.
dec. 28
14:42
Húszmilliárdért szerez a Honvédség új tankelhárító fegyvereket (Portfolio)
20 milliárd forintért vásárol többcélú páncéltörő rakéta fegyverrendszereket 2019 és 2026 között a kormány - derül ki a legfrissebb magyar közlönyből. A fegyverrendszerek és a kapcsolódó logisztikai támogatási és szolgáltatási...
dec. 28
14:44
Nagy légi harc Treviso fölött (Alternatív Energia)
Treviso fölött ma délelőtt nagy légi csata ment végbe. Üldöző repülőgépek, valamint angol és olasz elhárító lövegek vettek részt e csatában
dec. 28
14:45
Martin Schulz az év legnagyobb vesztese (Gondola)
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Martin Schulz az év legnagyobb vesztese a németek szerint - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés
dec. 28
14:47
Dzsihadisták tucatjait fogták el a törökök (Gondola)
Őrizetbe vette az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet 38 feltételezett tagját, közöttük több szíriai állampolgárt a török rendőrség a délnyugat-törökországi Bursa tartományban - jelentette az Anadolu török hírügynökség csütörtökön

Keresés