Nyolc tévé, illetve rádió műszaki fejlesztési pályázatának támogatására összesen 15,7 millió forintot szavazott meg e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
Mintegy 33,7 milliárd forint értékben több mint 2600 új szolgálati gépkocsit szerzett be a rendőrség 2017-ben - jelentette be az országos rendőrfőkapitány a Készenléti Rendőrség új szolgálati gépjárműinek budapesti átadásán csütörtökön.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ideiglenes intézkedésként megtiltotta a www.orangeways.com honlapon a személyszállításra vonatkozó kereskedelmi gyakorlat folytatását, a GVH emellett kötelezte az orangeways márkanév alatt kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozásokat, hogy az erre vonatkozó tartalmat töröljék a honlapjukról
Meghosszabbították a csehországi Dukovany atomerőmű 3. és 4.energiablokkjának működési engedélyét, az új működési engedély meghatározatlan időre szól - közölte honlapján a cseh állami atombiztonsági hivatal (SUJB).
Már csak kilenc napig, azaz december 31-ig lehet fizetni a régi húszezer forintos bankjegyekkel, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az év végén bevonja azokat a forgalomból - figyelmeztet honlapján a jegybank.
Az októberig felvett lakáshitelek alig több mint fele volt egy évnél hosszabb kamatperiódusú, vagyis az ügyfelek jelentős része még inkább az alacsonyabb kamatot választja a hosszabb ideig fix kondíciók helyett.
Egy friss előrejelzés szerint globális szempontból a kelet-közép-európai régió gyógyszerpiaca növekszik a legdinamikusabban 2021-ig. Befektetői szempontból mégsem könnyű a kedvező kilátásokat forintra váltani.
Soros György az idén is jól járt több befektetésével. Olyan cégekbe szállt be, amelyek felülteljesítették az elemzők várakozásait, és további árfolyam-emelkedést vár tőlük a piac.
A világ leghíresebb hegedűkészítője 280 éve elhunyt, ám hangszerei közül több száz a mai napig fennmaradt, bár csak töredékük van tökéletes állapotban. Ezeknek a Stradivariusoknak némelyike akár több millió dollárt is ér.
Pert indít a legnagyobb amerikai médiaipari szakszervezet több vállalat ellen, mert a Facebookon közzétett célzott álláshirdetéseikben életkor alapján hátrányosan különböztették meg az idősebb álláskeresőket.
Halogattad az ajándékvásárlást és mindjárt itt a szenteste? Esetleg elfeledkeztél egy-egy rokonról, akivel legutóbb egy éve találkoztál? Pánikra semmi ok, mutatunk néhány ajándékot, melyekkel még egyáltalán nem késtél el, és aránylag...
A gazdák jól dolgoztak 2017-ben, ennek is köszönhető, hogy bár szeszélyes volt az időjárás, az elmúlt évekre visszatekintve is kiegyenlített a mezőgazdaság.
Bár általánosságban továbbra is él a létszámkorlátozás az adóhivatalnál, bizonyos esetekben új embereket is felvesznek. – Főként jogászokat, közgazdászokat, vámügyi szakembereket és informatikához értő munkavállalókat keres a szervezet – mondta lapunknak a hatóság vezetője. Tállai András hozzátette: az állomány képzettsége már csak azért is fontos,
A szénhidrogén-alapú közlekedésnek még hátravan jó pár évtizede, míg leválthatja az elektromos vagy más alternatív meghajtás, de az olajipari vállalatoknak már most érdemes alkalmazkodniuk az eljövendő új feltételekhez. Nincs ez másként a Mol Magyarország esetében sem, amely öt évvel ezelőtt vált önálló vállalattá a cégcsoporton belül. Fasimon Sán
Félmillió forintos bírságot szabott ki az Echo TV médiaszolgáltatójára a csatorna egyik szeptember végi műsora miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - áll az NMHH által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
A jövő évi adóváltozások további lendületet adhatnak a lakás-bérbeadás már így is pörgő piacának. A hosszú- és a rövid távú bérbeadásokat terhelő adók jövőre érezhetően mérséklődnek, így egyre többen vághatnak majd bele az ezzel kapcsolatos terveikbe.
Hatalmas tévedésben vannak a kollégáim: szerintük idén a fintech boomnál fontosabb dolgok is történtek a világon és Magyarországon. Pedig a bankrendszert teljesen átalakító folyamatokról idén már nem csak kamu marketingszövegelés ment:...
A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény 2018. január 1-jétől hatályos szövegét olvasva több olyan új rendelkezéssel találkozhatunk, melyek "ismerősnek tűnnek". Ennek oka, hogy a 2003-as Art. december 31-ei hatályvesztésével több járulékkal kapcsolatos eljárási szabály visszakerül oda, ahová eredendően tartozik: a…
Tovább folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása, a növekedés idén és jövőre is megközelíti a 4 százalékot - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen részletesen bemutatták az MNB Inflációs jelentését.
