A Nissan hivatalos sajtóanyagából értesülhettünk a vadonatúj, második generációs Nissan Leaf európai sorozatgyártásának megkezdéséről. A közlemény szerint már legurultak az első Nissan Leaf-ek a Nissan egyesült királyságbeli, sunderlandi gyárának gyártósoráról, így megkezdődött a februárig tartó visszaszámlálás, amikor az első ügyfelek átvehetik járművüket.
Az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formája ellen határozottan fel akar lépni, beleértve a zsidóellenesség már meglévő, de a muszlim bevándorlók által importált formái ellen is - hangsúlyozta az új osztrák kancellár a bécsi parlamentben tartott szerdai beiktatási beszédében.
Kihúzták a Skandináv lottó 51. heti nyerőszámait. Egy szerencsés nyertes pedig elvitte a főnyereményt, ami 95 192 900 forintot fizet. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:11; 19; 22; 24; 25; 26; 31;...
Ásotthalom - Nem repül el a többiekkel és a Gátsori kocsma környékén lebzsel egy fehér gólya. A madár most tölti a harmadik telet itt, ahelyett, hogy társaival elrepülne.
Petro Porosenko ukrán államfő kijelentette, hogy "határozott lépéseket tett" a Donyec-medencében szolgáló ukrán csapatok megerősítésére - áll abban a közleményben amely az elnöki honlapon jelent meg szerda este.
Donald Trump amerikai elnök szerdán a támogatások megvonásával fenyegette azokat az államokat, amelyek az ENSZ Közgyűlésében csütörtökön megszavaznák a Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntésének visszavonására vonatkozó határozattervezetet....
Négyezer éves, egymással fényjelekkel kommunikáló várakat, erődöket, tornyokat magában foglaló erődítményrendszert fedezett fel Szíriában légi és műholdas felvételek elemzésével egy francia-szíriai kutató csoport.
274-en utaztak az Air France légitársaság Buenos Airesből Párizsba tartó járatán, amikor a gépnek egy meghibásodás miatt le kellett szállnia. Ezt követően az egyik utas úgy látta, hogy füstöl a gép szárnya.
Holdingba mentik át Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor hitelektől és garanciáktól megtisztított "egészséges vállalatait" - jelentette ki Anton Ramljak, a konszern élére áprilisban...
Ebben az évben több mint 60 terrorcselekményt akadályoztak meg Oroszország biztonsági szolgálatai - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök kedden Moszkvában
Hetven rászoruló gyermek számára szervezett adventi játszóházat és adott át nekik, valamint családjaiknak karácsonyi ajándékot határon túli adományprogramja keretében az Ökumenikus Segélyszervezet szerdán Beregszászon
Óriási mennyiségű elszenesedett hántolt rizst tártak fel a kutatók a kelet-kínai Csöcsiang tartománybeli ősi Liangcsu városban, a szakemberek szerint a lelet ötezer éves
Öt tényező befolyásolja meghatározó mértékben az olajpiac alakulását jövőre egy elemző írás szerint, nem megfeledkezve az előre nem kalkulálható eseményekről.
Egyoldalú szabályozástechnikai gesztusokkal ösztönözné a Bank of England a Londonban jelenlévő EU-székhelyű külföldi bankokat arra, hogy a brit EU-tagság megszűnése után is maradjanak a londoni City pénzügyi központjában. Az ajánlat...
A NATO-hoz tartozó balti államok lerohanását gyakorolta be az orosz hadsereg szeptemberben a Fehéroroszországgal közösen folytatott Zapad-2017 műveletben, a hidegháború óta tartott legnagyobb szabású hadászati gyakorlaton - írta szerdán...
Hiller István és Varju László arról beszélt az ATV-ben, hogy korrekt és méltányos megállapodást kötöttek az egyéni körzetekről. Karácsony Gergely szerint maradt néhány elvarratlan szál.
Már csak pár napot kell aludni karácsonyig. Hiába fogadjuk meg mindig, hogy idén mindent időben elintézünk, csaknem mindenkinek akad még tennivalója. Ha boltba megy, ezeket nem árt tudni. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára válaszolt a Blikk kérdéseire.
