2017. december 28. csütörtök

dec. 28
12:26
A németek többségének nincs gondja a menekültekkel (Kripto Akadémia)
Büntetnék a menekültek elosztását elutasító uniós tagállamokat.
dec. 28
12:27
Lázár jobbkeze kimondta, amit nem sokan mernek kimondani (Menedzsment Fórum)
Csepreghy Nándor lát javítanivalót a kormányzat sajtón. A brexitről is érdekeset mondott egy interjúban.
dec. 28
12:27
Komoly változások jönnek a postánál – erre nem lesz többet szükséged (Privátbankár)
Január 1-től nem kell igazolni magad csekkbefizetésnél, ha bankkártyával fizetsz.
dec. 28
12:30
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője (HR Portál)
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék. Koscsóné Kolkopf Juditot, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetőjét mutatjuk be.
dec. 28
12:30
Kegyetlen vérfürdőt rendezett az Iszlám Állam, sok a halott és a sebesült (ATV)
Kettős öngyilkos merényletet követtek el csütörtök reggel az afgán főváros nyugati részében, egy helyi hírügynökség épületénél. A támadás elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára.
dec. 28
12:30
Ma szabadabb a magyar színházi élet (autopro)
A teátrum igazgatója szerint a Nemzeti Színház ismét valóban nemzeti, s állítja: ma szabadabb a magyar színházi élet, hiszen már nem pusztán a liberális gondolatok mentén tudnak színházat csinálni, üzeneteket átadni. Vidnyánszky Attila közlése szerint mostanra egyszerre van jelen egy normális előadásokat létrehozó repertoárszínház, működik benne
dec. 28
12:30
Csodálatos légifelvételen a télbe borult Kékes (Player)
Nem kérdés, hogy látni akarod-e Magyarország legmagasabb pontját igazi téli hangulatában.
dec. 28
12:30
Városi terepjáróra voksol a magyar (NRGreport)
Az utóbbi időben évente több mint 20 százalékkal nőtt az autópiac Magyarországon, a 2012-es szinthez képest megduplázódott - mondta Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
dec. 28
12:32
Még jó ideig a támogatásoktól függ az elektromos autózás (NRGreport)
Az elektromos járművek ma a forgalom elenyésző részét adják, az e-mobilitás mégis olyan terület, amely komolyan átformálja a világ energiapiacait.
dec. 28
12:36
Új szabály: januártól személyit kell felmutatni a postán a csekkfeladásokhoz (Blikk)
Január 1-jétől változnak a Magyar Potánál a pénzmosás megelőzését szolgáló szabályok a csekkbefizetésnél.
dec. 28
12:38
Kasza Tibi elhagyta az országot! – A reptéren értük utol (Blikk)
Kasza Tibi egy titokzatos üzenetben búcsúzott egy Instagram-fotóval.
dec. 28
12:39
Készülj! Ezek lesznek a tízmilliószoros napok 2018-ban (Blikk)
Jobb, ha már most felírod a naptáradba!
dec. 28
12:42
Kulturális központban robbantották fel magukat a merénylők (HírTV)
Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a robbantásért.
dec. 28
12:42
Havi 42 milliót tett zsebre Storck (HírTV)
A válogatott irányításáért 30 millió, az MLSZ sportigazgatójaként további 12 millió forintot kapott.
dec. 28
12:48
Az ünnepek alatt is kitart a jó hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Igazi ünnepi hangulat van az európai tőzsdéken, a részvénypiacokon gyakorlatilag semmilyen mozgást sem látni, míg a nyersanyagpiacon a réz ára tovább ralizik. Mikor készül végre elemzés az Appeninnről? 2017.12.28 12:41 tovább a cikkhez...Kispapír...
dec. 28
12:48
Angol foci: Világrekord átigazolás, sosem vettek még ennyiért védőt (Agroinform)
Hivatalos: Virgil van Dijk 75 millió fontért a Liverpoolé, árával bő 20 milliót vert a második helyezett Kyle Walkerre.
dec. 28
12:48
Ausztria még soha nem vásárolt ennyi földgázt Oroszországtól (ATV)
Az orosz Gazprom az idén rekordmennyiségű, 8,25 milliárd köbméter földgázt szállított Ausztriának, 40,7 százalékkal többet, mint 2016-ban a Kurier napilap csütörtöki számának beszámolója szerint.
