Nem sikerül az újabb nagykoalíció megalakítása Németországban, ezért előrehozott választást kell kiírni, amelyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) már nem Angela Merkel vezetésével vesz részt - véli a Bild című lap szerdai értesülése szerint a CDU egyik tekintélyes vezetője, Norbert Lammert.
A legnagyobb nevettetőkkel, megunhatatlan klasszikusokkal, mesemaratonnal és izgalmas csemegékkel készül a karácsonyra a Viacom. A változatos kínálatban a piciktől a nagyszülőkig mindenki megtalálhatja a saját kedvenceit: garantált a szórakozás a Comedy Centrallal, topfilmekkel jelentkezik a Paramount Channel, a kikapcsolódni vágyó férfiakat célozz
Néhány európai tőzsdén esés bontakozott ki napközben, de a német index jóval nagyobbat esett, mint a többiek. A hazai börzén a reggeli pluszok eltűntek, csak a Richternek sikerült megőriznie egy kis nyereséget. A forint kissé erőre kapott, a dollár gyengült. A magasban, 2 és fél éves csúcs közelében tartózkodik az olajár.
Újabb adventi nagykoncertet ad az Arénában Caramel (35). A korábbi Megasztár-győztes énekes már eddigi fellépéseivel is magasra tette a lécet, de azt ígéri, december 22-én minden korábbi show-t túlszárnyal majd.
Lezárul az Erzsébet-utalványok kézbesítése, a hét közepéig mindenki megkapta a juttatást vagy - ha nem volt otthon - az erről szóló értesítőt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A kiskereskedelemben a diákok és nyugdíjasok foglalkoztatásával, folyamatos munkaerő felvétellel, illetve úgynevezett toborzási bónusszal próbálják enyhíteni a munkaerőhiány negatív hatásait az ünnepi időszakban, különösen a karácsony előtti napokban - közölték az ágazatban dolgozó cégek szerdán.
Most derült ki, hogy mégis az építtető cég üzemelteti tovább a stadiont, de az ügyvezető, akinek szilveszterig mindent át kellene adnia az utódjának, a határidőig már nem is fog dolgozni.
Bár a jelenlegi és rövid távú anyagi helyzetüket kedvezőnek tartják, hosszabb távon már nem ilyen optimisták a 30-59 éves korosztály tagjai. A nyugdíjkilátásokat tekintve a 30-as korosztály a legpesszimistább: közel a felük arra számít...
A fejlesztési minisztérium válaszaiból az derül ki, hogy a kínaiak semmiféle garanciát nem adtak arra, hogy használni is fogják a horribilis pénzért nekik felújított vasutat.
Az idei évi 90,2 milliárdról 81,85 milliárd forintra csökken a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2018-as programstratégiája szerint a meghirdethető pályázatok teljes keretösszege - derült ki a Magyar Közlönyben megjelent...
Szinte napra pontosan három hónappal a kényszerpihenője után visszatért Demcsák Zsuzsa (39)! A tévés a közösségi oldalán tett közzé egy videót, amelyben múltbéli hibáiról és pihenéséről is mesélt.
Több hétig tartó szavazási eljárás után ma a Képviselőház is megadta a végső felhatalmazást az évtizedek óta legátfogóbbnak mondott amerikai adócsomagra, így most már csak Donald Trump elnök aláírása hiányzik, hogy a változások...
Újabb orosz állampolgár, köztük Ramzan Kadirov csecsen elnök ellen hozott szankciókat szerdán Washington az úgynevezett Magnyitszkij-törvény alapján - közölte az amerikai pénzügyminisztérium.
Kábítószer-birtoklás gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség egy 36 éves albán állampolgárral szemben, aki rekordmennyiségű drogot próbált behozni a röszkei határátkelőn keresztül.
Lezárul az Erzsébet-utalványok kézbesítése, a hét közepéig mindenki megkapta a juttatást vagy – ha nem volt otthon – az erről szóló értesítőt, mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A 21 éves Juan Luis Lagunas Rosales egy posztban hívta fel magára a figyelmet, feldühítve a brutális drogkartell, a Cártel de Jalisco Nueva Generación vezetőjét.
Rendőrök és börtönőrök tüntettek szerdán Bukarestben a belügyminisztérium épülete előtt, a tiltakozók az elavult munkakörülményeket kifogásolták, illetve magasabb béreket követeltek.
A többször elhalasztott eredményhirdetés után ma délután eldőlt, hogy ki szállíthatja majd a paksi erőmű 5-ös és 6-os új blokkjához szükséges egyenként 1200 megawatt teljesítményű áramfejlesztő turbinákat - írja az mno.hu. ...
A Századvég legfrissebb kutatása szerint jelenleg minden második választópolgár Orbán Viktort látná legszívesebben a kormányfői pozícióban. Az ellenzéki oldalon Karácsony Gergely a legnépszerűbb jelölt.
Az orosz elnök a biztonsági szervek napja alkalmából Moszkvában beszédet mondott, és miközben odakint tüntetőket vettek őrizetbe, bent megemlékeztek a KGB elődszervezetéről, a bolsevik állami terrorszervezetről.
Csepel - Életveszélyes sérülésekkel szállították a kórházba azt az embert, akit a Posztó utca és a Szent László utca kereszteződésében elütött egy busz.
Meglehetősen érdekes gondolatokat osztott meg a Bitcoinról az ING vezető elemzője, aki szerint a Bitcoin körül továbbra sem tiszta a kép. Emiatt nagyon nehéz megjósolni, merre fog elmozdulni az árfolyam.
Megjelent a Bűvös Szakács első kötete, a Konyhauniverzum. A 2003-2011 között a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának hasábjain olvasható cikkeket a szerzők átdolgozták és könyvbe rendezték. Az írások születéseinek körülményeiről és a most kiadott mű céljáról beszélgettünk Molnár B. Tamással.
Az amerikai képviselőház szerdán újból megszavazta a Donald Trump elnök kormánya által javasolt adóreformot. A voksolást eljárási hibák miatt kellett megismételni a törvényhozás republikánus többségű alsóházában.
Kábítószer-birtoklás gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség egy 36 éves albán állampolgárral szemben, aki rekordmennyiségű drogot próbált behozni a röszkei határátkelőn keresztül.