Az osztrák rendőrök Hegyeshalomnál átadták a december elején, az M5-ös autópálya csengelei pihenőhelyén történt emberölés gyanúsítottját, egy 52 éves német férfit a magyar hatóságnak - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön a rendőrség honlapján
Az egyre alacsonyabb kamatok ellenére az állampapírok továbbra is a kockázatkerülő befektetők kedvencei, hiszen szinte ez az egyetlen kockázatmentes befektetési eszköz, amely képes az infláció fölötti hozamot elérni. Megnéztük, melyik...
Négy újabb szolgáltatónál érhető el a digitális jólét alapcsomag - jelentette be Deutsch Tamás, a digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos.
Vannak titkos téli terveid? Írj róluk listát és kezd el őket megvalósítani! Adunk néhány tippet, hogy mi kerülhet a gyerekek és a felnőttek téli bakancslistájára.
Huszonnégy év után lejárt a mandátuma a hágai Nemzetközi Törvényszéknek, amely 161 embert ítélt el a délszláv háborúban elkövetett bűncselekmények miatt. Köztük Slobodan Milosevicet, Radovan Karadzicot és Ratko Mladicot, a boszniai mészárost is.
A tavalyi évhez képest jelentősen szigorodtak a fizetési határidők Magyarországon. Ugyanakkor miközben a vállalkozások átlagos fizetési határideje szűkül, a csúszással fizető társaságok mégis rövidebb késéssel képesek teljesíteni fizetési kötelezettségeiket, mint a tavalyi év első három negyedévében.
Stílszerűen HÉV-eken toboroz HÉV vezetőket a MÁV. A munkakör betöltéséhez szinte semmilyen elvárás nincs, csak annyi, hogy akarj tanulni, majd azután dolgozni és megfelelj egy-két elvárásnak. Az erőfeszítéseket azonban már a kezdetektől...
Már csak 10 napig, azaz 2017. december 31-ig fizethetünk a régi 20 000 forintos bankjegyekkel, mert a Magyar Nemzeti Bank az év végén bevonja azokat a forgalomból - hívja fel a figyelmet közleményében a jegybank. Mindez azt jelenti, hogy 2018....
Az ausztriai Hinterstoder síterepén december 17-én rendezték meg a szezonnyitó Vasas Magyar Kupa alpesi síversenyt. Az eseményről Tóth Etre írt beszámolót.
Már csak tíz napig, azaz december 31-ig lehet fizetni a régi húszezer forintos bankjegyekkel, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az év végén bevonja azokat a forgalomból - figyelmeztet honlapján a jegybank.
Péntek estig a Kárpát-medence a tőlünk nyugatra található anticiklon peremén helyezkedik el. Kezdetben nedves, majd változó nedvességtartalmú, több fokkal enyhébb levegő áramlik fölénk. Péntek este hidegfront éri el hazánkat.
Már csak 10 napig, azaz 2017. december 31-ig fizethetünk a régi 20 000 forintos bankjegyekkel, mert a Magyar Nemzeti Bank az év végén bevonja azokat a forgalomból - hívja fel a figyelmet közleményében a jegybank. Mindez azt jelenti, hogy...
Megbüntette a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKK-t és a T-Systemst a félkészen átadott e-jegy-rendszer miatt. A rendszer hibáját egy tizennyolc éves fiú is kiszúrta, mire a T-Systems feljelentette, később viszont felajánlotta, hogy saját költségén javítja a hibákat – a döntőbizottság az utóbbit kifogásolta.
Változékony idő várható a hétvégén: esőre, hóra, napsütésre is készülni kell. Emellett melegszik az idő, december 24-én többfelé 10 Celsius-fok körüli maximumok várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Péntek estig a Kárpát-medence a tőlünk nyugatra található anticiklon peremén helyezkedik el. Kezdetben nedves, majd változó nedvességtartalmú, több fokkal enyhébb levegő áramlik fölénk. Péntek este hidegfront éri el hazánkat.
Visszaküldte megfontolásra a parlamentnek Klaus Iohannis román államfő csütörtökön az oktatási kerettörvény két hete elfogadott módosítását, amely megteremtette volna a jogi feltételét annak, hogy a parlament törvénnyel alapítsa újra a helyi hatóságok által felszámolt magyar tannyelvű marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot
Kárvallottak tettek tanúvallomást a karcagi álbróker, Dobrai Sándorné perének idei utolsó, csütörtöki tárgyalási napján a Szolnoki Törvényszéken. A csütörtökre beidézettekkel együtt a november 6-án kezdődött büntetőügyben eddig húsz tanút hallgatott meg Nádor Zoltán tanácsa.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 3 hónappal, 2018. március 21-ig meghosszabbította M.Richárd házi őrizetét és a továbbiakban is fenntartotta a terhelt mozgásának nyomkövetővel való ellenőrzését.
Exkluzív információkat árult el életéről és módszereiről a világ egyik legkeresettebb terroristája egy magyar újságírónak. Liszkay László már írt egy könyvet Carlosról, a Sakálról, így jutott be Ilich Ramirez Sanchezhez abba a francia börtönbe, ahol a férfi életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
A Jobbik 25 oldalas észrevétel-, illetve kifogáslistát készített az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) az ellenzéki pártot több mint 660 millió forinttal sújtó jelentéstervezetéről.
Jól vizsgázott az otthonteremtési program az elmúlt két évben, 2015-ös bevezetésétől ez év november végéig több mint 63 500 csok-igénylést fogadtak be a pénzintézetek több mint 177 milliárd forint értékben - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Világi Oszkár, a Mol-csoport Innovatív Üzletágak és Szolgáltatások szervezet ügyvezető igazgatója december 20-án a Mol részvényeire vonatkozó vételi jogot gyakorolt. A tranzakció részletei: Lehívási árfolyam: 2.247 HUF Elszámolási...
Mintegy 33,7 milliárd forint értékben több mint 2600 új szolgálati gépkocsit szerzett be a rendőrség 2017-ben - jelentette be az országos rendőrfőkapitány a Készenléti Rendőrség új szolgálati gépjárműinek budapesti átadásán csütörtökön
Úgy tűnik, hogy a brit Morgan manufaktúra teljesen komolyan gondolta tavaly bemutatott rendhagyó 3-kerekűjét, vagyis az akkor még koncepcióként prezentált EV3 nevű elektromos ‘3 Wheeler’ modellt: a legfrissebb hírek szerint a nagy érdeklődésnek köszönhetően jövőre megkezdődik a rendkívül stílusos EV3 sorozatgyártása. Már azt is tudjuk, hogy az akkumulátorokat a Frazer-Nash Energy Systems nevű cég…