2017. december 22. péntek

dec. 22
20:45
Elnézést kért a német edző a nevetséges műeséséért (Blikk)
A Bayer Leverkusen trénere a meccs után rájött, hogy egy futballpályán állt, nem pedig színpadon.
dec. 22
20:48
Botka keményen beleszállt a baloldalba (ATV)
Botka László több ellenzéki pártról is azt gondolja, hogy összejátszik a Fidesszel. A szocialisták korábbi miniszterelnök-jelöltje egy interjúban keményen bírálta a baloldalt.
dec. 22
20:54
Előzetes letartóztatásba került a férfi, aki mérgezett italt árult Hajdú-Biharban (Blikk)
Előzetes letartóztatásba került az a 47 éves férfi, aki miatt többen kórházba kerültek Szerepen és Debrecenben. N. Sándor a gyanú szerint márkás italokat, többnyire gyomorkeserűket metil-alkohollal és más egyéb adalékanyagokkal, aromákkal turbózott fel, ezzel gyilkos elegyet kotyvasztva. A gyanúsított az általa előállított hamis, mérgező italokat e
dec. 22
20:54
Ide igazolhat a Manchester United sztárja (Sport365)
Olaszországban teheti le a névjegyét a futballista.
dec. 22
20:56
Feljelentették a kórházat és Zachert a sürgősségin meghalt nagymama miatt (Blikk)
Rosszul lett otthonában egy nagymama, majd a kórházban órákig nem kapott megfelelő ellátást, végül belehalt betegségébe. Az ATV arról értesült, hogy az ügyeletes orvos Zacher Gábor volt, aki ellen a család már feljelentést is tett.
dec. 22
20:57
Egyelőre az eladók karácsonya szebb (Portfolio)
Kismértékű gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, de alapvetően nincsenek nagy mozgások. Még Donald Trump történelmi lépése sem mozgatta meg a hangulatot.Minimális felfelé araszolás 2017.12.22...
dec. 22
20:59
Orbán a magyar euróról: "ez az ajánlat rosszabb, mint az eddigi" (Portfolio)
Orbán Viktor szerint Magyarország nem kapott visszautasíthatatlan ajánlatot az euró bevezetésére, sőt a jelenlegi ajánlat "sovány, szerény, rosszabb, mint az eddigi". A kormányfő erről még péntek reggel beszélt a Kossuth Rádió műsorában....
dec. 22
21:03
Erősödött pénteken a forint (Gondola)
Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon
dec. 22
21:03
Vonatbaleset Ausztriában - 12-en megsérültek (Fotók) (Grill Receptek)
Két kocsi felborult, többen bentrekedtek - Magyar sérültje nincs a balesetnek.
dec. 22
21:03
Erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
dec. 22
21:06
Vége lehet a jó világnak, hamarosan búcsúzhat az Audi R8 (Auto Pult)
Először is, nagyon reméljük, hogy a hír nem igaz, vagy legalábbis meggondolják majd magukat a németek a végleges döntésig: a napokban olyan információk röppentek fel a négykarikás gyártó háza tájáról, hogy az R8 sportautó gyártása rövidesen, két-három éven belül befejeződhet. A magyarázat rendkívül egyszerű: gazdasági szempontból állítólag nem éri meg piacon tartani az R8-at, bár presztízs…
dec. 22
21:06
Döntött az ENSZ BT: Újabb szankciók Észak-Korea ellen (ATV)
Újabb szankciókat szavazott meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken Észak-Koreával szemben.
dec. 22
21:12
Kártérítést követel Róma a ronda karácsonyfa miatt (Blikk)
A római polgármester, Virginia Razzi kártérítést követel a Piazza Venezián felállított karácsonyfáért. A 21 méter magas vörösfenyő már az ünnepek előtt elpusztult.
dec. 22
21:12
Kevés az uniós ajánlat a magyar euró bevezetéséhez (Blikk)
Nem érkezett visszautasíthatatlan ajánlat az euró esetleges magyarországi bevezetésével kapcsolatban, noha korábban több uniós­ vezető is arról beszélt, hogy kidolgoztak a hezitáló tagállamoknak egy mindenki számára kedvező csatlakozási tematikát. Orbán Viktor kritizálta a tervezetet a Kossuth rádióban.
dec. 22
21:12
Halál a 4-esen - Frontális baleset Kabánál (Alternatív Energia)
A tűzoltók öt embert szabadítottak ki a két jármű roncsai közül.
dec. 22
21:12
Kirúgták a Sevilla edzőjét (ATV)
Elbocsátották Eduardo Berizzót, a Sevilla labdarúgócsapatának vezetőedzőjét - jelentette be pénteki közleményében a klub.