A globális tőzsdeindexek többsége emelkedett 2017-ben. A fő amerikai indexek decemberben napról napra döntötték meg a történelmi rekordokat. A varsói tőzsde teljesítménye is kiemelkedik.
A várhatóan magasabb infláció, illetve a növekvő bér- és egyéb költségek ellenére nem drágulnak januárban az új autók – derült ki lapunk körkérdéséből.
A 15-74 évesek közül 322 ezren tekintették magukat munkanélkülinek idén január és szeptember között, 16%-kal kevesebben, mint egy évvel korábban - derült ki a KSH kiadványából. A munkakeresés definíciója (nincs munkája, aktívan keres...
December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak, december 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét - közölte...
Az Európai Unió álláspontján nem változtat a katalán parlamenti választások eredménye - közölte péntek hajnalban az Európai Bizottság szóvivője. A csütörtökön megtartott választáson az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű egységpárti...
A gazdák jól dolgoztak 2017-ben, ennek is köszönhető, hogy bár szeszélyes volt az időjárás, az elmúlt évekre visszatekintve is kiegyenlített a mezőgazdaság – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
Az elmúlt hónapokhoz képest némileg mérséklődött az agrárexport értékének növekedése szeptemberben, de még így is 13 százaléknál magasabb értékű, mint egy éve, miközben az egyenleg 17,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első háromnegyed évit.
A liberálisok győzelme ellenére a függetlenségi pártok szerezték meg a parlamenti többséget a katalán parlamenti választásokon. A függetlenségpártiak összesen a szavazatok 47,3 százalékát kapták meg, míg a spanyol egység pártjait a választók 43,3 százaléka támogatta.
Bár általánosságban továbbra is él a létszámkorlátozás az adóhivatalnál, bizonyos esetekben új embereket is felvesznek, főként jogászokat, közgazdászokat, vámügyi szakembereket és informatikához értő munkavállalókat keres a szervezet...
Telt házzal számolnak az év végi ünnepekre, illetve a téli szünetre a belföldi szállodák – a piaci várakozások szerint a korábbi évek decemberi forgalmát is meghaladja a kereskedelmi szálláshelyek látogatottsága ezekben a hetekben. Ebben nagy szerepe van annak, hogy az idén jelentősen bővült a lakosság kényelmi szolgáltatásokra elkölthető jövedelme
Az amerikai kongresszus mindkét háza megszavazta csütörtök este a szövetségi kormány működtetéséhez átmeneti időre szükséges összeget, elkerülve ezzel a kormányzati intézmények leállását. A képviselőházban 231:188, a szenátusban...
Az új lakások átadása még csak most indul be, de az már látszik, hogy sok projektet végül jelentős csúszások után adhatnak csak át. A fejlesztők dolgát több dolog is nehezíti, de az egyik legjelentősebb probléma a munkaerőhiány....
Moody’s pozitív kilátást tart fenn a portugál besoroláshoz kapcsolódóan, és szeptember eleji értékelésük szerint a következő egy-másfél évben előállhatnak a felülvizsgálattal.
Folyamatos lesz a betegellátás a karácsonyi időszakban is a kórházakban és a mentőknél a karácsonyi ünnepek alatt, a gyógyszertárak viszont ügyeleti rend szerint működnek.
Ha egy eszköz ára egy év alatt megduplázódik, akkor bomba jó befektetésként értékelik. De mi a helyzet, ha nem kétszeres, hanem hússzoros lesz a növekedés? A Bitcoin tavaly december óta ugyanis ennyire ugrott meg. Mfor.hu összefoglaló az év legérdekesebb történéseiről.
Továbbra is él a létszámkorlátozás az adóhivatalnál, bizonyos esetekben új embereket is felvesznek – nyilatkozta Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője a Magyar Időknek. A szervezet egyre több területen alkalmaz elektronikus megoldásokat.
Évek óta hallani, hogy Kína össze fog omlani masszív, a bankszektor által kihelyezett mintegy 1840 milliárd dollárnyi hitel miatt, ráadásul a túlzott eladósodás problémáját most exportálni is készülnek Ázsia-szerte az Út és Övezet...
Jellemzően jó a hangulat az ünnepek előtt, emelkednek a világ tőzsdéi, a határidős részvényindexek állása alapján pedig ma is folytatódhat az erősödés. Mik az előjelek a tőzsdéken? Tegnap már elkezdett alábbhagyni az amerikai...
Jellemzően jó a hangulat az ünnepek előtt, emelkednek a világ tőzsdéi, a határidős részvényindexek állása alapján pedig ugyan mérsékelten, de folytatódhat az erősödés.Vajon meddig emelkedik még a Richter? 2017.12.22 08:24Tegnap már...
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kérelmére 20 évvel meghosszabbította a paksi atomerőmű 4. blokkjának üzemeltetési engedélyét az Országos Atomenergia Hivatal.