2017. december 22. péntek

dec. 22
13:09
Vaszily Miklós bekerült a BIF igazgatóságába (Portfolio)
Megtartotta rendkívüli közgyűlését a BIF. Egyetlen napirendi pontja Vaszily Miklós igazgatósági és auditbizottsági tagjává választása volt, amit egyhangúlag elfogadott a közgyűlés. Horváth László 2017. november 20-át követően...
dec. 22
13:12
A lengyelek kiléphetnek az EU-ból: megtört a bizalom Kelet és Nyugat közt (Privátbankár)
A fenyegetőzés pont akkor érkezik a térségünkbe, amikor Kelet- és Nyugat-Európa között az árkok évtizedek óta nem látott mélységűek lettek. Varsó nem vonja vissza a vitatott törvényeket, sőt a Bizottság alelnöke legutóbb már időpontot sem kapott az egyeztetésre. A jelenlegi kormánynak nem biztos, hogy érdeke 2020 után az EU-ban maradni, amikor várh
dec. 22
13:12
Elveszítheti egyik legnagyobb sztárját a Videoton (Sport365)
Francia élvonalbeli csapat figyeli a fehérváriak húzóemberét.
dec. 22
13:12
Kész találkozni a leváltott katalán elnök a spanyol kormányfővel (ATV)
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök pénteken kijelentette, hogy kész találkozni Mariano Rajoy spanyol kormányfővel Spanyolországon kívül az Európai Unió bármelyik tagállamában.
dec. 22
13:12
Három profi póz, amikkel mindig tökéletesen mutatsz majd a képeken (Femcafe)
Ezeket az A-listás sztárok is bevetik a vörös szőnyegen.
dec. 22
13:12
Nyolv év termése: 2-3 ezermilliárd forint tűnt el a közbeszerzésekből (HírTV)
2-3 billió forint tűnt el a közbeszerzésekből – derül ki a Corvinus korrupciókutató központja elemzéséből.
dec. 22
13:15
Már meg is indult az üzengetés a Brexitről (Portfolio)
Az Európai Unió szűkre szabott, "kanadai stílusú" kereskedelmi megállapodásra tesz ajánlatot Londonnak, ha a brit kormány rövid időn belül nem áll elő saját részletes elképzeléseivel - írta vezető uniós tisztviselőket idézve a pénteki...
dec. 22
13:17
Még a francia gazdaság is élénkül (Portfolio)
A francia gazdaság 0,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben ugyanúgy, mint a második negyedévben és nagyobb ütemben a szakértők által várt 0,5 százaléknál. A francia statisztikai hivatal azt közölte, hogy az éves szintű harmadik...
dec. 22
13:18
Bezuhant a Bitcoin, öt nap alatt elvesztette értékének harmadát (Menedzsment Fórum)
A kriptovaluta 2013 tavasza óta nem gyengült ekkorát.
dec. 22
13:18
Kiszállt az állam egy magyar bankból (Infostart)
Az állam értékesítette a teljes tulajdonrészét a Gránit Bank Zrt.-ben, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá a bank elnök-vezérigazgatójával, Hegedűs Évával, aki a nyertes pályázó cég tulajdonosa - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
dec. 22
13:18
Még a katalánok körében is nagy a bizonytalanság (Infostart)
Bizonytalannak látják Katalónia jövőjét pénteken megjelent, az előző napi előrehozott katalán parlamenti választásokat kommentáló szerkesztőségi véleménycikkeiben a nagyobb országos spanyol és katalán napilapok.
dec. 22
13:20
Eladta az állam a tulajdonrészét a Gránit Bankban (Menedzsment Fórum)
Felkészül a Budapest Bank.
dec. 22
13:21
Betegszállító balesete miatt késtek a vonatok (Grill Receptek)
A katasztrófavédelem szerint két ember szenvedett súlyos sérüléseket.
dec. 22
13:22
Megtévesztett a Vodafone, 200 milliós bírságot kapott (Menedzsment Fórum)
A pénzbüntetés kevesebb mint a fele annak, amire a Vodafone többszörös visszaesőként számíthatott.
dec. 22
13:24
Brutális helyszíni fotók: rommá tört a személyvonattal ütköző betegszállító (Blikk)
Egy fény- és félsorompóval biztosított átjáróban ütközött össze egy autó egy Kelebiára tartó személyvonattal Szabadszállás és Fülöpszállás között.
dec. 22
13:24
Darts-vb: Ikszeltünk a bukikkal, jöhet a második felvonás - visszatekintő (Agroinform)
Csütörtök este pont került a főtáblás küzdelmek végére, így itt az ideje, hogy tartsunk egy összegzést.