dec. 28
12:50
Itt volt a földi pokol 2017-ben (Portfolio)
Hiába élénkült örvendetesen a világgazdaság 2017-ben, továbbra is voltak olyan országok, ahol rosszabb lett az élet. Több gazdaság is jelentős gazdasági visszaesést szenvedett el, és a korábbi évek listáinak ismétlődéseit látva...
dec. 28
12:51
Megérkezett Magyarországra a legújabb téboly, ami elviheti az összes pénzed (Privátbankár)
Van, akinek már nem elég, hogy felülhet 2017 legmeredekebb kalandjára, a bitcoin-hullámvasútra: bár azt se érti senki, hogy mikor miért szárnyal felfelé és miért zuhan lefelé, a blockchain-őrület legújabb vadhajtása még ennél is homályosabb hátterű, mégis dollármilliókat tudnak vele besöpörni egyes startupok a befektetőktől, pusztán bemondásra.
dec. 28
12:54
A botrányhős szélsőjobboldali homoszexuális megmondóember, Milo Yiannopoulos nyitja az Európa jövője konferenciát Budapesten (444.hu)
A háromnapos rendezvényen, amelyet a kormány a V4-elnökség keretében szervez, Szijjártó Péter és Deutsch Tamás is felszólal.
dec. 28
12:57
Megváltoztatják az életünket 2018-ban (Infostart)
A magyarországi startupokról készült összeállítás.
dec. 28
12:57
Elképesztő hatása van napi egy pohár paradicsomlének. Nőknek különösen fontos fogyasztaniuk (Blikk)
Kutatások támasztották alá a népi bölcsességet.
dec. 28
12:57
A németek többsége büntetné a tagállamokat (Gondola)
Büntetőintézkedésekkel sújtaná a menekültek elosztását elutasító európai uniós (EU-) tagállamokat a németek csaknem kétharmada - mutatta ki egy felmérés, amely az RTL német médiacsoport megbízásából készült
dec. 28
12:57
Vérfürdőt rendezett az IÁ Kabulban (Kripto Akadémia)
Negyvenen meghaltak, harmincan pedig megsebesültek.
dec. 28
12:57
Dicső jelmezek – legendás versenyruhákba bújt a Porsche Macan (Auto Pult)
Az autórajongók körében számos legendás és kívánatos festés, matricázás létezik, amely örök klasszikusként sosem kopik ki a legendák csarnokából. Természetesen a versenysportban használt összeállítások vannak a fókuszban, s e tekintetben a Porsche széphagyományokat tudhat magáénak - ezúttal a Macan kapott meg néhány igazán szép emléket őrző festést.
dec. 28
12:57
Sokk: világrekordért igazolt kiváló játékost a Liverpool (Sport365)
Kérdés, mennyire válik be.
dec. 28
12:59
A német lány és afgán gyilkosa egy pár voltak (Gondola)
A Bild információ szerint párkapcsolati okokra vezethető vissza az a tegnapi gyilkosság, amiben egy 15 éves afgán fiatal leszúrta hasonló korú partnerét - közölte honlapján szerda késő este a német hírportál
dec. 28
13:00
Újabb fejlemény VV Fanni ügyében (ATV)
További 90 nappal meghosszabbították annak a férfinek az előzetes letartóztatását, akit VV Fanni eltűnésével összefüggésben vettek őrizetbe – írja a Blikk.
dec. 28
13:00
Jobbik: Zsebpénzt oszt a kormány (HírTV)
Az adófizetők forintjait a kormány saját zsebpénzének tekinti – reagált a Jobbik alelnöke az újabb pénzosztásra.
dec. 28
13:06
Főként az édességeket és a húskészítményeket ellenőrzi a Nébih az ünnepek alatt (ProfitLine)
A téli szezonális ellenőrzések időszakában, december 1. és 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei főként a nyers húsokat, a virsliket és más húskészítményeket, az alkoholos italokat, valamint édességeket, például az üreges csokoládékat és a szaloncukrokat ellenőrzik - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc
dec. 28
13:06
Emelkedik a gyermekgondozási díj összege (Portfolio)
Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel. A tárca...
dec. 28
13:09
Pénzeső januártól: kik járnak jól Magyaroszágon? (Infostart)
Januártól emelkedik a gyermekgondozási díj összege.
