Fontos kérdéseket kell még rendezni az állampolgári jogok terén az Egyesült Királyság uniós kilépésének feltételeiről szóló egyeztetéseken – mondta Guy Verhofstadt, az Európai Parlament Brexit-ügyi főtárgyalója szerdán, egy nappal a kiválási tárgyalások hatodik fordulójának megkezdése előtt.
Romániában tíz százalékkal nőnek 2018. július 1-jén a nyugdíjak, ugyanakkor a kötelező magánnyugdíjak hozzájárulását 5,1 százalékról 3,75 százalékra mérsékelték.
A Magyar Telekom Nyrt. növelte bevételét 2017 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, miközben eredménye is javult a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett jelentés szerint.
Felgyorsulhat a liberális világrend szétesése, kiéleződhetnek a nagyhatalmak közötti konfliktusok, de az Egyesült Államok középtávon továbbra is a legerősebb hatalom marad - írta a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont (SVKK) szerdán az MTI-hez az eljuttatott elemzésében.
Csiha Gábor elmondta: a táblabíróság teljes egészében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely a szabadságvesztés kiszabása mellett 10 évre a közügyektől is eltiltotta a vádlottakat, valamint megszüntette a szülőknek a három gyermekük feletti szülői felügyeleti jogát. A Fővárosi Törvényszék még februárban mondta ki bűnösnek K. Rudolfot és feleségé
Nikolics Nemanja a Videotonban, a lengyel Legiában és az amerikai Chicagóban is gólkirály lett, a válogatott előző kapitánya mégsem adott neki kulcsszerepet. Most a nemzeti csapatban is eljöhet az ő ideje, ám ehhez szerinte az kell, hogy bízzanak benne.
Egy kínai opera megtekintésével és teázgatással telt az amerikai elnök kínai látogatásának első napja. Donald Trump nem sokkal korábban kemény hangú beszédet tartott a szöuli parlamentben. Felszólította Észak-Koreát, hogy mondjon le nukleáris programjáról, és ne tegye próbára a civilizált világot. További részletek a videóban.
Mintegy harmadával csökkentenék Európában az új személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek átlagos széndioxid-kibocsátását 2030-ra a 2021-es szinthez képest az Európai Bizottság (EB) szerdán bemutatott javaslatcsomagja értelmében....
Ördöglánynak, halott műtősnek és egy őt segítő, feltámadt ápolónőnek is öltöztek olvasóink halloweenkor. Rémisztő maskaráikkal most ők is ringbe szállnak, hogy elnyerjék a Blikk okostelefonját.
A Jeep a napokban már megosztott velünk néhány fotót a hamarosan bemutatkozó vadonatúj Wranglerről, ám akkor még csak előről, oldalról és felülről láthattuk az újdonságot. Ezúttal két belső fotót is közzétettek az amerikaiak, melyeken jól látszik, hogy akárcsak a külső esetében, úgy az utastérben is hű lesz elődjéhez az autó, de azért elsőre láthatóak lesznek majd a megújulás nyomai.
Halála után villant fel egy poszt T. István Facebook oldalán. Bár a rejtélyre érkezett magyarázat, a drámai tett miatt azonban továbbra is sok a kérdőjel.
Jobbik-közeli szervezet, a Hatvannégy Vármegye aktivistái megbecstelenítették Horn Gyula szobrát. A volt szocialista miniszterelnök angyalföldi szobrát fekete lepellel takarták le, és egy „pufajkás gyilkos!” feliratú táblát akasztottak a nyakába.
A kormány az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiájával a jobb minőségű élelmiszerek előállítására, a vásárlói tudatosság fejlesztésére, valamint a hatósági tevékenység hatékonyságának növelésére törekszik - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára szerdán, a 12. Növényorvosi napon, Gödöllőn.
vargaarga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországnak az a célja, hogy az európai digitalizáció élenjáró és alakító szereplője legyen, továbbá bekapcsolódjon az intelligens járműgyártást, az elektromobilitást vagy az elektronikus fizetési megoldásokat fejlesztő uniós programokba - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az
vargaarga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországnak az a célja, hogy az európai digitalizáció élenjáró és alakító szereplője legyen, továbbá bekapcsolódjon az intelligens járműgyártást, az elektromobilitást vagy az elektronikus fizetési megoldásokat fejlesztő uniós programokba - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az
Idén csaknem feleződött a világban a szuverén államadósság leminősítések száma 37-ről 20-ra, míg duplázódott, 6-ról 12-re ugrott az országfelminősítések száma - áll a Moody's Investors Service ma Londonban ismertetett éves világjelentésében....
A kedvező világgazdasági környezetben stabil hitelképességi kilátással kezdi 2018-at a globális államadósi kör a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett éves világjelentése szerint.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországnak az a célja, hogy az európai digitalizáció élenjáró és alakító szereplője legyen, továbbá bekapcsolódjon az intelligens járműgyártást, az elektromobilitást vagy az elektronikus fizetési megoldásokat fejlesztő uniós programokba – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI
Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke be fogja kéretni a magyar uniós nagykövetet a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultáció leállítása érdekében - közölte Guy Verhofstadt, az uniós képviselőtestület liberális frakcióvezetője szerdán a Twitteren.
Győr - Rágyújtotta a házat nevelt gyerekeire - emiatt ítélték 8 év fegyház büntetésre azt a férfit akit különös kegyetlenséggel, több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és rongálás bűntettében találtak bűnösnek.
Kiselefánt született a Fővárosi Állat- és Növénykertben szerda hajnalban. Az anya és kicsinye is egészséges, utóbbit még csak a gondozók és az állatorvosok láthatják.
A Magyar Természetfotósok Szövetsége Máté Bencét választotta idén az Év Természetfotósának, a vízimadár képeivel nemzetközi hírnévre szert tett magyar fotográfus már hatodik alkalom kapta meg az elismerést. Az év legjobb természetfotóit bemutató tárlat már megtekinthető a Magyar Természettudományi Múzeumban.
Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke be fogja kéretni a magyar uniós nagykövetet a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultáció leállítása érdekében - közölte Guy Verhofstadt, az uniós képviselőtestület liberális frakcióvezetője...
Ismét szisztematikus határellenőrzésre, vagyis ki- és belépéskor is ellenőrzésre kell számítani Magyarország schengeni külső határain a turistaszezon végével, miután a kormány visszavonta az intézkedés ideiglenes felfüggesztéséről...
Naponta százezer csomag veszik el a világ polgári repülőterein, vagy kerül eredeti úti céljától távolabbra. Hogy ezekkel mi történik? Amerikában pl. vagy eladják, vagy elárverezik őket. A Kossuth Rádió Közelről című műsornak összeállítása.
A világ húsz legkiemelkedőbb szociális üdülési programja között mutatta be az Erzsébet-programot a Nemzetközi Szociálturisztikai Szervezet (ISTO) idei közgyűlésén - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány szerdán az MTI-vel.
Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetett szerdán Belgrádban a városi közegészségügyi intézet, miután a laboratóriumi vizsgálatok öt embernél megerősítették a fertőzést.
A kétoldalú viszony, valamint szíriai és az észak-koreai helyzet lesz a fő témája Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök tárgyalásának vietnami Da Nangban.