Fél tonna, Európába szánt kokaint foglalt le a perui rendőrség Limában, és a műveletben két embert őrizetbe vettek – tudatta helyi idő szerint kedden a perui kábítószerellenes igazgatóság.
A Budapesti Értéktőzsdén forgó Duna House Nyrt. ma este arról adott tájékoztatást rövid közleményben, hogy a cég 100%-os közvetett tulajdonában álló három, Lengyelországban bejegyzett társaság egyesült és a tranzakciót bejegyezte...
Öt embert mérgezett meg a szénmonoxid Székesfehérváron. Egy 11 éves ikerpár, a nagyszüleik és a dédmama lett rosszul. Mindannyian kórházba kerültek. Életüket a riasztónak köszönhetik. Részletek a videóban.
Ez az a hely, ahol a lusták megfagynak. A legkeményebb mínuszokban, derékig érő hóban, akár félmeztelenül is készek bizonyítani keménységüket a katonák a dél-koreai–amerikai közös hadgyakorlaton.
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a MIFID 2 követelményeinek való megfelelés miatt ma meghozott határozatában elrendelte valamennyi nyitott ajánlat törlését az óév végén, illetve az újév első kereskedési napja végén - áll...
Több hétig tartó szavazási eljárás után ma a Képviselőház is megadta a végső felhatalmazást az évtizedek óta legátfogóbbnak mondott amerikai adócsomagra, így most már csak Donald Trump elnök aláírása hiányzik, hogy a változások...
Azerbajdzsán, Irán és Törökország elengedhetetlennek tartja az együttműködés fokozását a terrorizmus, illetve a szélsőségesség minden megnyilvánulási formája elleni harcban – olvasható a Bakuban szerdán tartott török-iráni-azerbajdzsáni külügyminiszteri találkozó zárónyilatkozatában
Andrzej Duda lengyel államfő közölte szerdán, hogy aláírja azt a két, a lengyelországi igazságügyi reformot előkészítő törvényt, amely miatt az Európai Bizottság a nap folyamán az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást kezdeményezett Varsóval szemben
Lemondott szerda este Damian Green, aki a miniszterelnök-helyettesnek megfelelő első kabinettitkári tisztséget töltötte be Theresa May brit miniszterelnök kormányában. Green lemondásának közvetlen oka az, hogy - mint az utóbbi hetekben kiderült - a politikus alsóházi hivatali számítógépén egy rendőrségi vizsgálat még 2008-ban pornográf tartalmakat
Nem sikerül az újabb nagykoalíció megalakítása Németországban, ezért előrehozott választást kell kiírni, amelyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) már nem Angela Merkel vezetésével vesz részt - véli a Bild című lap szerdai értesülése szerint a CDU egyik tekintélyes vezetője, Norbert Lammert
A baloldalon még ma is Gyurcsány az igazi vezér – reagált a Fidesz kommunikációs igazgatója Molnár Gyula (MSZP) és Gyurcsány Ferenc (DK) szerdai bejelentésére
Damian Green veszte az lett, hogy letagadta a 2008-as rendőrségi vizsgálat eredményét, ezzel megsértette a kabinettagoktól elvárt magatartási normákat.
A Ligakupa legjobb nyolc csapata között már csak egy alacsonyabb ligás gárdát találtunk a forduló előtt és ez nem változott az elődöntőkben sem. A Bristol City ugyanis fantasztikus meglepetésre kiütötte a kupából a Manchester Unitedet egy 93. perces góllal. A lefújást követően a kiscsapat szurkolói a pályán ünnepelték meg a hihetetlen győzelmet. A legjobb négy mezőnye ezzel: Manchester City,…
Élénk érdeklődés és kiemelkedő leütések jellemezték a BÁV december 19-i kortárs árverését. A legmagasabb, több mint négyszeres áron, 1,7 millió forintért az új avantgárd egyik kiemelkedő alkotója, Molnár Sándor egy korai festménye kelt el. 15 év után rendezett újra kortárs árverést az Aukciósház, amely továbbra is jelentős gyűjtői és befektetési po