Az elkövetkező években számos újdonsággal találkozhatunk a csúcskategóriás luxus SUV-modellek piacán, hiszen több gyártó is bejelentette szereplését, így a ‘nagy’ Range Rovernek egyre több ellenféllel kell majd megküzdenie. A Bentley Bentayga után rövidesen a BMW és az Audi is beszáll a ringbe az X7-essel illetve a Q9-cel, ráadásul a legfrissebb hírek szerint a Lexus is betársul az exkluzív…
Mozaikpadlókkal és importált márvánnyal díszített, 1500 éves kolostor maradványait tárták fel a régészek Izraelben, a Jeruzsálemtől nyugatra lévő Bét Semes városban zajló nagyszabású ásatási munkálatok során.
Csütörtökön megkezdődik a jegyértékesítés a jövő áprilisi, budapesti divízió I/A jégkorong-világbajnokságra. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a jegy.hu rendszerében délután 13 órától érhetők el a belépők. A bérletek a múlt héten 48 óra alatt elfogytak.
Tudják, hogy fontos lenne fejleszteni a vezetőket, de akkora a nyomás, annyi a változás, hogy nem érzik időszerűnek. Olyan dilemma ez, amiről gyakran hallunk cégvezetőktől és a képzésekért felelős vezetőktől. Belevágni vagy nem belevágni? Mikor van itt az ideje a vezetőfejlesztésnek?
Elfogtak egy terroristagyanús férfit Németországban, aki valószínűleg gázolásos merényletet akart elkövetni az Iszlám Állam terrorszervezet (IÁ) nevében – jelentették csütörtökön német hírportálok.
Négy éve decemberben írta alá ferencvárosi szerződését Thomas Doll, aki azóta hét trófeát nyert a csapattal. A német tréner egyre feljebb tornássza magát a legeredményesebb Fradi-edzők listáján, de vajon hova sorolhatjuk őt a zöld-fehér klub történetében?
A pénzintézetek között a Wells Fargo lehet a legnagyobb nyertese az amerikai adóreformnak, 18 százalékos nyereségnövekedésre számíthat, leginkább annak köszönhetően, hogy profitjának oroszlánrésze az Egyesült Államokból származik.
Jól vizsgázott az otthonteremtési program az elmúlt két évben, 2015-ös bevezetésétől ez év november végéig több mint 63 500 csok-igénylést fogadtak be a pénzintézetek több mint 177 milliárd forint értékben – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy friss kutatás szerint a magyar munkavállalók alig több mint tizede kap 13. havi fizetést és közel minden ötödik dolgozó részesül év végi bónuszban. A magyar munkavállalók 13 százaléka kap 13. havi bért, átlagosan bruttó...
Úgy tűnik, hogy a brit Morgan manufaktúra teljesen komolyan gondolta tavaly bemutatott rendhagyó 3-kerekűjét, vagyis az akkor még koncepcióként prezentált EV3 nevű elektromos ‘3 Wheeler’ modellt: a legfrissebb hírek szerint a nagy érdeklődésnek köszönhetően jövőre megkezdődik a rendkívül stílusos EV3 sorozatgyártása. Már azt is tudjuk, hogy az akkumulátorokat a Frazer-Nash Energy Systems nevű cég…
Váradi József, a Wizz Air légitársaság vezérigazgatója lett az év üzletembere az EY versenyében. A cég a következő három évben ezer új pilótát kíván felvenni. Ennek támogatására beindította saját kadétiskoláját, amelyben nemcsak szakmai ismeretekkel segíti a jövő pilótáit, de a borsos árú képzés terhének jó részét is átvállalják.
Elfogtak egy terroristagyanús férfit Németországban, aki valószínűleg gázolásos merényletet akart elkövetni az Iszlám Állam terrorszervezet (IÁ) nevében - jelentették csütörtökön német hírportálok.
Ijesztő, hogy a terrorveszély miatt ennyire óvatosnak, már-már paranoiásnak kell lennie mind a hatóságoknak, mind pedig a népszerű turistalátványosságokat, karácsonyi vásárokat látogatóknak az ünnepi időszakban.
A kvótarendszer elutasításában teljesen egyetért Orbán Viktorral Andrej Babis. Csehország új kormányfője a Figyelőnek adott exkluzív interjúban elmondta, a migrációt az unió külső határain kívül kell megállítani, és minden ország maga dönti el, hogy befogad-e valakit, vagy sem. Babis azt is elárulta, hogy milyen a kapcsolata Orbán Viktorral és a V4
Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője felszólalt Magyarország legelnyomottabb kisebbsége, a fideszes képviselőből lett állami vezetők csoportjának védelmében.
Sikeres évet zárt Magyarország az elektromobilitás terén: 2017 végén több mint 3500 autó fut zöld rendszámmal az ország útjain, majdnem kétszer annyi, mint 1 évvel ezelőtt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten az állami intézmények 26 új elektromos autójának csütörtöki átadásán.
Franciaország legismertebb ügyésze, Francois Molins párizsi főügyész vezetheti a hamarosan létrejövő különálló terrorelhárítási ügyészséget – mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Berlin - Megdöbentő titokról lebbentette fel a fátylat Matthias Sammer, a közelmúlt egyik legismertebb német labdarúgója. Az Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes focista bevallotta, a hírhedt kelet-német titkosszolgálat, a Stasi alkalmazottja volt
Gépkocsit adományozott a Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. Az autó a klasszikus polgárőri közbiztonsági feladatok, a járőrözés, illetve a tűzesetek során felmerülő műszaki mentési feladatok gyors ellátásában segíti majd az egyesület munkatársait és önkénteseit. Az autót a Bridgestone a tatabányai
Csütörtökön nem láthatunk komolyabb elmozdulásokat a nyugat-európai részvénypiacokon és a magyar tőzsdén sem, a befektetők már az ünnepekre készülhetnek. Fontos közgyűlési határozatokat tett közzé az Appeninn 2017.12.21 14:50Az...
A liberális diktatúráról és a 2018-as választások tétjéről is beszélt Bayer Zsolt a Figyelőnek adott exkluzív interjúban. Az író, publicista szerint 2018 áprilisában nem csak a következő négy évről szavaznak a magyarok.
Az Országgyűlés elnöke szerint nincs még minden veszve Szegeden a Fidesz számára, bár azt elismerte, hogy évek teltek el és mégsem erősödött meg eléggé a kormánypárt a megyei jogú városban.
A NASA 2069-ben állítólag csillagközi küldetést tervez, hogy élet után kutasson a közeli Alpha Centauri rendszerben. A Kentaur csillagkép hármascsillaga arról nevezetes, hogy a hozzánk legközelebbi csillagok (a Nap után) ebben a rendszerben találhatók. Távolságuk „mindössze” 4,34 fényév.