dec. 22
13:24
Már vágják a fákat Balatonföldváron, ahol az eddigi szabadstrand helyére épített parkolót az önkormányzat (444.hu)
Az önkormányzat kikötőt fejleszt, ezért számolják fel a szabadstrandot.
dec. 22
13:24
Feldühített elefánt taposott agyon egy kínai idegenvezetőt Thaiföldön (444.hu)
Egy tréfás kedvű turista meghúzta az állat farkát, mire az őrjöngeni kezdett.
dec. 22
13:24
Célpont: Nyomoznak a papíron bejelentett kettős állampolgárok ügyében (HírTV)
Nyomozás indult a Kispalád településre papíron bejelentett ukrán-magyar állampolgárok ügyében – értesült műsorunk.
dec. 22
13:24
Durva, ami kiderült: Iglesiasnak van egy eltitkolt gyermeke (Femcafe)
Az édesanya 16 évesen szülte a gyereket.
dec. 22
13:27
7 tipp, hogy ne csak az eszköz legyen okos, hanem a gyerek is okosan használja (HR Portál)
A gyerekek nagy részének karácsonyi listáján szerepel valamilyen okos kütyü: telefon, tablet, laptop, hogy csak a legnépszerűbbeket említsük. Fontos, hogy az ilyen típusú ajándékozás ne csak egy átadásból álljon: az eszközök valóban okos használatára meg is kell tanítani a gyerekeket.
dec. 22
13:30
Csak forralás után fogyasztható a vezetékes ivóvíz Orfűn (ATV)
Legkevesebb 15 perces forralás után alkalmas emberi fogyasztásra a vezetékes ivóvíz Orfűn - tájékoztatta az 1080 lelkes baranyai település lakóit a vízszolgáltató Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. csütörtöki keltezésű szórólapján, amelyet a település honlapján elektronikus formában is közzétettek.
dec. 22
13:30
RomNet: rálőttek, és kiverték a fogát egy cigány önkormányzati elnöknek (Alternatív Energia)
A kórházba került férfi egy autentikus cigány művészegyüttes vezetője is.
dec. 22
13:30
A legolcsóbb tisztítószer: 5 dolog, amire a fogkrémet használhatod (Femcafe)
Az mindegy, hogy epres vagy mentolos...
dec. 22
13:32
Orfűn csak forralva fogyasztható a vezetékes víz (Alternatív Energia)
A szolgáltató fertőtleníti a vízellátó rendszert.
dec. 22
13:33
Hoppá: ezen az oldalon 3 hétig nézhet meg ingyen soha nem látott, igazi klasszikus filmeket (Blikk)
December 22-étől január 12-éig 60 filmjét teszi szabadon hozzáférhetővé a Filmarchívum azzal a céllal, hogy a közönség megismerhesse a filmtörténet klasszikusait és ritkaságait, valamint betekintést nyerjen az intézmény munkájába, a magyar filmtörténet korszakaiba.
dec. 22
13:36
Meghalt egy beteg, mert órákig váratták a sürgősségin (Femcafe)
Több, mint öt órán át várakozott.
dec. 22
13:42
Nagy büntetés a Vodafone-nak (Infostart)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mintegy 200 millió forintos bírságot szabott ki a Vodafone Magyarország Zrt.-re megtévesztő tájékoztatás miatt.
dec. 22
13:42
Négy férfi esett egymásnak a mosonmagyaróvári vasútállomáson (Blikk)
Négy férfi verekedett össze a mosonmagyaróvári vasútállomás várótermében.
dec. 22
13:42
Miért állnak ilyen jól a kormánypártok a választások előtt? Szavazzon! (ATV)
A közvélemény-kutatások szerint rendszerváltás óta nem álltak ilyen jól kormánypártok a választások előtt, mint most a Fidesz-KDNP. Mi lehet ennek az oka?
dec. 22
13:42
„Ausztria: Oroszország trójai falova?” (USAracing)
Aki a címben idézőjelbe tett kérdéstől menthetetlen nevetőgörcsöt kap – mivel joggal hiszi, az eddig Magyarországra mantrakereplőként használt ökörség gúnycsavarját kapja – fejezze be a nevetést és vegye komolyan a mai Nyugat valóságát.
dec. 22
13:44
Három iskolából is lopott egy 20 éves férfi Gyulán (Blikk)
Gyulai iskolákból lopott az a fiatalember, akit csütörtökön fogtak el a rendőrök.