dec. 28
13:09
Utolsó alkalom: most benézhet az újpesti uszoda női öltözőjébe – fotók (Blikk)
Persze, nem úgy, hogy bárki is van benn: az Újpesti Gyógyfürdő és Uszodát bontják épp nagy erőkkel az Árpád úton, most tartanak a női öltözőknél. Apokaliptikus fotók Újpestről.
dec. 28
13:12
Háromszáz katona örülhet szabadságának (HírTV)
Lezárult a fogolycsere az ukrán kormányerők és az oroszbarát szakadárok között.
dec. 28
13:12
"Túl öreg vagy hozzá": kiakadt az anya 33 éves lányára öltözéke miatt (Femcafe)
Szerinted jogos volt?
dec. 28
13:15
Változások jönnek: ennyi lesz a gyed 2018-tól (Blikk)
Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
13:15
Sokkoló: valósággá vált mindenki rémálma ebben a vécében – fotó (Blikk)
Valósággá vált sokak rémálma Ausztráliában, ugyanis egy másfél méteres kígyót találtak egy vécécsészében.
dec. 28
13:15
Új képet posztolt Tusup – Megjelent a nyilvánosság előtt (Blikk)
A legutóbbi edzést egy szülő szerint nem ment el megtartani a gyerekeknek, ami még nem fordult elő nála. Most azonban újra színre lépett Hosszú Katinka férje.
dec. 28
13:15
A kneszet megszavazta a rendőrség korlátozását (Gondola)
Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta a rendőrség jogait korlátozó "ajánlási törvényt", amely szerint az izraeli nyomozó hatóság ezentúl nem hozhatja nyilvánosságra a közszereplők ügyének lezárásakor, hogy szerinte sikerült-e elég bizonyítékot gyűjtenie a vádak alátámasztására, a vádemeléshez
dec. 28
13:17
Januártól nő a gyermekgondozási díj összege (Gondola)
Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel
dec. 28
13:19
2018-ban is a magyar emberek biztonsága az első (Gondola)
A biztonság lesz a legfőbb érték 2018-ban Európában, és a kormány számára is a magyar emberek biztonsága az első.
dec. 28
13:24
Virtuális mentorokkal segíti a Telekom az újévi fogadalmak betartását (HR Portál)
Népszerű stand-up komikussal, közismert életmódtanácsadóval és Junior Prima díjas színésszel startolnak a Telekom chatbotjai. A Csetrekészekkel új szintre lép a mentorálás a digitális térben, hiszen a tanácsokhoz bárki hozzáférhet, aki változtatni akar az életén.
dec. 28
13:24
Továbbra sem tudják megkezdeni a Déli pályaudvar átépítését (ATV)
Lefújták a Déli pályaudvar átépítésének előkészítésére kiírt közbeszerzést – írja a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számára hivatkozva a Magyar Nemzet Online.
dec. 28
13:27
Itt a vége a legnagyobb utasszállítónak? (Infostart)
Felkészült az Airbus a világ legnagyobb utasszállító gépe, az A380-as gyártásának leállítására, miután több éve nem kapott új megrendelést.
dec. 28
13:30
Európába és Kínába tartanak az egyetemisták garázscégei (AQUA)
Négyszázmillió forint kockázati tőkét vonzottak az év során a Start­up Campus által felfedezett egyetemi ötletek. Az inkubációs program keretében a sikeres vállalkozások bemutatkozhattak többek között Londonban és hat hazai egyetemi városban is. A szervező Enterprise Hungary célja a V4-es országok, valamint kiemelten Bécs és Budapest együttműködésé
dec. 28
13:30
Ők nem hittek a trendekben: ezek voltak a legrondább karácsonyfák idén (Femcafe)
Van, akinek idén nem jött össze...
dec. 28
13:33
Nagy változások jönnek: pluszpénz jut a gyerekeseknek (Privátbankár)
A minimálbérrel együtt emelkedik a gyed összege is.
dec. 28
13:33
Stohl is elképedt: Hatalmas, amit kapott a TV2 játékosa ellenfelétől (Blikk)
A kamerák mindent vettek.
dec. 28
13:33
Így számolhatjuk el a rendkívüli munkavégzést (Adózóna)
A munkaerőhiány következtében a munkáltatók gyakran kénytelenek rendkívüli munkavégzést elrendelni, mely során általában problémát jelent annak pénzügyi elszámolása (bérszámfejtése). Az alábbiakban a lehetséges módozatokat mutatjuk be.
dec. 28
13:36
Januártól több pénz áll a családokhoz (ATV)
Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.

Keresés