dec. 22
21:14
Száz éve született Gimes Miklós (Alternatív Energia)
Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt végezték ki 1958. június 16-án.
dec. 22
21:21
Karitász - Rászoruló gyerekek kaptak ajándékot (Gondola)
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete adott át 250 rászoruló gyermeknek névre szóló karácsonyi ajándékcsomagot a budapesti Magyar Szentek Templomában pénteken
dec. 22
21:23
ENSZ BT - Új szankciók Észak-Korea ellen (Gondola)
Újabb szankciókat szavazott meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken Észak-Koreával szemben
dec. 22
21:25
Donald Trump amerikai elnök aláírta az adótörvényt (Gondola)
Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban helyi idő szerint pénteken délelőtt aláírta a kongresszus által a héten elfogadott adótörvényt, amely a republikánus párti elnök legnagyobb törvényhozási győzelme elnöksége első évében
dec. 22
21:27
Letette a hivatali esküt Borut Pahor szlovén elnök (Gondola)
Egy nappal hivatalba lépése előtt, pénteken letette az esküt Borut Pahor, Szlovénia újabb öt évre megválasztott elnöke
dec. 22
21:27
Újabb magyar válogatott futballista válthat csapatot a télen (Sport365)
Több játéklehetőség miatt hagyná el mostani gárdáját.
dec. 22
21:30
Négygyermekes nagycsaládon segített Molnár Gyula (Blikk)
Az MSZP pártelnöke az ünnepekkor saját családja mellett a rászorulókra is gondolt, új játékokkal lepte meg a gyerekeket Molnár Gyula.
dec. 22
21:36
Ingatlanmutyi? Gyanúsan olcsón adott túl egy ipari parkon az állam (HírTV)
A párt szerint ár alatt adott túl egy ipari parkon az állam.
dec. 22
21:39
Putyin: agresszív az új amerikai védelmi stratégia (Gondola)
Agresszívnak minősítette az amerikai nemzetbiztonsági stratégiát Vlagyimir Putyin elnök pénteken az orosz védelmi minisztérium kibővített kollégiumának ülésén
dec. 22
21:45
Ilyen még nem történt Nagy Ádámmal (Infostart)
A Bologna 3-2-re győzött a Chievo vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
dec. 22
21:48
Újabb politikusról derült ki, hogy orosz kémmel dolgozott együtt (Blikk)
Máris újabb hullámokat vetett a kémbotrány! Kiderült, hogy több neves politikussal is találkozott, sőt, négyszemközti beszélgetései­ken tolmácsként volt jelen ­Sztanyiszlav Jezsov, a kijevi kormányhivatal egyik kommuniká­ciós vezetője, akit két napja vettek őrizetbe kémkedés gyanújával. Az ukrán hatóságok szerint az ukrán kormányfőről és a hivatal
dec. 22
21:48
Egy spanyol bár vendégei mintegy 220 millió eurót nyertek (ATV)
Az északnyugat-spanyolországi Vilalba egyik bárjának vendégei mintegy 220 millió eurót nyertek a hagyományos karácsonyi spanyol lottón, az El Gordón, amelynek húzását pénteken rendezték a madridi Teatro Realban.
dec. 22
21:50
A fogolycseréről beszélt telefonon Porosenko és Merkel (ATV)
Telefonon beszélt egymással pénteken a Donyec-medencei konfliktusban harcoló felek közti lehetséges fogolycseréről Petro Porosenko ukrán elnök és Angela Merkel német kancellár - közölte Georg Streiter helyettes német kormányszóvivő.
dec. 22
21:57
60 magyar filmet nézhet meg most teljesen ingyen (Blikk)
60 filmjét tette közzé a Filmarchívum december 22-én, hogy a nézők online megtekinthessék a magyar filmtörténet klasszikusait és egyéb ritkaságait.
dec. 22
22:00
A Barcelonától igazolna az Arsenal (Sport365)
Fiatal tehetségre csaphat le a londoni klub.
dec. 22
22:03
Mit együnk a hidegben? - A dietetikusok tippjei (WebBeteg)
Ha a nagy hidegben lehűl a szervezetünk, a kórokozók könnyebben ledöntenek minket a lábunkról. Ilyenkor fokozottan oda kell figyelnünk immunrendszerünk erősítésére, ebben segíthet a helyes étrend. Tévhit azonban, hogy télen nehezebb ételekre van szükségünk.
dec. 22
22:03
Ma este zárja kapuit a Mikulásgyár (ProfitLine)
Pénteken este zárja kapuit a budapesti Ötvenhatosok terén felállított Mikulásgyár, amely az előzetes becslések szerint minden korábbi rekordot megdöntve több mint 140 ezer kilogramm adományt gyűjtött.