dec. 22
13:45
Hivatalos: itt folytatja pályafutását Bognár István (Sport365)
A Fraditól távozó játékos NB I-es klubhoz igazolt.
dec. 22
13:47
Komoly döntést hozott a Bayern klasszisa (Sport365)
Eldőlt, hol folytatja a pályafutását a német csapat futballistája.
dec. 22
13:48
Elektromos járművekkel bővült az állami flotta (AQUA)
– Az elektromobilitás térnyerése segít visszaszorítani a közlekedésből származó károsanyag-kibocsátást, és pozitív hatással van a magyar gazdaság fejlődésére is – mondta a nemzetgazdasági miniszter az állami intézményeknek készült elektromosautó-flotta átadásáról szóló sajtótájékoztatón.
dec. 22
13:48
Több mint 33 milliárd forintból vett új autókat a rendőrség (Autónavigátor)
Nemrégiben a rendőrség idei flottabővítéséről, ami önmagában több mint 15 milliárd forintos beruházást jeletett. Ráadásul az csupán a flottabővítés volt,
dec. 22
13:48
Erről a térképről leolvashatod, hol kellene élned a személyiséged alapján (Player)
Végre újrarajzolták a világtérképet az alapján, ami igazán számít, vagyis az ott élők belső tulajdonságait alapul véve. Ennek tükrében te is könnyedén kiválaszthatod, hová passzolna leginkább a személyiséged.
dec. 22
13:54
Ihatatlanná vált a víz egy magyar városban (Privátbankár)
Legalább 15 perces forralás után lehet csak meginni a vizet.
dec. 22
13:54
Karácsonyi El Clasicó: Messi vagy Ronaldo? (Grill Receptek)
A meccset magyar idő szerint délután egykor játsszák.
dec. 22
13:54
Idén nem lesz fehér karácsony (Háziállat)
Inkább tavaszias, mintsem télies az időjárásunk, és egyre enyhébb idő várható, így idén nem lesz fehér a karácsony.
dec. 22
13:54
Leszaladt egy repülőgép a kifutópályájáról Kijevben (ATV)
Letért a kifutópályáról a fehérorosz légitársaság, a Belavia egyik, Minszkbe tartó járata a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtéren. A légikikötőt a baleset miatt átmenetileg lezárták - közölték ukrán hírforrások pénteken.
dec. 22
13:56
Az ÁSZ kikéri magának a "közvélemény félrevezetését" (Grill Receptek)
Csak azért nem vizsgálják a Fideszt, mert a kormánypárt "nem szerepel az ellenőrzési ütemtervben." Kérdés?
dec. 22
14:00
Először csak mosolygott a kamerába, majd észrevett valamit felesége kezében, amitől könnyekben tört ki (Blikk)
Az a pillanat könnyfakasztó.
dec. 22
14:00
Jó lesz erre odafigyelnie, ha taxizni szeretne karácsonykor (Blikk)
A szokásosnál több időt kell majd várnia annak, aki taxizni szeretne az ünnepek idején.
dec. 22
14:00
Eltűnt a föld színéről a két francia művész, akik Kínában egy falfestménnyel tisztelegtek a Nobel-békedíjas ellenzéki aktivista emléke előtt (444.hu)
A kínai születésű,de francia állampolgár Hu Jiamin azt nyilatkozta egy hete, hogy nem fél, mert szerinte sokak félelme csak a képzelőerejük szüleménye. Nemsokkal később elvitték a rendőrök.
dec. 22
14:00
Válogatás: Már februárban megszületett 2017 trollja! (Agroinform)
12 részes sorozatunkban hónapról hónapra haladunk. Következzen február!
dec. 22
14:02
Az anya kimenti gyerekeit az égő házból, majd visszamegy és becsukja maga mögött az ajtót. Döbbenetes az ok... (Blikk)
Bement a házba és bezárta az ajtót...
dec. 22
14:03
Már itthon is lehet síelni (Infostart)
Az ország több pontján is indul a síszezon.
dec. 22
14:03
Bizonytalannak látják Katalónia jövőjét (ProfitLine)
Bizonytalannak látják Katalónia jövőjét pénteken megjelent, az előző napi előrehozott katalán parlamenti választásokat kommentáló szerkesztőségi véleménycikkeiben a nagyobb országos spanyol és katalán napilapok.
dec. 22
14:04
Órákat várakozott az abortuszklinikán. Már csak egy aláírás hiányzott, hogy elvetesse a gyermekét, de aztán megpillantotta ezt (Blikk)
Könnyezve ült az abortuszklinikán, amikor...

Keresés