dec. 22
22:06
Saját lábát szagoltatta diákjaival egy tanár, videózta is (Blikk)
Sencsen – Vizsgálat indult a tanár ellen a dél-kínai város iskolájában.
dec. 22
22:06
Szíria: Két új frontot nyitott az Aszad-rezsim (ATV)
Két új frontot nyitott a szíriai kormányhadsereg az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezett vereségét követően: egyet a főváros, Damaszkusz közelében, a másikat pedig észak-nyugaton, a javarészt felkelők kezén lévő Idlíb tartomány határterületein - közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivistaháló
dec. 22
22:06
Erdő Péter celebrált karácsonyi misét Venyige utcai börtönben (HírTV)
A bíboros azt mondta, Jézus eljövetelét mindenkinek meg kell ünnepelnie, függetlenül, hogy fogvatartott-e vagy sem.
dec. 22
22:09
Románia Jeruzsálembe költöztetheti a nagykövetségét (HírTV)
Ezt a román parlament elnök azután javasolta, hogy az ENSZ 128 tagja szavazott az ellen, hogy a szervezet elismerje Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.
dec. 22
22:09
Egyelőre az eladók karácsonya szebb (Portfolio)
Az egész napos mérsékelt gyengülés után a kereskedés legvégére is csak minimálisan tudtak szépíteni az amerikai indexek, így csak annyi jött össze, hogy minimális legyen a mínusz. Máshol nem volt nagy mozgás 2017.12.22 22:13A többi...
dec. 22
22:15
Nagy Ádám ebben a szezonban először játszott végig bajnoki meccset (Blikk)
Győzött is a Bologna.
dec. 22
22:15
Nincs teljes egyetértés az MSZP és a DK között (Gondola)
Több kérdésben még mindig nincs egyetértés az MSZP és a DK között. Az egyéni körzeteket ugyan felosztották, de Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségéről továbbra sincs megegyezés
dec. 22
22:17
Gyász: 20 évesen elhunyt a brazil futballista (Blikk)
A fiatal játékosnak agydaganata volt.
dec. 22
22:17
Elmondta tettének indítékát a melbourne-i gázoló (Gondola)
Állítása szerint a muszlimokkal szembeni rossz bánásmód ellen akart tiltakozni tettével az az afgán származású ausztrál férfi, aki csütörtökön autójával szándékosan a járókelők közé hajtott egy gyalogátkelőn Melbourne-ben – közölték pénteken a hatóságok
dec. 22
22:18
Judy férje el akart költözni otthonról az Ördög Nóritól kapott ajándék miatt (Blikk)
– Az énekesnő kedvese nem tudta megszokni, hogy egér költözött a lakásukba.
dec. 22
22:24
A világ legnagyobb péniszű férfijét hazugnak nevezi a világ második legnagyobb péniszű embere (Blikk)
New York – Jonah Falcon szerint a mexikói csúcstartó használni sem tudja a férfiasságát, mert az csak a megnyúlt bőrtől olyan hosszú.
dec. 22
22:36
Haza kell küldeni az észak-koreai vendégmunkásokat, hogy ne tudják tovább pénzelni a rakétákkal kísérletező rezsimet (444.hu)
Az ENSZ újabb szankcióit még Oroszország és Kína is megszavazta.
dec. 22
22:36
Erdő Péter celebrált karácsonyi misét a Venyige utcai börtönben (HírTV)
A bíboros azt mondta, Jézus eljövetelét mindenkinek meg kell ünnepelnie, függetlenül, hogy fogvatartott-e vagy sem.
dec. 22
22:42
Négyes karambol az M1-esen Győrnél (Grill Receptek)
A sztráda érintett szakaszán hatósági irányítás mellett, csökkentett sebességgel haladhatnak a járművek.
dec. 22
22:48
Hatvan filmet tesz ingyen házzáférhetővé három héten át a Filmarchívum (autopro)
December 22-étől január 12-éig 60 filmjét teszi szabadon hozzáférhetővé a Filmarchívum azzal a céllal, hogy a közönség megismerhesse a filmtörténet klasszikusait és ritkaságait, valamint betekintést nyerjen az intézmény munkájába, a magyar filmtörténet korszakaiba.
dec. 22
22:51
Világít a torony (Gondola)
dec. 22
22:54
Az újságírók szerint a mauritániai kormány azért nem kezeli a papírválságot, hogy ne legyen mire nyomtatni a független lapokat (444.hu)
Napok óta nem tudják mire nyomtatni a cikkeiket.

Keresés